Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikDecember 13 2019 23:31:17
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 3
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,195
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Anagramma
Asszociáció.
Szerelem
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10198]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3564]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Tara Scott: Téli emlék
M



egy szeretett emlékem, a télből....


Tara Scott


Téli emlék






Az éjjel leesett a hó. Reggel a konyhában elhúzva a sötétítő függönyt, fehér, téli kép fogadott. Még az erdő fáinak ága is vastagon havas volt, ebből tudtam, hogy kemény mínuszok „röpködnek”, ahogy mondani szoktuk. Ránéztem a külső ablakhőmérőre, s valóban, mínusz hat fokot mutatott.
Vizet tettem be a mikróba a kávémnak, s nagyot ásítva újra az ablakoz léptem. A cinkék hada éppen időben - mint minden reggel -, fél hét körül ellepte az etetőket. Három fából készült, és öt darab kétliteres üdítős palack függ a nagy diófánkon. Félig üresen himbálta őket a szél. „Gyorsan fel kell töltenem őket, addig csipkedhetik a szalonnákat”- gondoltam, és sietve elkészítettem a kávét. Felhörpintettem, s csak utána éreztem, hogy bizony még elég forró volt. Mosdottam, öltöztem, s feltöltöttem a dobozt a kamrában álló napraforgós zsákból. Az előtérben a kutyák a léckaput csapkodták, jelezve, hogy ők is az udvarra szaladnának már. Kinyitottam a bejárati ajtót, s egyszerre tódultak kifelé, majd az ajtóban hirtelen megálltak, s rácsodálkoztak a fehérségre. Szinte egyszerre lódultak meg újra, s belevetették magukat a puha hóba. Pár pillanatig néztem önfeledt játékukat, majd visszamentem a konyhába, s a teraszajtón át kiléptem az udvarra. Abban a pillanatban, a cinkék felröppentek, s eltűntek az erdő irányában. Odaléptem a diófához, és elkezdtem feltölteni az etetőket. A törzs túloldalán egy nálam magasabb ágon ült a „kiáltó”. Én neveztem el azt a cinkét, amelyik a többiek távozása után marad, és míg én beleszórom a magokat az etetőkbe, ő torkaszakadtából kiabál. Hosszú évek óta etetjük a madarakat, volt időm megfigyelni. Hívja hangjával enni a többieket. Egy pillanatig rám nézett és elhallgatott. Apró, fekete csillogó szemét le nem vette rólam. Nem mozdultam.
- Te vagy az? Csak te lehetsz, hiszen te már tudod, hogy nem kell tőlem félni.
Továbbra is mozdulatlanul nézett, majd felemelte a fejét, és újra rázendített. Mozgás támadt körülöttem, s biztos távolban, de egyre többen fogtak körül az ágakon. Már az utolsó etetőt töltöttem fel, volt, amelyik rárepült a mellettem még forgó palackra, kikapott egy magot, majd leült a fölöttem lévő ágra, s kis csőrével az ághoz csapkodva feltörte. Ha kicsit ugrottam volna, elérem. „Megszoktak már”- gondoltam, s elindultam vissza a konyhába. Csak a ház melegében éreztem, menyire átfáztam már. Visszatettem a dobozt a helyére, s újra az ablakból néztem a madarakat.
Akkor is ilyen nagy hó volt, azon a tavaly téli napon. Reggeliztem a konyhában, az ablaknak háttal, a bejárati ajtóval szemben van a helyem. Egy nagy koppanás az ablakon, s én majdnem felugrottam, annyira megijedtem. Pont olyan hangja volt, mint amikor hógolyó találja telibe az üveget. De negyven méterről, csak nem találja el valaki az ablakot? Felálltam, kinéztem. Nem láttam semmit. Kinyitottam a teraszajtót, a felgyülemlett hó tetején, az ablak alatt egy cinke feküdt a hátán. Gyorsan felkaptam, s behoztam. Leültem, s óvatosan széjjelebb nyitottam, a markom. Élettelenül feküdt a kis tollas test, csukott szemmel. Elkezdtem lehelni, közben észrevettem, hogy a bal ujjacskái között egy jeges hódarab van. Közelről ráleheltem, míg folyékonnyá nem olvadt. Papír zsebkendővel leitattam, s akkor megmozdult a lába. A szeme, még mindig csukva volt. Azóta sem tudom, honnan jött az ötlet, a mutatóujjam begyével elkezdtem masszírozni a mellkasát körkörösen, óvatosan. Olyan pici volt. Nem tudom, mennyi idő telt el, egyszer csak megmozdult a feje, és kipattant a szeme. Ijedten pislogott rám, kis idő múlva megpróbált talpra állni. Szorosabbra zártam a markom, nehogy leessen, s melengettem még kicsit. Éreztem, hogy egyre jobban erőre kap.
Óvatosan, nehogy megnyomjam, kivittem és beletettem az egyik házformájú fa etetőbe. Az ablakból néztem. Úgy tíz percig figyeltem, úgy gondoltam, ha kiesik, visszahozom. Közben feltettem a levesnek a vizet forrni, még egy-két percig tettem-vettem az ebéd érdekében, s mikor újra kinéztem, nem láttam a fejét, ott ahol addig volt. Kisiettem, ahogy csak a hóban tudtam, de eltűnt. Ki nem eshetett, mert a havon feküdt volna, tehát csak elrepülhetett.
Az ágra néztem, ahol az imént a kiáltó ült. Talán valóban, éppen ő volt. Míg merengtem, lassan nagy pelyhekben újra esni kezdett a hó.



Hozzászólások
lenabelicosa - október 13 2010 09:57:15
Nagyon kedves kis történet, tényleg szívet melengető, ahogy Viktória írta, csodálatos, ahogyan az állatok iránt érzel, teszel.

Szeretettel. Léna
Radmila - október 13 2010 11:11:53
Drága Tara,
meleg szíved szeretetével újraélesztetted a madárkát.
Szeretettel gratulálok szép írásodhoz: Milasmileysmileysmileysmileysmileysmileysmileysmileysmileysmileysmileysmileysmileysmileysmiley
Torma Zsuzsanna - október 13 2010 13:26:14
Kedves Tara!

Igen megható volt a cinkével kapcsolatos téli visszaemlékezésed.
Én is ilyen állatmegmentő ember vagyok. Mentettünk megmár fecskét (mert kiesett a fészekből), mentettem meg repülni tanuló galambota macska szájából és megmentettem egyszer már a kicsi fekete cicát a kutya szájából. Én is ugyanúgy masszíroztam a cica mellkasát, ahogy te írod. Akkor újra életre kelt. Írtam is róla "Csoda történt" címmel. De sajnos, ez a kiscica azóta már másodjára volt hosszasan a kutyánk "játékszere", s mivel szelíd, nem futott, nem menekült el. Éppen vasárnap reggel találtam rá az udvaron kihűlve, és már csak egy-két nyivákolással adta tudtomra, hogy nem tudok segíteni rajta. A pupillái már úgy kitágultak, hogy úgy néztek rám, mint a filmekben a földönkívüliek szemei. Hirtelen arra gondoltam, hogy ő is már földtön túli lett. Az utolsó néhány csepp tejjel búcsúztam tőle. Utoljára még kétszer kinyitotta a száját, pedig előtte már zárultak az állkapcsai. Aztán örökre kilehelte a lelkét.

El tudom képzelni, hogy a megmentett cinke volt, aki kiáltozott, így adta tudtodra, hogy él, és talán ezzel köszönte meg élete megmentését!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
smileysmileysmiley
Tara Scott - október 13 2010 16:51:52
Kedves Viktória!
Köszönöm szépen. Már tele vannak az etetők. Maggal is madárral is. smiley
Szeretettel ölellek: Tara.
Tara Scott - október 13 2010 16:56:25
Kedves Léna!
Ők annyira ránk vannak utalva. Így is rengeteg elpusztul a hideg télben. Ha legalább segítünk nekik azzal, hogy nem kell élelem után kutatniuk, talán nagyobb az esély, hogy együtt várjuk velük a tavaszt.
Köszönöm, hogy elolvastad. Szeretettel: Tara.
Tara Scott - október 13 2010 17:05:30
Drága Milácskám!
Hogy honnan jött az ötlet, hogy megmasszírozzam, és hogy az segítette nem tudom, de talán valaki fogta a kezem. Csodálatos érzés, mint az is, hogy egyre közelebb engednek magukhoz. Mivel pedig tavasszal sem szoktuk üresen hagyni az etetőket, a fiókáikat nálunk tanítják repülni. Hihetetlen élmény. smiley
Szeretettel ölellek: Tara.
Tara Scott - október 13 2010 17:14:01
Nagyon szomorú a történeted kedves Zsuzsanna. Tudom, mert nemrég mi is átéltünk egy hasonló esetet. A kutyáink este egy felnőtt fekete cicát fogtak meg az udvarban. Ordítottam, hogy engedjék el, de mire odaértünk, elroppantotta valamelyik a gerincét. Bevittük a fürdőszobába, vastag plédre fektettük. Fél éjszaka bőgtem mellette. Ezért nem engedem én ki a cicáinkat. Olyan könnyedén mondják az emberek, talán elkapta valami. Azon gondolkodom azóta is, meg kellene írni, hogy mit jelent.
Szeretettel puszillak: Tara.
mamuszka - október 14 2010 18:10:48
Kedves történeted nagyon meghatott, mi is etetjük télen a madarakat, régebben a kertben is, mióta nincs kertünk, a teraszon van a madáretető...arra ébredünk, hogy sorra jönnek reggelizni - érdekes, hogy egyszerre mindig csak egy, a többiek a szemközti fán várják, míg sorra kerülnek...ezen mindig csodálkozom, mert nem veszekszenek - talán félnek egymástól? Ez rejtély
szeretettel mamuszkasmileysmiley
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2019. december 13. péntek,
Luca, Otília napja van.
Holnap Szilárda napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
13/12/2019 18:10
Csodálatos szép estét Napkorong! smiley

Manon
13/12/2019 11:21
Szép napot mindenkinek!

KiberFeri
13/12/2019 10:40
Poétaöleléssel üdvözlök mindenkit!

Gyongy
12/12/2019 15:24
Kellemes, szép délutánt Napkorong smiley

Manon
12/12/2019 10:10
Szép napot mindenkinek!

KiberFeri
12/12/2019 08:18
Kedves, esős napra virradtunk, de ma az éltetek legyen esőmentes...

Helen Bereg
11/12/2019 19:32
Szép estét Napkorong! smiley

vali75
11/12/2019 10:09
Szép napot kívánok! smiley

Manon
11/12/2019 08:53
Szép napot mindenkinek!

KiberFeri
11/12/2019 08:00
Mára mindenkinek, kellemes napsütéses napot kívánok...

Helen Bereg
10/12/2019 19:12
Szép estét Mindenkinek! smiley

Gyongy
10/12/2019 15:16
Szép délutánt Napkorong smiley

Manon
10/12/2019 12:23
Szép napot Napkorong!

Tiberius
10/12/2019 11:14
Kedves Barátaim !!Barátaimnak és minden Napkorongos tagnakBoldog karácsonyi ünnepeket kivánokSzeretettelTibor ( Tiberius )

KiberFeri
10/12/2019 08:03
A borús idő ne befolyásolja a kedveteket, legyen jó mindenki napja.

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes