Napkorong

Az élet naplója
2006 nyara egy elég meleg nyár volt. Az egyik nap még a nyár elején sétálni mentem a haverokkal és megláttam egy plakátot, amin ez állt:
Görkoriverseny
A Csokonai Általános Iskola meghirdeti ez évben is az év legjobb görkorcsolya versenyét! Minden érdekl?d?t szeretettel várunk. Jelentkezni és részletes tájékoztatást kérni a portán lehet. Gyertek, érdekl?djetek és jelentkezzetek!
Felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy a versenynek tétje is van. Amit nyerhettek, az egy egyhetes két személyre szóló nyaralás Törökországba.
Mikor megláttam azonnal oda rohantam, elolvastam a kiírást és bementem jelentkezni. Ott egy srác állt el?ttem a sorban, ha jól hallottam Dávid volt a neve. Nagyon jól nézett ki, de els?sorban nem ezzel foglalkoztam. Izgultam, de végre rám került a sor. A portás elmondta, hogy az el?dönt?ben egy látványos koreográfiát kell bemutatni zenére. Aki ezen továbbjut, annak már sokkal könnyebb lesz a gy?zelem felé haladnia. Az el?dönt? 2006. július 1.-jén kezd?dik-, mondta.
Erre én azt kérdeztem:
-Megnézhetném-e a pályát, amin versenyezni fogunk?
-Persze! Gyere! Oda kísérlek!
Köszönöm!- mondtam és kimentünk az udvarra. Nagyon nagy terület volt, aminek az egyik részén már állt a versenypálya. Azt gondoltam magamban, ez nehéz küzdelem lesz, de nem kivitelezhetetlen. Kimenve az iskolából, elköszöntem a haveroktól és haza szaladtam. Elújságoltam a nagy hírt a szüleimnek, amit apu ezzel fogadott:
-Látod! Mindig ilyen hülyeségekkel foglalkozol, ahelyett, hogy valami értelmeset csinálnál!
Azt persze nem vette figyelembe, hogy a gimnázium utolsó éve el?tt állok, és dolgozok, hogy legyen egy kis pénzem. És ez mellett még jusson id?m a barátokra, meg segíteni otthon a házimunkában, ugyanis 18 és fél éves fejemre még a szüleimmel laktam. De nem izgatott, amit apu mondott, mert csak egy hét volt a verseny kezdetéig és már rég nem volt a lábamon görkorcsolya. El?szöris, választottam egy jó számot. A CD-im hallgatása közben, terveztem egy szép ruhát, amit már csak meg kellett volna varrnia valakinek, de nekem ilyenekre nem volt id?m, úgyhogy anyu segítségét kértem, aki örömmel vállalata a munkát. A ruha elkészült, a zene megvolt, már csak egy koreográfia kellett. Átgondoltam, hogy milyen lépéseket tudok, és egyszer elkezdtem. El?ször úgy gondoltam improvizálni fogok, de mégis sikerült egy tök jó, el?adható koreográfiát csinálnom. A verseny el?tti napon bemutattam a családnak azt, amivel az utóbbi héten foglalkoztam. Nagyon tetszett nekik. Eljött a nagy nap. Reggel felkeltem, felöltöztem és elmentem az iskolába. A haverok ott vártak. Kíváncsiak voltak mit alkottam. 9 órakor kezd?dött a verseny. Nagyon sokan voltak. Ott volt ? is és pont el?ttem került sorra. Nagyon jó volt a koreográfiája, de mégis mindketten ugyanannyi pontot kaptunk. Mikor legurultam a pályáról, megrohamoztak a barátok. A nagy örvendezés alatt láttam a szemem sarkából, hogy elindult felém, de megijedt a nagy tömegt?l, ami hirtelen körülugrált. Az eredményhirdetés még messze volt, úgyhogy elmentünk a büfébe, ami az udvar egy pici sarkában volt és ittunk egy üdít?t. Este hat órakor hirdették ki a végeredményt. Én és Dávid a negyedik helyen végeztünk, és mivel az els? tizenöt jutott tovább, így velük együtt mi is. Az el?dönt? vége el?tt az egyik bíró megszólalt. Nagyon szigorú és érdes hangja volt. Azt mondta:
-Sziasztok! Sólymos Csanád vagyok, a budapesti Nagy Sándor Sportintézmény igazgatója és egyben görkorcsolya oktatója is.
Kinézetre hatvannak t?nt, de a dumájáról ítélve huszonnyolcnak gondoltam.
