Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikMárcius 29 2020 05:42:01
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 2
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,198
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Szerelem
Anagramma
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10200]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3566]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
Smith: A macska
Nem tudom, kit hogy fog érinteni ez a novella...
Kíváncsian várom.


V



„Ki hitte volna, hogy épp egy kiscica fog majd az őrületbe kergetni?” – Gondolta Mary, és fájdalmasan felkacagott. Aztán idegesen tekintett körbe az apró, gumifalú szobán. – „Az az átkozott macska! Ő az oka annak, hogy ide kerültem!” – Villant át a dühös gondolat rajta. Oldalra feküdt a padlón, így kicsit kényelmesebb volt, mint egész álló nap ücsörögni.

Hirtelen könnybe lábadt a szeme, mert visszagondolt arra az időszakra, amikor még ő és Max barátok, szinte szövetségesek voltak.

Max néhány hetes korában került Maryhez. Édes, cirmos, játékos cica volt. Mary hamar rá tudta szoktatni a szobatisztaságra, és arra, hogy ne a kanapén élezze a körmeit, hanem a kaparófán.
Amikor Mary nekiállt takarítani, Max ott lábatlankodott körülötte. Azt hitte, Mary játszik vele, amikor porszívózik, felsöpör, vagy felmos, így a takarítóeszközöket méltán nevezhette ki saját játékszereinek.

Előfordult, hogy egészen messziről, és olyan sebességgel rontott neki a partfisnak, hogy a feje hatalmasat koppant a nyélen. Mary ilyenkor aggódva nézegette az állat buksiját.
„-Buta cica!” – Förmedt rá, de inkább aggódva, mint dühösen.

A macska teljesen kiszámíthatatlan volt, ha játékról volt szó. Képes volt felmászni a ruhaszárító tetejére többször is egymás után, s nem érdekelte túlságosan, hogy mindig lepottyan. A legváratlanabb pillanatokban tört rá a vadászösztöne, és sokszor már az is megindította, ha Mary csak lépkedett. A rengeteg karmolás volt a bizonysága annak, mennyi harcot vívott vele. Mary ilyenkor csak gyengéden arrébb tessékelte, nehogy véletlenül rátaposson, de Max-et ez hidegen hagyta. Ha a gazdi lábfeje volt a kiszemelt áldozat, akkor azt addig nem is hagyta békén, amíg meg nem állt, s már nem volt érdekes.

Máskor, ha nem játszott, akkor nagyokat aludt a kandalló előtt, vagy az ágyon Mary mellett, aki néha megpihent egy órácskára a nehéz nap után.
Max akkor sem ismert határokat, ha ennivalóról volt szó. Képes volt szinte bármit megenni, amit Mary elé rakott –hisz melyik macska tudna ellenállni a finomabbnál finomabb macskaeledelnek- és képes volt bármekkora mennyiséget felfalni. Három hónap elteltével, amikor Max kezdett elhízni, Mary korlátozta az ételadagját az állatorvos javaslatára.

Ez persze a macskának nem nagyon tetszett, s amikor a nő lerakta elé a szűkített adagot, Max pillanatok alatt befalta, majd nyávogott néhányat először könyörgő, aztán szemrehányó tekintettel.
„- Sajnálom, Max – mondta neki Mary széttárt karokkal. – Az orvos javaslatára teszem. Nem akarom, hogy még három hónap múlva már csak gördeszkán tudjál közlekedni.”

Amikor kitavaszodott, Mary már bátrabban engedte kiscicáját az udvarra, mint télen. Néha akkor is megengedte neki, hogy ugráljon egyet a hóban, - hisz még sosem látott havat – de aztán szigorúan betessékelte, nehogy megfázzon.

Ezek volta a szép idők, egészen addig a bizonyos, napsütéses tavaszi napig, amikor Max egész délelőttre elkódorgott, s Mary hívására sem jött elő.
Amikor pedig előkerült, egy hatalmas, vérző seb volt a nyaka jobb oldalán. Mary megijedt, és azonnal elvitte az állatorvoshoz, aki felvágta és kitisztította Max sebét, majd nyugtatóktól ájultan visszaadva biztosította a nőt afelől, hogy begyógyul majd, és rendbe jön.

