Napkorong

Kevin arra ébredt, hogy valaki vizes borogatást rak a vállára. Lassan kinyitotta a szemét és Sandrán akadt meg a tekintete. Aztán nyílt az ajtó és egy vörös hajú nő lépett be a szobába.
- Látom felébredt Mr. Morder.
- Dawn?
- Dawn elment. Az én nevem Rose Leon. Doktor vagyok.
- Hogy érti, hogy elment?
- Elhagyta a Flanagan kastélyt.
- Na de este?
- Igen.
- Mennyi az idő?
- Öt óra van. – felelete a doktornő.
Kevin felült az ágyon, aztán kikászálódott belőle. Bement a fürdőszobába és megnézte a vállát, de az be volt kötözve. Lassan letekerte a válláról. A sebnek csak hűlt helyét találta. Akkor hirtelen a kis csomagocskához nyúlt. Szerencsére ott volt a nyakában. Ahogy a tükörbe nézett egy értetlen arc nézett vissza rá. Aztán kiment a szobába, és Sandra ránézett Kevin vállára. Sikítani akart, de nem jött ki hang a torkán.
- Nyugalom. – próbálta megnyugtatni Kevin.
- De hát a seb? – nyögte Sandra meglepetten.
Kevin felvett egy inget, és elmesélte Farkasvölgy történetét.
A Nap lassan lement és az éjszaka uralkodásának vette kezdetét. Kevin fogta magát és kinézett a folyosón. Nem látott egy árva lelket sem. A lámpák ugyan nem égtek, de a szeme egészen jól hozzászokott az esti sötétséghez. Lerobogott a lépcsőn, és John futott oda hozzá, akinek egy zseblámpa pihent a kezében.
- Kevin! Remélem jobban vagy.
- Igen, már sokkal jobban. Na de mi ez a nagy rohanás?
- Nem fogod elhinni, de találtam egy kis piros könyvet. Épp hozzád indultam.
- Piros könyvet? S mi van benne?
- Nem tudom. Addig nem akartam megnézni, míg te nem jössz. Tudod hol találtam?
- Na hol?
- Mr. Geller szobájában.
- Szóval kutakodunk a vendégek szobájában?
- Nem. Azaz épp Mr. Gellerrel szerettem volna beszélgetni, de ő nem volt bent a szobájába, viszont azt nem csukta be. Kíváncsiságom arra késztetett, hogy bemenjek a nyitva hagyott ajtón, és akkor találtam meg ezt.
John kihúzott zsebéből egy kis piros könyvet. Kevin kezébe vette és kinyitotta. Legnagyobb meglepetésére egy pentagram volt festve a lap első oldalára, mintha vérrel festették volna. Aztán tovább lapozott, először egy szökőkutat talált. A vízköpők lábánál pedig egy női alak hevert, akit körbetekert egy kígyó. Kevin lapozott. A második lapon talált egy mogyoróbokrot, és egy férfit alatta, aki keresztet viselt. Őt is egy kígyó szorította meg. A harmadik lapon egy sírt talált. Ismét egy férfi alakját látta. A következő oldal üres volt, hiába lapozta végig, nem volt benne több rajz.
- Mi van benne Kevin?
- Az összes gyilkosság, ami eddig történt.
- Leírva?
- Lerajzolva, és az elején az a furcsa pentagram van.
- Gondolod, hogy Mr. Geller ilyen részletesen lerajzolta volna magának?
- Nem hiszem, és tudod miért? Mert olyan, mintha vérrel rajzolták volna.
- Megnézhetem?
Kevin John kezébe nyomta a kis piros könyvecskét. John gondosan végiglapozgatta, aztán kiesett a kezéből. John elhűlve meredt Kevinre. Kevin nem habozott hát, felvette a könyvecskét. Meg volt mind a három rajz, de most ott hevert egy negyedik is. A negyedik egy fát ábrázolt, olyan tölgyfa-félét, és alatta egy emberi alakot. Mellette minthogyha a fegyvere feküdt volna. Kevin Johnra meredt, majd eldugta a zsebében a kis könyvet.
- John! Merre van itt egy tölgyfa?
John gondolkodás nélkül az ebédlő felé mutatott. Kevin elkezdett rohanni. Kezébe vette 40-es Magnumát, régi jó öreg barátját. Legutoljára akkor lőtt vele, mikor lelőtte Mr. Dantont. Kirohant az ebédlőn keresztül. Pisztolyát maga előtt tartotta. Elfordult a mogyoróbokor felé, aztán a ház másik végében a sírhoz jutott el. Végül a bejárat mellett egy magas tölgyfa árválkodott. Kevin keze remegett és vele együtt a revolvere is. Lassan közelítette meg a tölgyfát, ami alatt pedig egy szétmarcangolt holttest feküdt. Mellette pedig egy revolver. Megint ott volt a jellegzetes disznószív, a megfordított kereszttel. Minden bizonnyal az áldozat Mr. Geller lehetett, legalábbis a tölgyfára fel volt festve vérrel Lombard Geller név. Kevin csak bámult, szólni sem tudott. Nem tudta, hogy ez egyáltalán hogyan lehetséges. Nemsokára már nagy tömeg összegyűlt Mr. Geller holtteste körül, bár nem sok maradt meg belőle.