-A tizenöt embert, aki továbbjut, ugyanitt várjuk hétf?n reggel kilencre -mondta. Aki nem jelenik meg pontosan, azt kizárjuk a versenyb?l. A középdönt? egy vicces feladat lesz számotokra. Csak annyit mondok, jól szivacsozzátok körbe magatokat. A kiesetteket szívesen várjuk néz?ként. És most egy másik téma. Mégpedig az, hogy annak, aki megnyeri ezt a versenyt, én leszek a személyi edz?je, hogy országos és világversenyeken vehessen részt. Pesten, az iskola vezet?sége pedig úgy döntött, hogy elvégezhet az iskolában egy átképzéses tanfolyamot. Most pedig a hétf?i viszontlátásra és jó hétvégét mindenkinek.
Nagy öröm volt számomra, hogy tovább jutottam, de belül mégis csalódást éreztem. Nem tudom, hogy miért, de amikor az iskolából kilépve megláttam ?t, jó kedvre derültem. Amikor viszont azt láttam, hogy a motoron, amire fölszállt egy n? is ült, még rosszabbul lettem. Úgy volt, hogy elmegyek a nagy csapattal egy buliba, de már nem volt kedvem a szórakozáshoz, úgyhogy inkább haza mentem. Otthon senkinek semmire sem válaszolva bementem a szobámba, becsuktam az ajtót, hasra feküdtem és hamar elaludtam. Reggel kimentem a konyhába és elmondtam, hogy tovább jutottam, és, hogy ne haragudjanak az esti viselkedésemért, de nagyon fáradt voltam, persze én tudtam csak, hogy nem ez hazugság, de az igazat nem akartam elmondani. A szüleim gratuláltak, aztán ment tovább az élet. Hétf?n reggel dolgoznom kellett volna. Az utcánkban lakik egy postás, aki megkért, hogy segítsek neki kihordani az újságot. Egy kicsit aggasztott, hogy nem tudok dolgozni menni, de a n?vérem Elizabeth (Lizi), aki rend?r, és aznap épp szabadnapja volt, azt mondta, hogy segít helyettem Gyuri bácsinak. Ennek nagyon örültem és mindjárt fel is hívtam Gyuri bát, hogy ne ijedjen meg, ha hétf?n nem én megyek, hanem a n?vérem. Szombat este elmentem a legjobb barátn?m bulijába. Ott megismerkedtem egy sráccal, de nem volt túl kedves. Mondtam neki, hogy hagyjon békén, mert nem tetszik a viselkedése, de nem akart leszállni rólam, ezért inkább haza mentem. Vasárnap egész nap görkoriztam. Jól elfáradtam. Tíz órakor már az ágyban feküdtem és aludtam. Másnap nehezemre esett felkelni és fájtak a lábaim is, de tudtam, muszáj, különben kizárnak a versenyb?l. Fölvettem a görkorimat és elindultam az iskola felé. Épphogy odaértem kilenc órára. A pálya szélén sorakoztunk mind a tizenöten. Volt egy valaki, aki eltörte a kezét a hétvégén. A bíró r11;most egy másik- felállt az asztal mögül és azt mondta:
-Remélem, hogy jól kipárnáztátok magatokat, ugyanis ma az lesz a dolgotok, hogy egymást fellökjétek. r11;erre nagy zsivajgás támadt a sorban, a bíró folytatta- de nem akárhogy. Az illet?, aki zuhan, csak a fenekére eshet. Tilós gáncsolni, aki megszegi a feltételeket, az kiesik a versenyb?l. Aki ahány embert a fenekére ültet, annyi pontot kap, az utolsó öt állva maradó ember jut a dönt?be. Sajnálom, de törött kézzel nem versenyezhetsz Milán. A zs?ri kiengesztelésül felkér arra, hogy segíts figyelni, ki esik, és ki lökte el, valamint, hogy az ellenfél szabályosan lökte-e el ellenfelét. A sípszó után lehet menekülni és lökdös?dni.
-És elhangzott a rajtot jelz? sípszó. El?ször próbáltam távol maradni mindenkit?l, de hamar rájöttem, hogy így nem szerzek pontot. Két ember már kieset, de még egy embert sem löktem fel. Rajtam kívül még három lány volt versenyben, ?ket hamar fellöktem és már le is fújták a versenyt. Megvolt az öt továbbjutó. Én három pontot kaptam, Dávid négyet, és egy másik srác kapott még két pontot. A negyedik és ötödik helyezet nem lökött el senkit, csak állva maradt. A végeredmény szerint Dávid állt az els? helyen, én a másodikon és Michael a harmadikon. A negyedik helyen Bence, az ötödiken pedig Attila állt. A verseny közben a bírók észrevettek valami furcsaságot és ez miatt ?t is és engem is ki akartak zárni a versenyb?l. Mégpedig azt, hogy ahányszor találkoztunk Dáviddal, egymás szemébe néztünk, de nem bántottuk egymást. Azt hitték, hogy együtt járunk és hogy, ez miatt nem versengünk egymással. Nem akarták elhinni, hogy ez nem igaz. Dávid tett róla, hogy elhiggyék. Odahívta a barátn?jét és a szemem láttára megcsókolta, majd azt súgta a fülébe:
-Jól jegyezd meg ezt a csókot, mert ez volt az utolsó.