„- A seb növényi eredetűnek látszik –mondta neki az orvos. – Valamivel megszúrhatta magát, ezt a hatalmas sebet pedig ő okozta magának azzal, hogy elkezdte vakarni.”
Erről az a hihetetlen szőrhiány is tanúskodott, ami a macska sebe körül éktelenkedett. Mary bízott abban, hogy macskája hamar felépülhet, és újra kiengedheti játszani. Napokig úgy látszott, Max sebe valóban gyógyul, s nem is vakarja.

Eközben Mary hirtelen elvesztette az állását, és nem talált másikat; pénzszűkébe került. Már nem volt pénze drága macskaeledelekre, sem az állatorvosra, lassan már saját magának sem tudott venni semmit, örült, ha ennivalóra futotta. Max is észrevette a változást: finom húskockák helyett konyhai maradékot kapott, és egyre kevesebbet.

Mary munkahelyről munkahelyre járt, de mindenki elküldte azzal, hogy nincs hely. A nő egyre elkeseredettebb lett, ráadásul Max megint vakarni kezdte a gyógyulófélben lévő sebét, így az óriássá vált, a véres szőrcsomókat pedig Mary nem győzte takarítani utána. Aztán egyszer, hirtelen kiborulásában megfogta és kitette Max-et az ajtó elé.
„- Mostantól kint maradsz” – mondta neki, a macska pedig értetlen szemekkel bámulta, ahogy becsukják előtte az ajtót.

Teltek a hetek, Mary még mindig nem talált állást, Max pedig egyre többet csavargott, s ritkán járt haza. Egy napon, amikor Mary kint üldögélt a teraszon, látta, hogy Max felé tart, de furcsán, ingatagon járt, mintha részeg lenne.
Mary megnézte a nyakán a sebet, még mindig nem gyógyult be, de legalább már nem vérzett. A következő nap Max Mary karosszékében pihent a teraszon, s amikor a nő megpróbálta elhessegetni onnan, a macska csak felnézett rá, nyávogott egyet, és visszatette a fejét a szék párnájára. Mary furcsállta ezt, ezért megpróbálta magához hívni. A macska ment volna: feltápászkodott, és le akart ugrani a székről, de az ugrásból pottyanás lett, egyszerűen leesett, ráadásul nem talpra, ahogy az az egészséges macskáknál szokás.
Mary megijedt, és odarohant hozzá.

„- Max!” – A macska fájdalmas vinnyogásszerű hangot hallatott. A nő betette őt a dobozkájába, ami tulajdonképpen az ágya volt, és odatette az ajtó mellé. Állatorvosra nem volt pénze, de látta, hogy nagy baj van, ezért gyorsan bezárt, és elindult a szomszédba, hogy telefonáljon, –neki már az sem volt, kikapcsolták, mert képtelen volt tovább fizetni- ám ekkor Max hirtelen vergődni kezdett, a gerince szinte ijesztő szögbe kunkorodott hol erre, hol arra, majd újra a fájdalmas vinnyogás hangzott fel. Ekkor a macska teste megállt, mintha megpihenne, újból nyugodtan feküdt. De a szája félig nyitva volt, a nyelve kilógott, és olyan szaporán szedte a levegőt, mintha rekkenő hőség kínozná.

Mary most még jobban megijedt, gyorsan hozott egy kis vizet neki, és megpróbálta megitatni. Néhány cseppet talán sikerült is lenyelnie, de látszott, hogy képtelen még az ivásra is.

A nő nem tétovázott tovább, ment a szomszédba, hogy felhívja az orvost, aki azonban nem volt elérhető. A szomszéd megígérte Marynek, hogy később újra próbálja majd, és ha végre felveszi azt az átkozott telefont, azonnal küldi. Mary megköszönte, és hazament, hogy addig is Max mellett legyen, amíg az orvos odaér.

A macska továbbra is nyugodtan feküdt a dobozkájában, a nő pedig leült mellé a kőre. Max Maryre nézett, egyenesen a szemébe, a nő pedig ledöbbenve olvasta ki az állat szemeiből a halálfélelmet, amit tükrözött. Nyikkant egyet, Mary pedig csak nyugtatta. „- Cssss, semmi baj, Max.”