Kevin a szobájában volt, mikor hátra dőlt az ágyon. Gondolkodni akart, de nem tudott. Lassan elnyomta az álom. Kopogtatásra ébredt fel. Kinyitotta az ajtót és rajta Sandra lépett be.
- Kevin, már megint szól a zenegép.
- Komolyan?
- Igen.
Kevin és Sandra kimentek a folyosóra. Lassan mertek csak lerobogni a lépcsőn. A zenegép tényleg szólt, valamilyen 60-as évek slágerzenéjét játszotta. Ebben a pillanatban sikoltozás hallatszott. Veronica zihálva tört be a kastély ajtaján, riadt szemekkel nézett Kevinékre, és csak kiabált.
- Tűz van, ég a raktár!
Kevinék megbabonázva, földbe gyökerezett lábakkal álltak, aztán Kevin mégis megmozdult és elkezdett kirohanni azon az ajtón, amin Veronica berontott. Eljutott a tölgyfáig, és nem is kellett messzire mennie, hogy megtalálja leégett raktárt. Sandra nemsokára mellette állt, Kevin pedig elkezdett Veronicához kiabálni.
- Veronica! Van itt valahol slag?
- Slag? Igen, ott a raktár körül. Nem lesz nehéz megtalálni.
Kevin ahogy egyre közelebb került a raktárhoz hallotta, amint pattog a tűz. A gerendák lezuhantak. Ebben a pillanatban egy női sikoly hangját vélte felfedezni. Jobban körülnézett odabent, mintha egy emberi alak lenne az égő tűzben. Kevin igyekezett gyorsan elérni a slagot. Megnyitotta azt, amelyből a víz csak úgy lövellt ki belőle. A vízsugár nagy nehezen eloltotta az emberi alakról a tüzet. Kevin odarohant az ismeretlenhez. Egy testet talált ott, ami teljesen elégett. Megfogta az illető csuklóját, nem volt pulzusa. Nem is lélegzett. Ekkor ismerte fel Rose Leont. De nem ez volt a legszörnyűbb az egészben. A nőnek a 666-os szám égett bele a bőrébe. Kevin csak tartotta a slagot, próbálta eloltani a tüzet. Most már megértette milyen a tűz ellen harcolni. Távolból hallotta az emberek sikoltozását. Egy férfihang pedig vízért kiáltott. Mintha csak varázsütésre történt volna a távolban tornyosultak a szürke felhőgomolyagok. Kevin eddig még sosem örült ennyire az esőnek. Nemsokára pedig már villámok cikáztak az égen, amiket hatalmas dörgés követett. Az esőcseppecskék végiggördültek Kevin ruháin. Talán egy jó óra hosszába is beletelhetett, mire eloltották a tüzet. Az eső közben ömlött. Kédőbb bementek a házba. Rose esetét mindenki balesetnek vélte, de Kevin tudta, hogy nem volt az. Ugyanis 666-os szám nem véletlenül van valakire ráégetve.
A Nap már rég felkelt, mikor még mindig esett az eső. Kevin a szobájában feküdt az ágyon. Elővette a kis piros könyvecskét. Most már a leégett raktár is rajta volt és Rose Leon is. Illetve egy különös szám: 666. Kevin nem nagyon értette, mit keres itt ez a szám és mi a jelentősége. Sőt! Azt sem igazából értette, hogy a gyilkosságok helyszíneinek van e köze a gyilkoshoz. Nem értette, hogy Mr. Geller miért folytatott méréseket minden egyes gyilkosság után. Kevin már oly nagyon régen szerette volna böngészni a világhálót. Eszébe jutott, hogy John mondta neki, hogy nála van Internet. Kevin nem habozott hát, felkelt az ágyáról és kikászálódott a folyosóra, amit üresen talált. Úgy látszik a kastély valamennyi lakója délelőtti sziesztát tartott. Valószínűleg kimerülhettek az éjszakai tűzoltásban. Johnt nem volt nehéz megtalálni. Az ebédlőnek kinevezett helyiségben épp újságot olvasott.
- Üdv, Kevin!
- Azt mondtad, hogy van Interneted. Használhatnám?
- Természetesen.
John felállt és letette az újságot. Elvezette Kevint a szobájába, és ott pedig beindította a számítógépét. John azzal a szándékkal távozott, hogy szeretne egyedül lenni. Kevin biztos volt benne, hogy John folytatja az újság olvasását. Kevin először is rákeresett a Hold állására. Épp ma lesz telehold. Aztán beütötte a 666-os számot. Az összes cikk, amit talált róla, mind e szám különlegességéről írtak. Állítólag maga a Fenevad száma. A Fenevad alatt pedig maga a sátán szót értették. Most November elseje volt, és ez Halloween ideje is volt egyben. A kelta hagyomány szerint Samhain éjszakáján könnyen átjárhatóvá elvékonyodik a túlvilág és a fizikai világ közti határ. A kelták, ezzel az ünnepel az óesztendő