Magányosan...
Írta: horika Dátum: June 22 2008 07:57:29
T

Ünnep közeledvén járom az utcákat...
A házakban lassanként díszítik a fákat.
Családokat látok, kik boldogok egymással,
S én karonfogva járok a magánnyal...
Teljes hír


Rongyos kabátomat magamra terítem.
Egy kartonpapírra részegen ráfekszem.
Bámulom a holdat és a csillagokat,
Néha a sötétben egy kutya felugat...

Az égen csillagok hada fogócskázik,
Míg lent a papíron ezer bogár mászik.
Régen elfeledtek azok, kik ismertek...
A hozzám tartozók messzire eltûntek.

Odébb egy kukában sorstárs kotorászik,
Nem talál ott semmit, s hangosan pofázik.
Szárnysegédem volt õ a rég letûnt múltban,
Mikor kitüntettek, mert helytálltam a harcban.

Aztán obsitomat mikor zsebre tettem,
Szélnek eresztettek és egy senki lettem...
A becsületrendeket én zaciba dobtam,
És ellenértéke lement a torkomban...

A katonai sátort felváltotta az ég.
Borostás arcomat befedte rég a jég...
Bõr talpú bakancsom már elkopott mára,
A talpam a hidegtõl naponta átjárja.

Éjjelenként, mikor vad álmok gyötörnek,
Sikátorok mélyén a kopaszok püfölnek...
Kardom kettétörték s vele az életem,
Lelkem pokol kínját nem látja senki sem.

Mert ütések helye nem kínoz oly nagyon,
Mint a kongó lelkem okozta fájdalom,
Melyet szeretteim elvesztése hagyott
S szívem mélyébe pecsétként taposott.

Kopott utcakövek, hideg hétköznapok,
Szürke házfalak, és kopott fényû padok
Társaim csak nekem, s lógok a semmibe...
Melegedni térek egy füstös restibe.

Kienged a testem, de a szívem jeges.
Remegõ kezemben kilöttyen a feles...
Megiszom s gyomrom marja ott legbelül,
Amíg iszom, addig a sok gondom megenyhül.

Ünnep közeledvén járom az utcákat...
A házakban lassanként díszítik a fákat.
Családokat látok, kik boldogok egymással,
S én karonfogva járok a magánnyal...

Majd jön ismét a tavasz madárcsicsergéssel,
Vajon helyet cserél-e a bennem dúló téllel?
Találok-e zugot, hol ismét szeretnek?
Mennyit kell szenvedni a hontalan embernek?