Peronra léptem, itt egy újabb állomás,
mielőtt indulok, iszom egy áldomást.
Gyere, téged is meghívlak, koccints velem,
mert nekem itt babér többé már nem terem!
Nézd, lassan aranyba öltözik a világ,
hallom ahogy suttogva szállnak az imák.
Narancs- vörösben táncolnak a levelek,
egyik a párjával még vígan enyeleg!
Úgy szeretlek téged is festői, rőt ősz,
még ha itt dúl- fúl az az orkán, az a bősz!
Rozsdás lesz a föld, álomra hajtja fejét,
még ásít egyet, s lassan lehunyja szemét.