Mondd, hová lett a cirógató napsugár?
Hová tűnt a fény, a boldog, a lázas nyár?
Visszajön majd s átölel még holnapután?
Nem, sajnos már leveti csábos saruját,
könnyes szemmel becsukja koros kapuját.
Mosdik harmatban, törli kósza sugárban,
reszketve átöltözik ősz zamatába.
Sárga, vörös, sőt rőt ruhát ölt magára,
keringőzik árva madárka dalára,
nem gondol most lelke bújára- bajára.
Bódítja ragyogó, őszi édes illat,
tobzódó arany színeket mohón issza,
hogy jő a rideg tél, ugyan, most kit izgat?
Ám a keze, lába egyre jobban zsibbad,
tar fejét lehajtja, s egyre jobban szikkad.
Mondd, hová lett a cirógató napsugár?
Hová tűnt a fény, a boldog, a lázas nyár?
Visszajön majd s átölel még holnapután?
Fázósan összehúzza magán a ruhát,
lehunyja pilláit, s lassacskán pauzál.