Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikáprilis 03 2020 19:25:16
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 3
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,198
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Fórumtémák
Legújabb témák
Asszociáció.
Szerelem
Anagramma
Két rímelõ játéka
Minden ami jó... :)
Legnépszerűbb témák
Asszociáció. [10200]
Szótaglánc. [8524]
Földrajzi-né -l... [7724]
MÜFORDÍTÁS [4923]
Szerelem [3566]
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
GerzsenyiPetra: Halálos szerelem 1. rész
V


Egy kalandos és veszélyekkel teli új élet első lépései...

Halálos szerelem
1. rész



Mindig is különös vonzalmat éreztem a könyvek iránt. Szinte csábítottak magukhoz, és nem engedtek bűvkörükből. Egy különös, de mégis ismerős világba csöppentem, akárhányszor engedtem a kísértésnek, és elmenekültem a zord valóság elől. Egy esős, hideg délutánon egyedüli emberként a tócsákkal teletűzdelt utcákon elindultam, hogy elrejtőzzem életem démonai elől. A könyvtárba tartottam. Két sarok csupán, és újra otthon vagyok. Ekkor még nem sejtettem, hogy ez lesz az utolsó sétám a külvilágban.


És hogy milyen is volt ez a könyvtár? Azt az eufórikus hangulatot emberi szavakkal leírni lehetetlen. Az impozáns épület súlyos vaspántos, gazdagon kimunkált faajtója vészesen nyikorgott az évek súlya alatt. Az épület vakolatát is jócskán megtépázta már az évek vasfoga, de pont ezek az apró dolgok adták meg az igazi földöntúli hangulatot ennek a helynek. Az előcsarnok kihalt, bútortalan, fehér csempével és fehér falaival a végtelen tér érzetét keltették minden egyes idetévedőben. Viszont amint belépünk a kis dísztelen fehér faajtón keresztül a könyvárterembe, mintha egy másik világba csöppennénk. A szem nem lát mást, mint végtelennek tűnő polcok rengetegét, melyeken gondosan elrendezve ott pihennek a poros, olykor évezredesnek látszó könyvek. Szédülés és émelygés fog el, valahányszor végigpásztázom a termet, és átgondolom, mennyi rejtett tudás lapul a sorok között, amely felfedezésre vár. És ezt a végtelen polcrengeteget mintegy átkarolja a boltozatos mennyezet, mely gyönyörű freskóival magasan tornyosul a tudásra szomjazó emberek felett.

Most, ahogy a jól ismert helyiségbe lépett, a megszokottnál több alakot látott mozogni a sorok között. Lassan, kimérten lépkedtek, szürke, semmitmondó külsejükkel tökéletesen beleillettek a poros környezetbe. Mégis volt valami szörnyen vészjósló abban, ahogy céltalanul lézengtek körbe-körbe. Megpróbálta magában elfojtani ezt az érzést, hiszen számtalanszor látta már ezt a képet, és mindeddig megnyugvással töltötte el. Most azonban a szörnyű görcs a gyomrában, és az égető, bizsergető érzés a tarkóján nem hagyták nyugodni. Hogy szorongását enyhítse, elindult az ablak felé, ahol a megszokott kis kopott pad várta az előre kikészített könyvekkel. A cipő sarkai nyomán előtörő koppanás felhasította a sűrű csendet. Megtorpant, de senki nem figyelt rá. Látszólag fel sem tűnt a jelenléte. Az asztalhoz érve meghallotta a faajtó, lassú, mély nyikorgását, ahogy az erős és határozott kezeknek engedelmeskedve lassan kitárult. A szűk kis résen belépett egy alak, aki külsejével nem tűnt ki a teremben imbolygó emberek közül. Valami azonban mégis kiemelte a sokaságból. Furcsa aura lengte körül, és ahogy próbálta kifürkészni a különbséget, újra elkapta az a szörnyű érzés. Újra érezte a gyomrában a szorító görcsöt, és újra kellemetlen bizsergés futott végig tarkóján. Próbálta elvonni a figyelmét, de magához láncolta a tekintetét. Az a furcsa érzése támad, mintha szándékosan tenné. Mintha Ő akarná, hogy figyelje. Lassú, de határozott léptekkel hangtalanul köröz a teremben, és közben a szürke alakokat figyeli. Mintha keresne valakit. Óráknak tűnő percekig csak kutatott a sorok között, míg végül megakadt a szeme egy középkorú, de már őszülő férfin. Lassan megállt a háta mögött és várt. De vajon mire várhatott? Egy jelre? Egy mozdulatra? Nem történt semmi. Az őszülő férfi csak állt némán, és a poros könyveket bámulta. Ijesztő látvány, ahogy a különös alak mögötte mintha a következő prédáját figyelné. A baljós alak egyik pillanatról a másikra hirtelen mozgásba lendült és anélkül, hogy bárki észrevette volna, telt ajkai közül elővillanó agyaraival egyetlen mozdulattal terítette földre áldozatát. A terem képe teljesen megváltozott. Az eddigi mély csendet fájdalmas halálsikoly zúzta össze, és a riadt emberek jeges félelemmel a szemükben tülekedtek az ajtó köré. Az ódon vaspántok azonban ellenálltak a feszülő tömegnek, ezzel mondva halálos ítéletet rájuk. A menekülés egyetlen útja zárva volt. A szürke képet vörösre festette a vér, mely lassan mindent beborított. Ördögi fogócska vette kezdetét. A farkasok hatalmas ordítások kíséretében üldözőbe vették az életükért küzdőket. Sokan a hatalmas terem homályba vesző sarkaiban kerestek menedéket, de nem volt kétséges, hogy a sorsuk megpecsételődött. Mind több és több habzó szájú, kifordult szemű, vonagló alak feküdt a padlón, akik ekkor még nem is sejtették, hogy az igazi szenvedés csak ezután vár rájuk.
A fiatal lány könnyeit törölgetve, kétségbeesetten pillantott körbe, keresve a menekülés útját. Hátát a falnak szorította és lélegzetvisszafojtva remélte, hogy nem esik áldozatul a mészárlásnak. Fogalma sem volt róla, hogy ő az egyetlen, aki életben maradt. Ahogy körbepillantott, tucatnyi éhes szempár villant az alkonyi sötétségben, és pillanatokon belül szoros gyűrűbe zárták. Segítségért kiáltott, bár tudta, hiába. A terem távoli pontjai felől nyögések, sikolyok majd vérszomjas üvöltések hallatszottak, melyek a pokol szimfóniájává olvadtak egybe. Borzos, vértől csillogó alakok tették meg első bizonytalan lépéseiket a hallhatatlanság felé. A felismerés áramütésként érte. Azok az emberek, akik néhány perce még kínlódva vergődtek a hideg gránitlapokon, most új erőre kapva csatlakoznak az éhes tömeghez. Vérre szomjaznak. Az ő vérére. Kielégíthetetlen újszülöttként követelték a táplálékot, amely ezentúl az életben maradást jelenti számukra. Egyik másik újszülött türelmetlenül, remegő ajkakkal támadt neki a lánynak, de az idősebb farkasok masszív gyűrűjén nem tudtak áttörni. Végtelennek