H.Gábor Erzsébet
Az ünnep csendje
Az ünnepet csendben átaludta,
lötyögött rajta már a cucca,
nem szólt, hogy fázik, vagy, hogy éhes,
fárasztó nyűg volt már az élet.
Vékonyka csontú, kis madárka,
helyét már sehol nem találta.
Várta, hogy föntről jön egy angyal,
s vigaszt nyújt tán egy égi dallal,
s talán az Úr is megsajnálja,
s felviszi őt a két karjába’,
oda, hol többé nem fáj semmi -
jó lesz majd végre megpihenni!
Aztán az Isten, szólította,
s mennyei fénnyel körbefonva,
karjában vitte fel az égbe,
s otthonra lelt a lelke végre.
2021.02.01.