Hazátlan hontalan I.
Írta: reitinger jolan Dátum: May 27 2008 07:46:46

---

H

AZ ÉJJEL HAZAFELÉ MENTEM,
de nem volt otthon hová betérjek.
Ballagtam, s az utca kövét néztem,
s láttam a világítatlan sötétet.

---

Teljes hír

---

Kölcsönvett szonett

Az éjjel hazafelé mentem
éreztem, bársony nesz inog,
a szellõzködõ, lágy melegben,
tapsikoltak a jázminok,
nagy, álmos dzsungel volt a lelkem,
s háltak az utcán. Rám csapott,
amibõl eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,
a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor
munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén, a nemzeti nyomor.


...

AZ ÉJJEL HAZAFELÉ MENTEM,
de nem volt otthon hová betérjek.
Ballagtam, s az utca kövét néztem,
s láttam a világítatlan sötétet.
Árnyak kísértek végig utamon,
féltem kifosztják a lelkem.
Létem nem védtem, örökrészem a Hold.
Eszembejutott, hogy még ma nem ettem.
Lát-e így az Isten ? A fû közt megvillant
egy pengekés, fénylett, acélos, éles,
riaszt. Létem Istent hidegen hagyta,
elmúlásom lett a kikényszerített végem.

Borosflaskám cseppje, hogy ragyog,
az utcán azt hittem egymagam vagyok.

...

ÉREZTEM, BÁRSONY NESZ INOG.
Gonosz tanácsot fütyült a szél,
talán elvesztem, hitem bigott,
mert e sóvárgó életem remél.
De ki játszik velem ? Sikátorban álltam.
A keserû indulat, az éhség zavart.
Miért vagyok itt kint és oly hazátlan ?
Jöttek többen, dalolva részeg vigalmak
tûntek a semmibe, vidáman esztelen.
Ülj mellém pajtás ! Szorítok helyet !
Tovább mentem, agyamban áramszünet.
S zavart a tömeg. Tû sercegett.

Feszített vénát, agytódulást látva,
gubóztam kabátom mély árkába.