|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,200
Nem aktiváltak: 0
|
|
Sz
mítosz
Mintha habozott volna. A súlyos vaskapu előtt még egy pillanatra visszakapta a kezét, s lélegzetvisszafojtva várt. Hajdani büszke alakjából semmi sem maradt. Körmei letörtek, a festék lekopott róla, régi ruhái cafatokban lógtak rajta. Hajdani teátrális életének minden kelléke gúnyt űzött belőle. Saját története itta be magát a vérébe, s minden mozdulata a leélt alighúszév tükörképe volt. Még egyszer kiszáradt, véreres kezeibe vette a kopogtatót, és hirtelen elengedte. Az elmúlt hetek alatt felerősödtek az érzékei, szinte elviselhetetlennek tűnt a hangos csattanás. Eddig sem panaszkodhatott rossz hallásra, megtanították, hogy hallja meg az apró dolgokat: hallotta a lépcsőn finom, puha léptek koppanását, hogyan keresik a megszokott mozdulatok a kulcsot, és ha nagyon akarta, hallhatta volna a bútorok ropogását, a meleg áramlását a falakban. Csak apró hangokból is körvonalazódott előtte a szoba. Megcsapta a bentről kiáramló édes sütemények élmelyítő illata. Lehajtott fejjel várt. Várt, amíg a kulcsok között matató kezek kinyitják az ajtót, és beengedik..........
Különös érzés volt. A szobában, s a lakás minden részén arcképek lógtak a falakról, mosolygós ősök húzták ráncba homlokukat a lány láttán. Furcsa volt a szokatlan vidámság, ahogy száműzték a komorság minden nyomát. Halványan derengett valami kép az emlékeiben, de semmire sem emlékezett. Szerette a komor, melankólikus, ünnepélyes termeket, a büszke szomorúságot. Lassan, tétován tette egyik lába után a másikat. Itt neki nem volt joga léteznie. Ezt a világot nem ismerte. Minden szem rászegeződött, minden száj róla beszélt. Leült a legközelebbi kaanpéra, és álomba zunat. Fejében életre keltek a hangok-Nem tehetünk mást, kötelességünk van vele szemben, be kel fogadnunk... Fürösszék meg és adjanak rá valami tisztességes ruhát, így be nem teszi a lábát a házamba. -Hallatszott egy távolinak tűnő hang. Lassan ébredt, és most először esett igazán gondolkodóba. talán nem cselekszik helyen, talán nem kellett volna idejönnie, de ez az egyetlen hely, ahol megvédhetik. Rossz előérzet kerítette hatalmába, és törött körmei alól, szégyellve kezdte kikaparni az alvadt vért. A legszörnyűbb az volt, hogy le sem tagadhatta, hogy kicsoda, milyen életet élt, mert emlékei között-hiába keresett egyre kétségbeesettebben-nem talált olyan percet, melyben ne ezt az életet élte volna. Gyökértelen lévén, semmibe se tudott kapaszkodni, nem lehet semmiből felépíteni egy új életet. Még csak színészkedni sem tudott
Hosszasan szemlélte magát a tükörben. Idegenül hatott a sápadt, fényt nem látott arcán a pirosító, vézna testén a fehér, habos ruha. Próbálta magát kívülről szemlélni, egy percre elfelejteni a múltat, hogy miylen lett, volna, ha akkor akárhány évvel ezelőtt nem változik meg az élete. FÁjdalmas volt az ébredés, ahogy a körülötte bóklászó nő undorral adogatta oda neki a ruhákat. Ha valaki egy hónappal ezelőtt így merészelt volna bánni vele, akkor...De most, hogy belenézett a tükörbe, és két gyilkos szempár meredt vissza rá, önmagát is undor fogta el. Reménykedett, abban, hogy úgy fognak vele bánni, mintha az elmúlt tizenakárhány év nem történt volna meg.
-És anyám, . anyám hol van?-Szavai elakadva csengetek, olyan szelíden beszélt, hogy a szemben ülő nő szinte elfelejtette, miféle gonosz szerzettel is beszél. Szinte kedvesen válaszolt: -Nem tudott eléd jönni, de tessék, vegyél süteményt. A lány megvető mozdulattal hessegette el az édességet. Sóhajtott, és a távolba meredt, csak az életét vesztette el, a hovatartozását, de a tanult képességeit nem. Azok a vérben forgó szemek átláttak falakon, gondolatokon, húson, és életen. Látták a hazugságot, a szomszéd szobában hallgatózó nőt, a rettegve figyelő tekintetet. Tudta, hogy őt keresi, ő az, akihez jött, őt akarja látni. Mindezek ellenére az a nő még csak kíváncsi sem volt rá. -Maradhatok egyáltalán?-a válasz csak egy nagyon mélyről érkező sóhaj volt
Nem tudott máshova menni. Régi élete méregként vetette ki magából, sehová sem tartozott, csak elveszett életének közelében szeretett volna tartózkodni, csupán ezért mondott igent a feltételekre. Haját levágták, mindent, ami a múltat jelképezte, elvettek tőle, még hidegnek tetsző szépségétől is megfosztották, kezeire, és lábaira nehéz vaspereceket raktak, hogy leszoktassák a könnyed, hangtalan mozgásról. -hisz féltek tőle, mégiscsak gyilkosok nevelték fel, és olyan fiatalon került el, hogy ezt az életet ő már sosem fogja megszokni. De a lány mozgása nem vált nehézkessé, finom, és hangtalan maradt, csak teljesen lelassult. Testvéreinek nem mehetett a közelébe, és mindenki parancsát teljesítenie kellett. Hallott róla, hogy az apja évekkel ezelőtt eltűnt, de az hogy a saját anyja nem kíváncsi rá- Miért miért zakatolt fejében egyre erősebben a kérdés.-Vajon ha ennyire terhes az ittléte, miért engedték meg. Könyörületből? Bűntudatból? Tűrt, és gyűlölködve, irigyen szemlélte állítólagos családja boldogságát. Óriási erőfeszítésébe telt, hogy titokban tartsa képességeit, amiért meglincselték volna. Hogy titokban tartsa, hogy belopja magát mások álmába, puszta gondolatokkal őrületbe kerget valakit, csókja kiszívja mások lélegzetét, hangja álljt parancsol még a legvadabbul dobogó szívnek is, érintése megdermeszt, és bénít, nézése megfagyaszt, és hogy gyilkolás ezer és ezer fajtáját ismeri, hogy ha énekel, az altató örök álomba ringat, ölelése fojtogató, és ha ránéz valakire, az összes gyengeségét azonnal felismeri. Nehéz volt, hogy ne gondoljon a halálra. Ez a fogalom beivódott minden porcikájába.
A ház lakói próbáltak úgy tenni, mintha ő nem járkálna közöttük. Nyíltan megvetették,de egyszer egy kisfiú óvakodott hozzá. -Te tényleg gyilkoltál?-Nem válaszolt, csak lassan felvillantotta kínzó-égő szemeit.
Csak egyvalaki nem kerülte, és adta nyíltan a tudtára, hogy terhes a jelenléte. Ahogy ránézett arra a lányra, saját fekete szemei néztek vissza rá, saját arcvonása, furcsa szomorúság fogta el. -Miért vagy itt? Miért nem maradtál ott, ahol voltál?Az a másik, hozzá hasonló, minden nap feltette ugyanezeket a kérdéseket, de ő nem tudott válaszolni. Szerette volna sírva elpanaszolni, de úgysem értették volna meg. Egy délután, óvatlan pillanatban bukkant belőle elő a válasz:-megszegtem a király törvényét-hangja annyira remegett, hogy a tükrök lassan átvették szavainak ritmusát, és egy másodpercig úgy tűnt a falak összeomlani készülnek. -Hihetetlen, hogy még gyilkosok között is bűnös vagy-hagyta ott az a másik
Újabb hetek teltek el, s ő emlékezni kezdett, de fájdalmas elmékei utat találtak a ház lakóinak álmába, akik egyre jobban féltek tőle. Az utolsó napokban könyörgött, hagyják békén, ne kínozzák, ez már a múlthoz tartozik, nem kell felébreszteni a régi démonokat. Könyörgött, földön kúszott fájdalmában, kíméljék meg a vallomástól, -apám.. kezdte dadogva- elakadozó lélegzettel-Hogyan nevezheted őt apádnak? Egy gyilkost?Igaz, gyűlölnie kéne, utálnia, de ő volt az egyedüli, aki annak idején a védelmet, a szeretet jelentette. Ha eszébe jutott az apa szó, a magas cingár, hamiskás mosolyú férfi jelent meg előtte. Szinte védte, hisz ő maga hibázott, az apja nem tehetett mást, ő egyetemes törvényt sértett, és a törvények szerint meg kellett volna ölnie, de csak száműzte. Beleszeretett abba a férfiba, akinek a halál órája ütött, akit meg kellett volna ölnie. De ő védte, szerelmét védte, mikor apja feladata szerint gyilkosokat küldött a fiúra, s mikor azok bevégezték az ő befejezetlen munkáját, minden erejét apja ellen fordította. -Gyereket vártam, és ő hamarabb látta rajtam. Átlátott rajtam, gyereket vártam egy embertől, a legnagyobb bűn, amit csak el lehet követni. Egy EMBERTŐL (hallgatósága összerezzent, ez tényleg bűn volt). Ahogy visszavonszoltak a palotába, bosszút akartam, megbosszulni a halálát, de már nem volt erőm támadni. Gyorsabbak voltak. Az utolsó, amire emlékszem, hogy apám lehajol a földön fekvő testem felé, és halkan csak annyit suttog: sajnálom. Kidobtak. -hangja elakadt-és a gyerek sem született meg. Néhányan szomorú romantikával hallgatták a vallomását, de a többség csak ingatta a fejét. Emberekkel érintkezni tilos volt, ítéletet mondtak felette, és mégis úgy döntöttek, maradjon. Hónapok múltak el, a nap is telelni készült, és a történet egyre erősebben keveredett a levegővel, rettegést keltett a ház lakóiban. Nyomasztotta őket egy bűnös jelenléte. Egy nap a legidősebb nő lopakodva ment oda a lányhoz- Elina- szinte édesen hangzott a rég nem hallott szó. Menj el, el kell menned azonnal. Anyád érted hívatta a katonákat. Menj el, ha élni akarsz. Amiért amazok kidobtak, itt meg fognak ölni. -Még mindig édesen hangzott a név. Szinte fel sem fogta hogy valaki kedvesen szól hozzá, ez az érzés pillanatnyilag elmosta anyja második árulását. Azt sem érezte, mikor a nehéz láncok lekerültek róla. Csendesen mosolygott, felemelte fejét, és könnyben úszó szemeivel a nőre nézett. -Miért, mondd miért pont én? Hisz csak egy kislány kellett, egy ötéves lány. Miért esett rám a választás? Miért nem védtetek meg, ahogy akkor mindenki mást? -egyre erősebben törtek fel a kérdések, nem is az fájt,csak az az egy pillanat, mikor az anyja otthagyja őt, hátra sem néz, és távolodik az alakja. -Gondolt valaha rám? Elsuttogta nevemet az éjszakának? Válaszolj! -a nő lehajtotta fejét. -Menj, siess, nem maradt sok időd. És útnak indult, hidegben, felhőkön át, abba a kis faluba, ahol egy sír feküdt. De előtte még áthaladt a falon, gondolaton, és belopta magát egy alvó álmába. Miért, miért , miért nem védtél meg? mit tettem, miért dobtál el magadtól? De válaszok nem jöttek, és az anya verejtékben ébredt.
((( Valamikor, réges régen.. De az is lehet, hogy meg sem történt, talán csak egy beteg gyermek lázálmos fantáziájában született meg, egy részeg delíriumaiban, egy fel nem fedezett, sosem hallott mítosz. Talán.. De meg mernék esküdni rá, hogy láttam azt a táncjátékot, ami elmeséli a történetet. Valamikor réges régen, mikor az ég és föld különvált, lidércekre, alvilágra, tündérekre, égiekre, és az emberek hajbókoltak mindkét istenségnek. Az alvilágnak, hogy a halál urai elkerüljék őket minél hosszabb ideig.Ők feletek a halandók haláláért, de nemcsak az emberek félték, és tisztelték őket. AZ égiek rettegve lesték varázserejüket, mágiájukat, és gyilkosoknak kiáltották ki őket, távol tartották őket a palotáiktól. Egyszer az égiek mégis nagyot végeztek. Egy tiltott rengetegben vadásztak, és a király véletlenül meggyilkolta az alvilág urának egyetlen lányát. Hogy elkerüljenek egy háborút, az urat csak úgy lehetett kibékíteni, ha adtak neki egy 4 esztendős kislányt. A gyerekeket elbújtatták, senki nem akarta a gyermekét átadni egy gyilkosnak. Már majdnem kitört a háború, mikor egy nő önként adta át egyik lányát. A halál saját lányaként nevelte fel, elveszett lánya helyett. S a lány szép lassan elfelejtette származást. Alig húsz évesen jobb volt bármelyik lidércnél. Egyszer egy aprócska faluban a lány beleszeretett abba a fiúba, akinek akkor meg kellett halnia. Hetekig rejtegette a törékeny emberi életet. Pár csodálatos hónapot töltött el bujkálva a hegyek között. S mikor rátaláltak, életét adta volna egy halandóért. Egy halandóért, aminél nagyobb bűnt isten nem követhet el. Gyereket várni egy embertől. Megverték, majdnem megcsonkították, de az úr végül megkegyelmezett neki. Elküldték, hogy térjen vissza oda, ahonnan annak idején elhozták. Csak a szerencséjén volt, hogy ott sem ölték meg, vagy nem vetették börtönbe. Ha lehunyom a szemem, még mindig látom azt a szenvedélyes táncot, érzem a tüzet, de bárhogy is próbálom felidézni, nem tudom pontosan, hogyan is fejeződik be a történet. Talán száz és száz variáció van. De az is lehet, hogy mindez meg sem történt, csak egy beteg kisfiú lázálmos fantáziájában született meg, vagy egy részeg delíriumaiban. ))) |
|
|
- January 22 2010 09:15:46
Kedves Georgina!
Ez a történet egy kicsit kibogozhatatlan számomra.
Azt hiszem, igaz lehet, amivel a történet végét zártad: "De az is lehet, hogy mindez meg sem történt, csak egy beteg kisfiú lázálmos fantáziájában született meg, vagy egy részeg delíriumaiban."
Nekem sokkal jobban tetszett az előbbi. Amikor valóságos, emberekkel valóban megtörtént eseteket dolgozol fel.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 19. Friday,
Emma napja van.
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