Öt óra telt el, és az állatorvos még mindig nem volt sehol. Mary bement egy pulóverért, mert az idő hűvösre váltott, az ég beborult, és az eső szemerkélni kezdett. Mire kiért, a macska már nem lélegzett. A szeme továbbra is nyitva volt, –ahogy a szája is- de élet már nem volt benne.

Mary szomorúan felsóhajtott, aztán felemelte a dobozkát, és hátravitte a fáskamrához, ahol a szerszámokat is tartotta. Fogott egy ásót –Max-et addig beljebb tette, nehogy megázzon a bundája- hátrament a kertbe, és kiásta a sírgödröt. Aztán beletette Max testét a kedvenc kis takarójával együtt, és rászórta a földet.

Az állatorvos szerint vérmérgezés vitte el, két órával azután ért ki, hogy Max elpusztult. Mary nem hibáztatta – sürgős, több órás műtétet kellet végrehajtania egy kan kutyán egy másik városban. Nem. Ő saját magát hibáztatta. Ha napokkal ezelőtt elvitte volna Max-et az orvoshoz, még biztosan élne.

Aznap szörnyű rémálma volt. A macska újra ott volt a teraszon, hatalmas sebbel a nyakán, és Maryt bámulta. De nem úgy, ahogy a játékos, kedves, régi Max.

Nem. Volt benne valami hátborzongató, ahogy nézte. Mintha ő is Maryt hibáztatná a történtekért. De nem ez az álom volt a legszörnyűbb.
Úgy látszott, a nő képtelen túltenni magát a történteken, képtelen volt elengedni a macskáját, és belenyugodni az elvesztésébe. Ugyanakkor mérhetetlen lelkiismeret-furdalást érzett miatta. Hát persze, hogy az ő hibája, hiszen hagyta meghalni!

A macska egy idő után már nem csak az álmaiban járt vissza. Nyitott szemmel is ott látta mindenütt. a teraszon, a konyhában, az ágyában. És Max minden egyes alkalommal úgy nézett rá.

„- Miért nem hagysz már békén?” – Üvöltötte egyszer magából kikelve. A szemei karikásak voltak, beesettek, hetek óta nem tudott aludni. Haja ápolatlan, csapzott volt, kezei remegtek, akár egy alkoholistának. Max folyton visszajárt, és nem tudott szabadulni azoktól a dühös és csalódott macskaszemektől.

Az igazi baj azonban akkor történt, amikor Maryhez átment a szomszédja, hogy megnézze, hogy van. A nő dühösen ment ki a kapuhoz a csengetésre, szemei vérben forogtak, fogait pedig úgy vicsorgatta, mint egy veszett kutya.

„- Nem hívtad ki a rohadt állatorvost időben, te fattyú! Miattad van az egész!” – Üvöltötte. A szomszédja döbbenten hátrált, majd hazaszaladt. - „Rohadéééék!” – Üvöltött utána Mary, aztán hatalmasat kacagott.

Még aznap bevitték a zárt osztályra, „NEM BESZÁMÍTHATÓ” indoklással. S mivel az érte küldött ápolóknak is nekiesett, kénytelenek voltak kényszerzubbonyt húzni rá. Hogy kinek köszönhette mindezt, nem volt nehéz kitalálni, természetesen a szomszédja adta le a drótot, hogy egy elmebeteg lakik mellette, aki képtelen feldolgozni a macskája halálát.

Azóta négy hónap telt el, és Mary egyre rosszabb állapotban van.

Max pedig… Nos, Max azóta is Maryt hibáztatja.

VÉGE
Hozzászólások
Piroska54 - április 10 2011 21:24:23
Engem megérintett! Nekem is van cicám, tudom mennyire lehet kötődni egy kedves állathoz.Mary elveszítette a munkáját, a mindennapok biztonságát, és ezért nem tudott kellőképpen gondoskodni Maxról. Valószínűleg bántotta a lelkiismerete, de volt elég baja ezen kívül is.Egy megkeseredett ember képes belemarni a segítő kézbe is. Sajnálom mindkettőjüket. Jó írást olvashattam!
Torma Zsuzsanna - április 11 2011 13:30:39
Kedves Smith!

Engem is megérintett a történet. Nekünk több macskánk is volt és jelenleg is több van. Nem igen kellett orvoshoz vinni egyiket sem, mert amikor már bajuk volt, egy-kettőre eltávoztak, valószínű mérgezés miatt. De nekünk is volt egy fehér-fekete tarka fiúcicánk, aki az első udvarlási időszakában sebet kapott, az állatorvos megműtötte, de utána sem tudott arra a lábára állni, amelyik megsérült. Ő is vérmérgezésben halt meg.
Hanem, most visszagondoltam Buksi kutyusunkra is (róla is van egy történetem), aki már elég öreg volt, és halogattam az orvoshoz vitelét. Amikor már orvost hívtam hozzá, akkor már nem lehetett rajta segíteni, pontosabban mondva a halálba segítette, hogy ne szenvedjen tovább. Valószínű, hogy ha előbb orvoshoz visszük, már akkor sem lehetett volna megmenteni, de mégis nehezen viseltem a hiányát. Hamarosan lett helyette egy kiskutyánk, Nikó, de Buksit sem fogom elfelejteni.

A lelkiismeretfurdalás néha megbetegítheti az embereket!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
smileysmileysmiley
patakikatalin - április 11 2011 15:54:02
Rögtön elolvastam, csak vártam a válaszadással...miért? Ma délután értettem meg.
Micike-sziámi cica, (14év) most jött haza a Dr.bácsitól. Délkörül rosszul lett. Orvos csak 15órától rendelt. Csilla lányom elmondta, mi is történt: stroke-t
kapott. Fülétől-farkáig alapos vizsgálaton esett át. Szuri is jutott! Állapot javitó gyógyszer 3-om féle. Ez a gondos ellátás + gyógyszerek = 5oooFt.lett.
Hálásan Köszönjük, hogy időben érkezett az irásod. Sok segitséget kaptunk általad. (Csilla is olvasta tegnap...)
Sok puszit küldünk:Glica és Csilla
Smith - április 11 2011 17:08:57
Köszönöm Kedves Piroska és Zsuzsanna! Örülök, hogy olvastatok.
Kedves Patakikatalin!
Igen, sanos én nem voltam ennyire szerencsés, ez a novella a saját cicánkról szól, aki ráadásul még kicsi volt, és még egy nyarat sem látott.
Természetesen az őrültek háza sztori az kitaláció benne, meg a hallucinációk is.
Viszont a többi majdnem szóról szóra igaz. Én végignéztem, ahogy az a szegény pára elpusztul, azt hiszem, még a gyerekeimet sem érintette olyan mélyen, mint engem (persze ők még kicsik, nem igazán értik még az ilyesmit). Azt hittem, felnőtt fejjel könnyebb elviselni az ilyesmit, de ez nem igaz, mert sokkal, de sokkal nehezebb. Igaz, hogy a cica hirtelen lett rosszul, és szerintem már az orvos sem tudott volna rajta segíteni, de nem vittem el az állatorvoshoz, mert szégyen ide, vagy oda, de nem volt egy forintom sem itthon, és különben sem biztos, hogy elértük volna az orvost, mert mindig van egy csomó dolga. Az is eszembe jutott, hogy talán ő okozta a halálát azzal, hogy belepiszkált a sebébe, bár ez merész kijelentés, de mégis eszébe jut ilyenkor az embernek, és persze igyekszik más bűnbakot találni, mint önmagát.
Abban kétségkívül hibáztam, hogy nem vittem rögtön, de azzal nyugtatom magam, hogy nem lehetett volna megmenteni, mert pár órára rá el is pusztult. A régi Max (a kisfiam nevezte el így) játékát, kedvességét és szenvedését az utolsó pár órában leírtam a novellában.
Én ástam ki a sírját, én temettem el a kedvenc takarójával együtt, én láttam a szemeit, amikor a halálán volt, én voltam vele, és nekem voltak utána valóban rémálmaim, és lelkiismeret-furdalásom.
Annak örülök, hogy a ti cicátok Katalin megmenekült, az pedig különösképp elmondhatatlan érzés, hogy a novellám miatt vittétek el gyorsan kivizsgálásra, nagyon jól tettétek.
Én megfogadtam, hogy többet semmiféle állatot nem hozok ide, legalábbis addig nem, amíg biztosítani nem tudok neki mindent amire szüksége lehet. Pedig nagyon hiányzik, és a legszívesebben pótolnám, bár tudom, hogy nem lehet... smiley
patakikatalin - április 11 2011 20:31:39
Szegény Haldoklik. Ismét volt rohama....és még hol a reggel?! Csilla lányom holnap felvételizik....gondolhatjátok....
szegényt úgy sajnálom!!!!
Aggódó szeretettel:Glica és Csillasmileysmileysmileysmileysmileysmileysmiley
Tara Scott - április 11 2011 20:57:25
Végtelenül szomorú történet. Megmondom őszintén, miután egy vörös kandúrunk meghalt a Glialkás fűtől, és hónapokig sirattuk, azóta nem engedem ki a cicáinkat. Itt születtek egy anyától, de mi szerencsések vagyunk, mert a földszinten van egy nagy kazánházunk a wc és a konyha között, és ott tartjuk az almos tálcákat, így nincs közvetlenül az életterünkben. Megszokták, ha nyitva marad az ajtó sem mennek ki, a nyitott ablakba kiülnek, szúnyogháló mögött nézelődnek, tiszták egészségesek, és boldogok. Ha leülök, rögtön jönnek hozzám. Nem ütik el, nem szaggatják meg a kandúrok. Érdemes átgondolni!
Őszinte sajnálattal és szeretettel ölellek: Tara
patakikatalin - április 12 2011 06:57:00
Micike szépen aludt az éjszaka. Nehéz napok jönnek!
Még soha nem halt meg Cicánk. Ő az első, akivel egy fedél alatt éltünk. CSALÁDTAG!
Köszönöm, hogy velünk éreztek:Glica-Csilla
Smith - április 12 2011 10:30:23
Remélem, azért felgyógyul Micike, nagyon együtt érzek veletek! Nektek még sokkal rosszabb lehet, mert sokkal több ideje van már veletek. Majd írd meg....
patakikatalin - április 13 2011 06:20:46
A REMÉNY-éled! Micike tegnap, és éjszaka nem volt rosszul. Kedden jót evett a reszelt sajtból, később csipegett a reszelt tojásfehérjéből, este pedig belefetyelt egy kis tejszint.
Üdv:Glica és Csilla
Hasznos Tanácsokat elfogadok!!!!
patakikatalin - április 14 2011 06:47:18
Micike szép napot kiván mindenkinek!
Nyugodalmas éjszakája volt, reggelre sajtot kért...a tányér csillogott, mert tisztára nyalta. Most Csilla karjaiban...ha teheti ott alszik.
Szeretettel:Glica és Csilla
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. március 29. vasárnap,
Auguszta napja van.
Holnap Zalán napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
28/03/2020 18:21
Szép estét Napkorong! smiley