A bírók, így már hittek nekünk, persze nem hallották, amit Dávid mondott. Gratuláltak, majd elmondták, hogy a dönt? csütörtökön lesz, az eredményhirdetés pedig pénteken. És hozzá tették, hogy gyakoroljuk a leglátványosabb elemeket, amiket tudunk. Nem volt kedvem hazamenni, így beültem egy bárba, de csak egy narancslevet ittam. Pont abba a bárba kellett mennem, pont oda, ahová ? is ment ünnepelni az els? helyet. Szerencsére nem vett észre, mert nem lett volna kedvem bájcseverészni vele. Az el?ttem lév? asztalnál ültek le a haverjaival. Hallottam, hogy azt mondja nekik, hogy szakított a barátn?jével, mert egy másik lány tetszik neki. Ekkor én felálltam és kisiettem a hátsó ajtón. Nem szerettem volna hallani, hogy ki a szerencsés jelölt, úgyhogy inkább elmentem sétálni. Út közben megláttam az egyik barátn?m lakását és azt gondoltam, hogy örülni fog, ha meglátogatom. Szerencsére, így is lett. Nagyon örült nekem, mert már rég találkoztunk. Elmeséltem neki mi történt velem mostanában. Neki meg az a furcsa ötlete támadt, hogy aludja ott. Fáradt voltam ezért elfogadtam a meghívást. Másnap délben ébredtem, jól kialudtam magam. Megköszöntem a szívélyes vendéglátást és hazamentem. Nem voltam túl éhes, így inkább nekiálltam gyakorolni a versenyre. Nem tudtam pontosan, mi kellene gyakorolnom, így átnéztem mindent, amit tudtam. Szerdán pihentem, majd csütörtökön megint elmentem az iskolába. Mikor odaértem egy rámpát pillantottam meg és eszembe jutott, hogy tériszonyom van, emellett még sose jártam még ilyenen. Nagyon megijedtem, a szívem kétszer olyan gyorsan vert. Látván a jobbnál jobb teljesítményeket még jobban beijedtem. Mikor rám került a sor Dávid odajött hozzám és sok szerencsét kívánt. Sok önbizalmat adott. Meglep?dtem magamon, hogy milyen mozdulatokat tudok, de úgy gondoltam ez nem elég Az els? helyhez. Mikor lejöttem a rámpáról Dávid ott várt és gratulált, mondtam neki, hogy az övé sokkal jobb volt. Azt mondta lány létemre nagyon jól görkorizom és átölelt. Nagyon meglep?dtem, de élveztem, úgyhogy én is átkaroltam, de hamar elengedett, mintha megijedt volna. Elköszönt és elment. Amikor a bírákra néztem, aggódó fejeket láttam, de nem érdekelt. Inkább haza mentem. Mikor hazaértem, az egész rokonság ott várt. Elmeséltem nekik az eddigi eseményeket és elmondtam, hogy az eredményhirdetés csak másnap lesz, de mivel a pezsg?t, amit az ünnepléshez hoztak, már beh?tötték, megittuk. Tudni kell, hogy jó társaságban hamar elmegy az id?. Én imádom a rokonaimat, mert nagyon jó fejek, de estefelé már úgy kellett kitessékelni ?ket az ajtón. Csak úgy mentek el, ha megígértem nekik, hogy amint megtudom az eredményt, meglátogatom ?ket, és együtt ünnepelünk. Hamar reggel lett, mintha csak tíz perce aludtam volna el, mikor csörgött az óra. Az eredményhirdetés tíz órakor kezd?dött. Egy órával kés?bb, mint amikor kellett volna. A bírákon ugyanazok az aggódó fejek rajzolódtak ki, mintha egész éjjel azon gondolkoztak volna, hogy ki lett az els?. Végre, nagy nehezen elkezdték. A középs? bíró azt mondta:
-Örülök, hogy mindenki itt van, és azt hiszem mindhármunk nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat.
A másik két bíró helyeselt, az állításra.
-Nos, hát akkor elkezdenénk az eredményhirdetést. Tehát a harmadik helyen végzett Kisfaludi Bence. Gratulálunk az eredményhez. Kérjük, fáradjon ki és vegye át az oklevelét. A második helyen végzett Boyán Attila. Kérjük, ? is fáradjon ki és vegye át az oklevelét. AZ els? helyen pedig, sajnos képtelenek voltunk dönteni, így két ember áll. Engel Dávid és Domonkos Kíra. Kérjük, fáradjatok fel a dobogó legfels? fokára.
Felálltunk a dobogóra és folyni kezdett a könnyem. Dávid letörölte és gratulált. Én is gratulálni akartam, de megbillent alattunk a dobogó és majdnem leestem. Megijedtem és odabújtam hozzá, de ö eltolt magától. Ekkor azt mondta a bíró:
-Mivel ketten nyertetek, együtt kell elmennetek Törökországba, és ha kiünnepeltétek magatokat, gyertek ide aláírni a papírokat, hogy vállaljátok a közös utat!
Nem igazán volt kedvem ünnepelni. Odamentünk és aláírtuk a papírt. El?ször arra gondoltam, hogy nem írom alá, de úgy döntöttem, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy valaki mást vihessen magával. Leültem egy székre a néz?téren, mert nagyon fájt a lábam. Kicsivel kés?bb odamentem a büféhez inni egyet. ? is oda jött, erre én fogtam magam és elindultam a kijárat felé. Utánam szaladt, de mérges voltam rá és elég bunkón viselkedtem vele, pedig csak vacsorázni akart elhívni. Mondtam neki, hogy nem hiszem, hogy rá fogok érni, de ? elkérte a telefonszámomat és azt mondta, majd fölhív. Megadtam neki a számomat és haza mentem. Az ismer?sök vártak az eredménnyel. Nem akartam elmenni hozzájuk, de megígértem, aztán mégis egy jó buli kerekedett az egészb?l. Kés? este jutottam csak ágyba, így nem igazán örültem annak, hogy másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Dávid volt az, ? hívott. Meglep?dtem. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar fel fog hívni. Addig kérlelt, míg igent nem mondtam a randira. Vasárnapra beszéltük meg a találkát. Azt mondta, hogy találkozzunk a parkban és beszélgessünk, mert szeretne jobban megismerni. Vasárnap, még ki se keltem az ágyból, de már azon gondolkoztam, mit kellene felvennem a randira. Nem találtam semmi normális ruhát a szekrényemben, pedig elég nagy volt a választék. Úgy döntöttem, szoknyát húzok, méghozzá kéket. Hozzá egy fehér toppocskát és, mivel egy kissé h?vös volt, felvettem a kedvenc blézeremet is. El?kerestem a legszebb táskámat, beleraktam a kis mütyüröket és azonnal el is indultam. Már négy óra el?tt ott voltam a parkban, ami nagy csoda, mert tudni kell rólam, hogy mindig mindenhonnan elkéstem vagy az utolsó percben értem oda. Már ? is o volt. Leültünk egy padra és beszélgetni kezdtünk. Sok érdekes dolgot tudtam meg róla. 20 éves, imádja az extrém sportokat, a zenei ízlésünk megegyezik és kék a szeme, mint az enyém. Sok-sok dologról beszélgettünk, olyan sokról, hogy azon kaptuk magunkat, hogy besötétedett. Hazakísért. Elköszöntünk egymástól és bementem a házba. Anyu szokásához híven egyb?l faggatni kezdett. Nem hagyott békén, amíg el nem meséltem neki mindent. Így hát elmondtam, hogy milyen jó fej. Egy id? után azt vettem észre, hogy mosolyog. Nem tudtam miért, ezért rákérdeztem. Azt válaszolta:
-Nagy öröm számomra, hogy annyi id? elteltével újra ilyen boldognak láthatlak.
Azért mondta ezt, mert pár hónappal ezel?tt volt egy kapcsolatom, ami nagyon csúfos véget ért, de err?l nem érdemes több szót ejteni. Fáradt voltam és már éppen tizenegyet ütött az óra. Ágyba bújtam és szépeket álmodtam. Másnap reggel ugyanolyan boldogan keltem fel. Nagyon jól telt a délel?ttöm. Anyuval olyan finom ebédet f?ztünk, hogy mindenki megnyalta mind a tíz ujját utána. A telefonom egész nap a zsebemben volt, arra várva, hogy valaki felhívjon. Tíz óra tájban megcsörrent. ? volt az, újabb találkára hívott. Nem kellett gy?zködnie. Kedd este vacsora- mondta. Hétf? volt. Nem tudom, hogy fogok kibírni még egy egész napot. A keddi napom ugyan olyan lázas készül?déssel telt, mint az el?z? randi el?tt. Motorral jött értem és egy kit?n? étterembe vitt. Arra már nem emlékszem, hogy mit vacsoráztunk, de azt biztosan tudom, hogy a vacsora után elmentünk sétálni. Megfogta a kezem, majd átkarolt és egyszer csak megállt. Kérdeztem, hogy miért állt meg, de nem válaszolt csak megcsókolt. Én visszacsókoltam és nem hagytuk abba. Az utca közepén állva csókolóztunk legalább tíz percen keresztül. Kés?bb hazavitt. Kicsit hosszan tartóan, de sikerült elbúcsúznunk egymástól. Mikor bementem a házba sötétség fogadott. Már mindenki aludt. Örültem neki, mert fáradt voltam és nem akartam órákig mesélni nekik. Két nappal kés?bb csöngettek. Egy futár állt a kapuban, kezében egy óriási csokor kékrózsával, aminek egy kártya volt a közepébe t?zve. Ez állt rajta: A legszebb virág, a legszebb barátn?nek, kit az élet nekem adott. H? rajongód. Utóirat: csörgess meg, ha megkaptad a csokrot. Így tettem, megcsörgettem. Fél perccel kés?bb egy SMS-em érkezett. Ez állt benne: Ma este hét órára gyere a Városi utca 23-hoz. Kocsival gyere és dudálj egyet, majd várj! Dávid. Nem tudom, hogy, hogy de minden apró bókjára emlékszem. Mikor az órára néztem hatot mutatott. Gyorsan összekészül?dtem, Beültem a kocsiba, beírtam a GPSZ-be a címet és elindultam. Pont hét órára értem oda, dudáltam egyet és miközben vártam csodálkoztam azon a gyönyör? házon, ami el?tt megálltam. Pirosra volt festve, gyönyör? boltíves ablakai voltak, amik dísztéglával voltak körberakva és minden ablakpárkányon virág volt. A kert a lemen? nap fényében iszonyatosan szépnek látszott. Kis id? után megjött Dávid és azt mondta, hogy innen gyalog megyünk. Kinyitotta az ajtót, kiszálltam, megfogta a kezem és elindultunk. Jó darabig mentünk, aztán bekötötte a szemem. Kicsit féltem, de megbíztam benne. Egy kapun mentünk keresztül, majd egy füvezett területre értünk. Ott levette a szememr?l a kend?t. Megtöröltem a szemem és körülnéztem. Abban az iskolában voltunk, ahol a verseny volt. Az udvar közepén egy megterített asztal állt gyertyákkal megvilágítva. Emlékszem, annyira örültem neki, hogy a nyakába ugrottam. Leültünk, megvacsoráztunk, még táncoltunk is. EL sem tudom mondani milyen boldog voltam. Kár, hogy rosszul ért véget az az este. Hazafelé sétálva el ment mellettünk egy férfi. El akarta venni a táskámat. Valahogy sikerült megfognom, erre az el?vett egy kést és hasba szúrt, majd elfutott. Összeestem és a kórházban arra tértem magamhoz, hogy anyu, apu, meg Lizi ott állt mellettem kisírt szemekkel és ott volt ? is. Egy könnycsepp folyt végig az arcán. Fel akartam ülni, de nem tudtam, nagyon fájt a hasam. Nem emlékeztem semmire. Anyu mondta Dávidnak, hogy jöjjön oda hozzám, mert akkora tömeg állt hírtelen körül, hogy nem fért oda. Leült mellém az ágyra, de nem bírt megszólalni, csak megölelt. Közben megérkezett az orvos, akiért apu szaladt el. Megvizsgált és azt mondta, hogy nagyon szépen gyógyul a sebem, de hozzátette azt is, hogy szerencsém volt, hogy a kés nem ért el semmilyen szervet, majd távozott. Csak annyit súgtam Dávid fülébe, hogy korcsolyázni szeretnék. ? mosolygott és azt mondta: nem lehet. Anyuék is elmentek, de Dávid még mindig ott ült mellettem. El?vett egy dobozkát a zsebéb?l és azt mondta: Ezt a randink végén szerettem volna oda adni, de eddig nem volt rá alkalmam. A dobozban egy nyaklánc volt. Nagyon tetszett. Azonnal fel akartam venni. Er?t vettem magamon és felültem. A n?vér fejvesztve rohant be a kórterembe, hogy ezt nem szabad, de nem érdekelt, csak az, hogy a nyakamon érezhessem azt a csodaszép ékszert, amit a mai napig a nyakamban hordok. Tényleg nagyon fájt, ezért hamar visszafeküdtem. A n?vér kicserélte a kötésemet. Néha még most is eszembe jut a fájdalom, amit ilyenkor éreztem. Azt hittem nem élem túl, de végre valahára végzett és elment. Megkérdeztem Dávidtól, hogy milyen nap van ma. Azt mondta, hogy szombat és, hogy csütörtök óta nem ébredtem fel. Ez nagyon meglepett. Néhány nap múlva, mikor éppen Dávid is ott volt, két rend?r kopogtatott az ajtón. A vallomásomat akarták felvenni. Elmondtam nekik, hogy nem emlékszem semmire a történetb?l. Erre ?k megkérdezték, hogy nem-e tudom felidézni a férfit, aki ezt tette, mert elkaptak egy illet?t, aki valószín?leg a b?ntett elkövet?je volt. Becsuktam a szemem, és gondolkozni kezdtem. Egy homályos kép villant fel el?ttem. Nagyon sötét volt. De igen láttam, tudom, emlékszem rá r11;kiáltottam föl és kicsordult a könnyem. Dávid vigasztalni próbált. A rend?rök, addig beszéltek az orvosommal. Azt mondta nekik, hogy még legalább egy hétig kell feküdnöm. Ezzel elmentek, de egy hét múlva újra felkerestek és elvittek a rend?rségre. ? volt az, az, aki engem majdnem megölt, s ezért a tettéért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A rend?rök amint lehetett visszavittek a kórházba, mert nem tett jót az a kis kiruccanás. Már nagyon unatkoztam, mikor az egyik délután az összes osztálytársam megjelent a szobámban. Jó érzés volt látni, hogy ennyi ember szeret, és aggódik értem. Bemutattam nekik Dávidot. A csajok kicsit irigykedtek, hogy, hogy tudtam ilyen jó férfit kifogni magamnak. Kérték, hogy meséljem el, hogy történt a baleset, de sajnos még én sem tudtam. Dávid bemutatta el?adói képességét. Elmesélt mindent, beleértve a randinkat is. Csodálkozva néztek rám, hogy egy ilyen vad csaj, mint én, hogy lehet szerelmes egy ilyen romantikus srácba, de tudták, hogy a szerelmet nem lehet irányítani. Sokáig szórakoztattak, de sajnos a doki elküldte ?ket, azzal az indokkal, hogy pihennem kell. Mikor már a tizennegyedik napomat töltöttem ugyanabban az ágyban, addig kérleltem az orvost, míg elengedett korcsolyázni. Másnap reggel elmentük korizni. Sikerült egy párszor elesnem, de nem lett semmi bajom, örültem annak, hogy kiszabadultam abból a hófehér szobából. Nagyon jól éreztem magam, de hamar elfáradtam, ezért inkább beültünk egy filmre a plázába. Az volt a címe, hogy a legels? szerelem. Egész jó volt, bár nem sokat láttunk bel?le, mással voltunk elfoglalva. Kés? volt már és vissza kellett mennem a kórházba. Úgy elfáradtam, hogy két perc alatt elaludtam. Másnap Dávid keltett. Egy levél volt a kezébe. A verseny elnökét?l jött. Az állt benne, hogy augusztus 18.-án indul a repül?gépünk Török országba, és el?tte még szeretnének velünk találkozni 15.-én, azaz holnap. Mikor anyuék is megérkeztek, az orvos közölte velem, hogy haza mehetek. Összeszedtem a ruháimat, de még várni kellett a zárójelentésre. Otthon már rám is várt a levél. Másnap elmentünk Dáviddal az iskolába. Nem igazán mutattuk, hogy együtt vagyunk, mert még érvénytelenítették volna a versenyt. Átadták a pénzt, és a papírokat, amikre le volt írva, hogy hova kell mennünk. És megkaptuk a meghívókat is Pestre, a suliba. Miután hazamentünk két napon keresztül fel-alá rohangáltam a házban, de ez két hét fekvés után érthet? volt. A repül? reggel korán indult, ezért már el?tte való nap összepakoltunk, de nem sok mindent, mert inkább ott akartunk vásárolni. Kiderült, hogy egy magánrepül?vel fogunk utazni. Még soha nem ültem repül?n, de az az utazás nagyon szórakoztató volt. Izgultam, de Dávid azt is elfelejttette velem, mint ahogy minden rosszat, ami addig történt. Azon vitatkoztunk, hogy milyen autót béreljünk ki az ottani id?re. Dávid egy telepjáróféleséget akart, én viszont egy kétszemélyes sportkocsit. ? nyerte meg a vitát. Miután leszálltunk a gépr?l, ? bement a kölcsönz?be, én pedig kint vártam, míg el?áll a hintó. Nem telpjáróval jött felém, hanem egy Porshe-val. Annyira imádtam, hogy mindig odafigyelt a kívánságaimra. Egy-két helyen eltévedtünk út közben, de nagynehezen rátaláltunk a helyes útra. Óriási volt. A személyzet már várt minket. Felkísértek a lakosztályunkba, a királyi lakosztályba. Gyönyör? volt, tele jobbnál-jobb különlegességekkel. Még jakuzzi is volt benne. Fárasztó volt az utazás ezért úgy döntöttük, hogy aznap csak a szállodában nézünk körül. Leghamarabb a bárt találtuk meg. Volt ott egy zongora, Dávid leült mögéje. ? zongorázott, én énekeltem. Még most is emlékszem arra a sorra, amit közösen énekeltünk. rA szerelem az egyetlen, a legjobb dolog az életben, amit mindenki átél.r1; Az este nagy részét a bárban töltöttük. Fölmenve a szobába, mint a cövek, úgy d?ltünk be mind a ketten az ágyba. Miel?tt elindultunk tudtuk meg, hogy az egy hét nem is egy hét, hanem csak öt nap, az oda-vissza utazással együtt. Ebb?l egy nap már eltelt. Másnap nem siettünk a felkeléssel. Dél körülig az ágyban feküdtünk és csókolóztunk. Olyan meghitt volt, hogy azt kívántam bárcsak sose lenne vége. Sajnos véget ért, de ezt követ? id?szak sem volt olyan rossz. Ebéd után lementünk a partra és a balesetem óta egy egész délutánt kettesben tölthettünk. Sétáltunk, napoztunk, és nagyon sokat fürödtünk. Hogy minden jóban legyen valami rossz, fürd?zés közben megcsípett egy medúza. Eléggé bedagadt a lábam és nagyon fájt. Annyira, hogy nem tudtam ráállni. Az az este nem telt olyan jól, de másnapra leapadt a lábam és kipihenten ébredtem fel. Délel?tt elmentünk egy kis városnézésre. Gondoltuk, veszünk a családnak is valamit abból a pénzb?l, amit kaptunk. Mindenkinek találtunk valami apróságot. Délután benéztünk egy ruhaüzletbe, mert este buliba akartunk menni. Vettem magamnak egy gyönyör? nadrágot, egy toppal és választottam hozzá egy cip?t is. Dávid a maga megszokott módján stílusosan öltözködött. Egy sötét farmert vett. Melléje egy rikitósabb, hosszú pólót és egy fekete inget. Kiegészít?ként pedig egy barna-fekete nyakláncot. Még most is fel tudom idézni, hogy milyen jól nézett ki. A buli kilenckor kezd?dött. Egész éjszaka táncoltunk, és mind a ketten nagyon berúgtunk. Nem tudom, hogy de valahogy visszamentünk a szállodáig. Utána már csak arra emlékszem, hogy reggel mikor felébredtem, nagyon fájt a fejem. Dávid már nem feküdt mellettem. Ott ült az ágy el?tt egy széken kávét szürcsölgetve és engem nézet. A másnaposság tünetei rajta is látszottak, nem csak rajtam. Hasogatott a fejem. Odafeküdt mellém az ágyba és átkarolt. Ott feküdtem a karjaiban, és csak azt éreztem, hogy semmit?l se kell félnem, mert ? megvéd. Akkor döbbentem rá csak igazán, hogy mennyire szeretem. Megcsókoltam. Úgy éreztem, muszáj, meg kellett tennem, és ? visszacsókolt. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy nem volt rajtam póló meg nadrág és Dávidnak is hiányos volt az öltözéke. Ellöktem magamtól, és azt mondtam, hogy nem akarom. Úgy éreztem, hogy még nem állok készen egy hónapi járás után arra, hogy lefeküdjek vele. Megértette a kérésemet, és azt mondta, elmegy fürödni. Pár percig csak ültem egy helybe az ágyon és gondolkoztam. Egyszer csak fölpattantam és bementem melléje a zuhanyzóba. Végighúztam a kezem a hátán. ? megfordult és megölelt. Annyit súgtam a fülébe, hogy készen állok. Dávid el?tt is voltam már együtt fiúkkal, de abban biztos vagyok, hogy ? volt a világ legérzékibb férfija. Nem tudom, min gondolkoztam ennyit, és, hogy mit?l változott meg a véleményem, de nagyon élveztem. Kicsit kifáradtunk a fürdésben. Visszafeküdtünk aludni egyet, de nem tudtunk, szikrázott körülöttünk a leveg?. Azt a napot bezárkózva a szobába kettesben töltöttük. Másnap sajnos haza kellett jönnünk. Tudtuk, hogy korán indul a repül?, mégsem siettünk a pakolással. Reggel kicsit össze is kaptunk emiatt, de hamar kibékültünk. Az út nem volt olyan élvezetes, mint ahogy azt terveztem. Szédültem, felkavarodott a gyomrom, még jó, hogy nem reggeliztem. Alig vártam, hogy haza érjünk. Mikor kiszálltunk a gépb?l a szüleink már vártak ránk. Olyan volt mintha már évek óta nem láttuk volna egymást. Hamar visszaszoktunk a családias környezetbe. Hirtelen gyorsulni kezdett az id?. Letettem az érettségit, persze emellett a görkorisuliba is jártunk. Divattervez?ként tanultam tovább és rengeteg érmet, kupát nyertünk Dáviddal a görkorcsolya bajnokságokon, de egy kikötésünk volt. Egymás ellen sosem versenyeztünk. Két évre rá mikor 21 éves lettem a szülinapomon egy versenyen voltam. Nem értettem, hogy miért nem jött el velem senki, de hamar kiderült. Dávid egy meglepetés bulit szervezett. Mindenkit?l kaptam valami bohókás ajándékot. Dávid nagyon feszülten és idegesen állt elém. Nem tudtam, hogy mit akar. Azt mondta:
-Napokig azon járt az eszem, hogy mit fogok mondani neked, míg úgy döntöttem, hogy nem tervezem meg el?re, hanem azt mondom, ami a szívemb?l jön.
