Nincs bocsánat
Írta: mamuszka Dátum: March 10 2020 06:51:00
M

Nincs bocsánat!
Az első emberpár bűnbe esése,
az ősbűn.
Teljes hír


Nincs bocsánat!
Az első emberpár bűnbe esése,
az ősbűn.

Isten teremtett világot,
belehelyezte Ádámot.
Hiába voltak állatok, Ádám folyton unatkozott.
Kérte istent, adjon társat, akivel ő együtt hálhat.
Isten megkönyörült rajta,
hogy ne fájjon, elaltatta.
Kivette egyik bordáját, abból formálta meg Évát.
Éva szépen gömbölyödött,
Ádám apánk gyönyörködött.
Játszadoztak, szórakoztak, tiltott fáról almát loptak.
Megharagudott az isten,
ki is űzte őket menten.
Elveszítették az Édent, megismerhették a szégyent.
A teremtés szép történet,
mint rémálom, úgy ért véget.
Sok ezernyi veszedelem, kezdődött a történelem.
Szenvedni, dolgozni kellett,
sok súlyos bűnt elkövettek.
Ennek azóta sincs vége, nem lesz többé soha vége.