|
 Vendég: 8
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,201
|
|
 V
Álarcok nélkül
A játékmester egy igazán kedves bohócot alkotott.
Hatalmas ég kék szemeiben tükröződött a világ minden öröme szenvedélye, és szeretete.
Őszintén mosolygott mindenkire, akitől egy pici szeretet kapott. Szerette az életet.
Szívesen játszottak vele, és ő szívesen volt társ a játékban.
Bár saját mesterét nem értette, szíve mélyén mégis szerette. Sokszor bántotta. Ha dühös volt eldobta a műhelye legeldugottabb sarkába, ő mégis szívből szerette.
Egy nap nem mérgelődött többet, nem kiabált. Apró mosollyal az arcán elment örökre.
Annyi gyűlölet, és szenvedés után mégis úgy érezte, cserbenhagyta és egyedül maradt a világban. Dühös volt, és nap, mint nap feltette a kérdést magának, hogy miért hagyta egyedül.
Az idő múlásával megfeledkezett mesteréről. Ha eszébe is jutott, csak a fájdalom ütötte fel benne a fejét. Csak az a temérdek rossz volt az, amire emlékezni akart. Pedig voltak szép és igaz pillanataik is, amire annyira vigyázott, hogy szíve legmélyebb zugába rejtette el.
Különböző álarcokat öltött, mert azt hitte így könnyebb elviselni az életet.
Hibát követett el, mert nem a rosszra akart emlékezni, mégis egy maszk mögött olyan lehetett amilyen akart lenni, nem olyan amilyen valójában volt.
Fontos volt számára a szeretet. Mindent megtett volna érte, de nem kapta meg, mert már ő sem tudott igazán, tiszta szívből szeretni.
Kedvelte, ha nevettek rajta, de elszomorította, ha kinevetik. Az megalázó volt számára, mert minden, amiért élt értelmét vesztette.
Találkozott egy lánnyal, akiért mindent megtett volna.
Nem tudta önzetlenül szeretni, csak magához láncolni a ragaszkodásával. Nem értette milyen is az, amikor szabadon száll az érzelem, légiesen könnyed bárányfelhőkön huncutul kacagva.
Dühös volt, és féltékeny. Megint mesterére gondolt, hogy ő is így viselkedett, mégis szerették.
Elveszítette a lányt…
Ismét fájdalom és önsajnálat uralkodott el rajta.
Fehér gyertyát gyújtott.Minden, mi a szívét nyomta vulkánként tört elő belőle.Zilálva, fáradtan vánszorgott el fekhelyéig...Azonnal elaludt.
Álmodott...
Elengedte fájdalmát, elengedte mesterét örökre. Nem volt már benne más csak újra tiszta szeretet. Ismét csillogott az égszínkék szem, leestek az álarcok…
|
|
|
- November 20 2011 09:26:12
Kedves Aqua!
Megható írás a bohócról, aki csak álmában lehetett önmaga!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 23. Tuesday,
Béla napja van.
Holnap György napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