Manon
27/03/2020 07:59
Szép reggelt mindenkinek! smiley

KiberFeri
27/03/2020 07:58
Kellemes és napsütéses jó reggelt kívánok a lakótársaknak!

Manon
26/03/2020 18:07
Szép estét mindenkinek!

Helen Bereg
26/03/2020 10:44
Szép napot Napkorong.

Manon
26/03/2020 07:59
Szép napot mindenkinek!

Torma Zsuzsanna
26/03/2020 07:51
MINDEN KEDVES NAPKORONGOS TÁRSAMNAK JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK, VIGYÁZZATOK EGYMÁSRA! smiley

hzsike
25/03/2020 21:02
Szépséges estét mindenkinek! smiley

Gyongy
25/03/2020 14:47
Szépséges napot Napkorong, illetve délutánt! smiley

KiberFeri
25/03/2020 07:52
Bezárva is legyen jó napotok!

Szollosi David
25/03/2020 00:28
Minden "korongos" Irénkének boldog névnapot, jó egészséget és kitartást! Most lehet verset írni és olvasni!

hzsike
24/03/2020 16:45
Szépséges délutánt mindenkinek! smiley

Helen Bereg
24/03/2020 12:09
Szép napot Napkorong! smiley

KiberFeri
24/03/2020 08:48
Szép napot kívánok mindenkinek!

Manon
24/03/2020 08:46
Szép napot Napkorong!

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes