H.Gábor Erzsébet
Hildáék karanténja
Rabságomat miként élem?
Ha már kérded, elmesélem,
hogy telnek a napok nálunk,
a párommal mit csinálunk,
egy ötven fős társasházban,
amióta vesztegzár van.
Fölöttünk egy család lakik,
szaladgálnak faltól falig,
s éjfél körül csendesülnek,
mikor végre ágyba dűlnek -
ezért tízig alszunk reggel!
A férjem mindig előbb felkel;
kávét főz, és azzal ébreszt,
s a reggelivel délre végez,
teát készít, sonkát szel fel -
gyere szívem, lassan kelj fel!
- mondja, és én kéjjel eszem
fél kettőig kényelmesen.
Az ebédet én készítem,
s míg a levest melegítem,
a csülökhúst felaprózom,
örömmel, mert ez a dolgom.
Az ebéddel négyre végzünk,
ebéd után TV-t nézünk,
s készülünk a vacsorára -
itt az idő nemsokára!
Friss tepertő, kolbász, sonka,
tojás, hagyma, sültszalonna,
s egy kis bor, az emésztéshez.
A hűtőből fogy a készlet,
de már holnap újra tele,
feltölti a boltos Ede!
Vacsi után sziesztázunk,
a desszerttel kicsit várunk -
csokis fagylalt tejszínhabbal.
Beszélgetünk, s tele hassal,
tervezzük a heti menüt,
de a párom hamar lehűt,
mert a pacalt leszavazza,
pedig itt van lefagyasztva,
de ő inkább vadat enne -
jól van, lelje kedvét benne!
Szarvaspöri lesz majd holnap,
engem meg majd kocsin tolhat,
ha majd végre kimehetünk.
Mint a malac, olyan leszünk!
A mérlegre rá sem állok,
a karantén balsors, átok!
De a férjem megvigasztal -
ne törődjél drágám azzal!
s erős karja vágyva átfon.
Ahogy rám néz, úgy imádom!
Így szeretlek, drága Hilda,
s arcom lágyan megpuszilja.
2020.04.10.
(Kép:Duane Bryers )