Kezedben a lélek is egyszer megtörik,
Fontolgatva, körbe nézve lassan eltűnik,
Sebet hagyva maga mögött emlékbe,
Mond meg nekem, élni, miért kéne?
A csillagok között, a föld tetején,
Oda vágyok mindig én,
Istenek közé, kik mind hazudtak,
Ha már az emberrel jobbat nem tudtak.
Így maradtunk átverve, kiszolgáltatottan,
De utoljára, még egy dolgot mondtam,
Ha már nem te döntötted, mikor kezded el,
Rendelkezz ember szabadon végeddel.