végét és az újesztendő elejét ünnepelték meg. Samhainkor a töklámpást az ártó szellemek és tündérek miatt óvintézkedésnek használták. Kevin itt most ledöbbent. Ha igaz, amit most olvasott, akkor teliholdkor minden el fog dőlni. Ma van Samhain és elvékonyodik az átjáró. Tehát Kevinnek cselekednie kell. Csak az bosszantotta, hogy egyáltalán nem tudta mivel áll szemben. Sőt mi több! A gyilkosról semmit nem tudott. Kevinnek megint felelevenedett Mr. Geller, ahogy méréseket végez. Vajon miért csinálhatta? Kevin úgy döntött, hogy kikapcsolja a számítógépet. Gondosan becsukta maga mögött a szobaajtót és nekivágott a homályban tátongó folyosónak. Aztán elindult Mr. Geller szobája felé. Mikor elérte a szobát legnagyobb meglepetésére, egy kis résnyire nyitva találta az ajtót. Kevin keze erre akaratlanul is a pisztoly nyelén pihent. Majd óvatosan kijjebb nyitotta az ajtót. Közben fegyvere csöve már a szobában pásztázott végig. Bent csak egyetlen lelket talált, azt a férfit, aki Rose Leon férje volt. Philip nem mozdult, de később megtörte a csendet.
- Kérem Mr. Morder! Tegye el nyugodtan azt a fegyvert.
Kevin eltette.
- Igazán nagyon sajnálom, hogy meghalt a felesége.
- Ne sajnálja.
- Ezt hogy értsem? – kérdezte rosszallóan Kevin.
- Úgy, hogy Rose sosem volt a feleségem. Csak egy beépített emberem.
- Beépített embere?
- Igen. Jómagam nem is Philip Lionel vagyok, hanem Warren Star.
- Warren Star? – Kevin szeme kikerekedett.
- Tudja mi a sátánistákkal szemben állunk. Fő feladatunk elkapni őket. Addig még nem is lett volna baj, míg el nem kezdenek embereket áldozni Istenüknek. Az Istenük pedig maga a Sátán. Miután tudósítottak azzal, hogy Brian Joyle, volt kollégám halálát lelte, eljöttem hát ide. Legutóbb itt járt. Állítólag valahol hátrahagyott egy levelet is nekem. Mit szólna hozzá, ha 750 szobát át kellene vizsgálnia? Na mindegy. Ezért kénytelen voltam álruhába öltözni. Azután megjelent ez a Lombard Geller is. Egyre jobban izgatott, hogy miért végez méréseket.
- Mire jött rá?
- Nézze!
Előhúzott egy kis noteszt.
- A gyilkosságok egy ötágú csillagot alkotnak. Miután én folytattam a méréseket, rájöttem, hogy ez valamiféle erőtér lehet. Ami a lényeg az magában a kastélyban folyik és nem körülötte. Ami a középen van az a lényeg. Remélem, tudja, hogy Samhain éjszakáján a sátánisták sokkal több emberáldozatra képesek!
- Most már igen. Különben az én szobámban van a keresett levele. Az egyik hegyeket ábrázoló képen.
- Micsoda szerencse.
Kevint követte a szobájába Warren, aki elolvasta a levelet.
- Maga szerint mi áll itt a háttérben? – kérdezte végül is Kevin.
- Megnéztem Roset. Láttam rajta a 666-ot. Szerintem a 666-os szoba áll a középpontban.
Kevin és Warren elbúcsúzott. Kevin a nap hátra lévő részét azzal töltötte, hogy mindenkihez bekopogott. Megkérte a vendégeket, hogy hagyják el az épületet, mihelyt beesteledik. Még Johnt is arra kérlelte. Sandra bánatosan nézett Kevinre. Tudta mire készül, ezért felajánlotta Kevinnek segítségét, amit Kevin kénytelen volt visszautasítani a lány védelme érdekében.

Hozzászólások

Torma Zsuzsanna - február 04 2010 12:58:02
Kedves Mistletoe!

Egyre jobban és pontosabban fogalmazol, bár az események egyre-másra és mindjobban kezdenek összekuszálódni.
Nehéz így követni az eseményeket, mert a nevek megjegyzésével már hadilábon állok, főleg, hogy egyeseknél kiderül, hogy nem is azok, akiknek ismerik őket.
Két helyen találtam olyan elírást, amit sajnos megint csak meg kell jegyeznem, de valóban ezek elenyészők a hosszadalmas szöveghez képest!
Az egyik: "....amelyből a víz csak úgy lövellt ki belőle..."
Azt hiszem, vagy az "amely", vagy a"belőle" szót kellene kihagyni belőle, vagy az egyik szó helyett más kifejezést kellene használni.
A másik: "..tudósítottak azzal...." Azt hiszem, ez helyesen úgy lenne jó: "tudósítottak róla".
Mondom, elenyésző ez az általam észrevett két elírás, de biztosan csak véletlen lehet.

Ez, amint már említettem, egy nagyon jó regény, szívesen olvasom a folytatásokat is!

Üdv.: Torma Zsuzsanna