Letérdelt elém és el?vett a zsebéb?l egy kis dobozkát, majd folytatta.
-A világ legszebb gyöngye kérlek légy a feleségem?!
Ezt a mondatot soha sem fogom elfelejteni. A nyakába ugrottam és azt ordítoztam, hogy: IGEN, IGEN. Mindenki tapsolt és boldog volt, de én voltam a világon a legboldogabb. Sok mindenre nem emlékszem már, de arra biztosan, hogy hosszú eljegyzést akartunk. A gy?r? már másfél éve az ujjamon volt, mikor összeköltöztünk. Közösen vettünk egy házat, ami az átalakítás után gyönyör?vé vált. Pár héttel miután beköltöztünk a házba, egy furcsa betegség kapott el. Csak hánytam és hánytam. Azt gondoltam, el fog múlni, de nem így lett. Elmentem az orvoshoz, aki azt mondta, hogy van egy sejtése, de biztosan akarja tudni, mi az, ezért elküldött vérvételre és ultrahangra. Nem mondtak semmit. Kaptam egy lezárt borítékot, és azt mondták, hogy vigyem vissza a dokimhoz. Így tettem. Megkérdezte, hogy hol tartunk a házfelújításban. Mondtam neki, hogy készen vagyunk. Erre ? azt mondta, hogy állhatunk neki újra és tervezhetünk hozzá egy gyerekszobát is, mert terhes vagyok. Ráadásul ikreim lesznek. Olyan boldogság fogott el, hogy majdnem megfojtottam szegény dokit, annyira ölelgettem. Hazamentem, kivettem a fagyasztóból egy doboz fagyit, és ennek az örömére az egészet megettem. Elaludtam, és arra ébredtem fel, hogy Dávid ott ült az ágy szélén és lágyan simogatta az arcomat. Elmeséltem neki, hogy mi történt, de ? nem úgy fogatta a hírt, ahogy én azt gondoltam. Menteget?zni kezdett, hogy mi még nem terveztünk gyereket, és, hogy ? erre még nem áll készen, ezt nem akarja. Nagyon mérges lettem rá. Csak annyit mondtam, ha terhesen nem szeret, egyáltalán nem szeret. Visszaadtam neki a gy?r?t, beültem a kocsiba és hazamentem anyuhoz. ? mindig meghallgatott és segített. Elmondtam neki mindent. Azt mondta, nyugodjak meg és ne csináljak semmi ostobaságot, mert ha Dávid igazán szeret akkor vissza fog jönni. Két héten át minden áldott nap sírtam miatta. Két hét, eddig bírta nélkülem. Mikor meglátott, lerogyott elém, és sírva azt mondta:
-Ne haragudj, csak gondolkoznom kellett. Fel kellett fognom, hogy ezen túl már nem ketten fogunk lakni a házban.
Erre én azt válaszoltam:
-Ha nem szeretnélek, most azt mondanám, hogy ezután egyedül fogsz lakni abban a nagyházban, de mivel szeretlek, megbocsátok, de ezt soha nem fogom elfelejteni.
Dávid újra megkérte a kezem és mivel a n?véremet is eljegyezte a barátja, dupla esküv?t tartottunk. Mindannyian a nagy esküv?re szavaztunk. Több száz vendéget hívtunk meg és mindkett?nk menyasszonyi ruháját, a koszorúslányok ruhájával együtt én terveztem. Lizi ruhája kicsit vadabb volt. Egy térdig ér? szoknya, egy spagetti pántos toppal, egy gyönyör? fátyollal, és mindez hófehérben. Csodálatos volt, de az én ruhám is. Egy újatlan földig ér? ruha volt, egy három méter hosszú fátyollal. Ragyogóan állt rajtam, bár igaz, kicsit sz?k volt, mert a hasam egyre nagyobb lett. Nagy öröm volt számomra, hogy a n?véremmel egyszerre mondhattam ki a boldogító igent. Az esküv? után fél évvel megszületett Dominik és Kristóf. Nagyon boldog életünk volt. Körbeutaztuk a világot, minden percet együtt töltöttünk. És most, annyi id? elteltével, hatvanhárom évesen, kicsit már szenilisen, én, Engelné Domonkos Kíra itt ülök a konyhánkban megboldogult özvegyként és negyed órával a temetés kezdete el?tt, azt mesélem, hogy milyen volt az életem a világ legjobb férfijával és azon gondolkozom, milyen lesz nélküle.