Lám meleg színekben tobzódik a föld,
amerre csak nézek mindenhol csend van.
Napsugár kandikál ki a fák között,
s a földön csordogál a gazdag melaszt.
Egy sárga falevél táncol kacéran,
rám kacsint, utóbb a vállamra hullik.
Vígan, ritmusra jár a láb, áll a bál,
zúgnak, zengenek a szüreti murik.
Apró feketerigó röppen mellém,
majd felbátorodva a tenyeremre.
Rám néz, édes, álomszép dalra fakad,
tudom, hogy ő is vágyik figyelemre.
Tán inkább vigasztalni próbál engem,
dallamától könny csorog az arcomon.
Aztán ahogy telik- múlik az idő,
eszembe jut fázós, téli alkonyon.