Mint rákos sejt,
Úgy terjed szét bennem a tudat,
Nélküled minden sokkal boldogabb.
Gondoltad volna?
Ami egykor elképzelhetetlen lett volna,
Most egyszerűbb, mint valaha.
A fejemben minden gondolat,
Egyszerre egyenes és kusza,
Bár nem akartam ezt, de már ki tudja.
A magány már nem mostoha,
Csupán lehetőségek hada,
Minden bonyodalomból kiútat ad.
Keszkenőm emelem,
Szememben enyhe könny terem,
Búcsúzok tőled.
Sajnálom a szavakat,
Tetteket, mellyek súlyosak,
De az utat, mi ide vezetett soha.