Fogom a ládámat...
Írta: horika Dátum: June 30 2008 13:20:08
Z
Szép mesék. Igazak, vagy csak mesék voltak?
Egyáltalán: - Apa! Mond, mit hoz a holnap?
Teljes hír
Susogó falombok kísérnek utamon,
Hol régi életem lassan felszámolom.
Sufni ládájába emlékeket rakok;
A sárguló levelek és fényképalbumok.
Ülök a fotelben... A füstfelhõ felszáll...
Az esti levegõben a sok emlék megáll...
Visszaidézik õk eltûnt ifjúságom,
Amikor még szeretve öleltem a párom.
Nézem a filmeket; a régmúlt idézve...,
Amint gyermekemet emelem napfénybe.
Piciny karjait a nyakam köré fonja...
Apjában legbelül a büszkeség szorítja.
Együtt játszom vele a gyermekszobában.
Féltõn simogatom, míg elalszik magában.
Harmonikám közben csendesen énekel...
Aludj kicsi szívem! Álmodj szüleiddel!
Majd késõbb látom a kisebbiket sírni
A nõvér kezében, el sem tudom hinni!
Mikor kézbe vettem a karjaim remegtek,
Hogy tartsam, hogy ne fájjon e kicsi embernek?
Látom próbálkozást; amint lábra állnak,
Majd az idõ múltával apát kiabálnak...
Az elsõ szó mit kimondtak, bizony az apa volt,
Aki most a múltját egy ládába bepakolt...
Látom megszeppenve menni iskolába,
Mikor még a kicsimet vitte a táskája.
Együtt oldottuk meg az elsõ leckéket,
És esténként vártak az apjuktól meséket.
Az apjuk, pedig mesélt s mesélt az életrõl,
Mesélt nekik a legszebb és legjobb érzésrõl;
Arról, hogy a család mindig család marad,
A sorsunk bármikor és bármerre is halad...
Most pedig itt ülök, és azon töröm fejem,
Megérintett újra az áhított szerelem...
Megérintett és visz, cipel el magával!
Szívem bilincsben, s mégis egyre szárnyal!
A régi meséim szerteszét foszlottak...
Az elmondott szavak fejükre borultak.
Nagy a rendetlenség és õk most nem értik,
Csak a családkép az, amit folyton védik...
Szép mesék. Igazak, vagy csak mesék voltak?
Egyáltalán: - Apa! Mond, mit hoz a holnap?
Ki fog nekünk este álomcsókot adni?...
Meg fogunk-e néked a szívedben maradni?
Ülök a fotelbenr30; A füstfelhõ elszáll...
Csak a sok-sok emlék, nekem te maradtál.
Új útra lépek én a hazug mesékkel...,
S naponta vívódik szívem az elmémmel.
Elhazudott dolgaim a békés otthonról,
Egy elhagyott feleség félreáll utamból.
Búcsúzó lányaim síró ábrázata...
Kiáltva utánam: - Apa gyere haza!
Fogom a ládámat. Lassan vállra veszem.
Hívogatva nyújtja karját új szerelem...
Hol nincs hazugság, tiszta fehér vagyok
De úgy megyek, tudom, hogy mint apa ott maradok...