tűnő pillanatokig álltak egymással szemben: a vérre kiéhezett farkasok, akik gondolkodás nélkül, néhány perc leforgása alatt több tucat ember életét vették el végérvényesen; és a lány, aki alig egy órája, amikor az esős, hideg utcán sétált, nem is sejtette, hogy ez lesz az utolsó útja a külvilágban. Szemében a rémület helyét furcsa nyugalom vette át. Belátta, felesleges küzdenie, hiszen támadói hatalmas túlerőben vannak. Lassan, de határozottan ellépett a faltól és alig pár centire állt meg a farkasok tömege előtt. Azok azonban továbbra is mozdulatlanok maradtak. Mire várhatnak? Egy jelre? Egy mozdulatra? A terem vastag falai lassú, kimért lépések hangjait verték vissza. A lépések egyre közeledtek, míg végül elérték a felgyülemlett tömeget, amely némán nyílt szét. A homályból először egy vörösen izzó szempár tűnt elő, majd lassan kibontakoztak a hozzájuk tartozó test körvonalai is. Kétség sem volt afelől, hogy ő a falkavezér. Közel két méteres alakjával messze a többiek felé magasodott, ellentmondást nem tűrő pillantásai alázatra késztették a többieket, akik szemüket lesütve hátráltak. Háta mögött a sorfal újra szoros gyűrűvé fonódott. Jól kimunkált izmai, arcának jóképű vonásai és a szemében vibráló különös csillogás egy pillanatra feledtették a lánnyal a rá leső veszedelmet, és valami olyasmit kezdett érezni, ami ebben a helyzetben abszurdnak tűnhetett: vonzalmat. Az első pillanatban érezte, hogy minden porcikája vágyik erre a különös lényre. Viaskodott önmagával, hiszen nem volt kétsége afelől, hogy a vezér egy valamit akar tőle: a vérét. Közelebb lépett, egészen addig, míg meg nem érezte arcán a meleg leheletet. Kötött kardigánját a padlóra dobva meztelenné tette nyakát, és szavak nélkül követelte Exortól, hogy ne várjon tovább, vegye el az életét. Kívánta az érintést, bár tudta, hatalmas árat kell fizetnie érte. Exor, a falkavezér őszinte megdöbbenéssel szemlélte a vakmerő lányt, aki dacolva a számtalan kiéhezett fenevaddal, nyílt támadási felületet biztosított önmagán és látszólag félelem nélkül állta az átható pillantásokat. A zsigerei tomboltak, nyakán az erek megdagadtak, izmai megfeszültek, de uralkodott előtörő éhségén. Miért nem fél? Miért nem könyörög az életéért, ahogy mindenki más tette? Hallotta maga mögött az elégedetlen morgást, és az egyre zúgolódó tömeget. Elengedte magát, hagyta, hogy az ösztönei vezéreljék. Kígyóként tekeredett a lány köré, aki ellenállás nélkül simult a karjaiba. Érezte testének kellemes melegét, nedves, édes leheletét, hallotta vadul kalapáló szívét, és bár furcsa szomorúságot érzett, győzött az éhség, és belemélyesztette agyarait a lány puha húsába. Szemeit szorosan összezárta az élvezet, és nem volt már más, csak a sós vér íze. Megrészegült, forró tűzként járta át testét a mámor. Évszázadok óta hatalmas gyönyörrel töltötte el minden csepp vér, most azonban mást is érzett. Keserűséget. Keserűséget, amiért eloltotta azt a pici lángot, amely az értelem fényeként csillant a szemében. Tudta, soha nem lesz már ugyanaz, aki korábban volt. Egy lesz csupán közülük, és nem fogja más éltetni, csak az, ha másokat is magával ránthat a pokol olyan bugyrába, ahová a kitaszítottak kerülnek. Ártatlannak született, ártatlanként élt, de kárhozatra lett ítéltetve. Lakomája a végéhez ért, a gyenge test ájultan omlott karjaiba. Lesújtva figyelte a nyakán tátongó hatalmas sebből lassan gördülő utolsó vércseppet, amely a jéghideggé vált bőrön araszolt előre, majd a padlóra zuhant, ahol szabálytalan rajzolata eggyé vált a korábban veszendőbe ment cseppekkel. Elfeledkezve az őt bámuló elégedetlen tömegről, karjaiba vette a gyenge testet, magához szorította, és olyan vad és keserves ordítás tört fel lelke mélyéről, amely nem tűrt ellentmondást. A farkasok utat engedtek neki, és figyelték, ahogy zsákmányával eltűnt a némaságba és sötétségbe burkolózó polcok rengetegében.

És hogy mi maradt a hatalmas vérengzés után? Milyen képet látok most, ha körbenézek? Látom a megszokott, hívogató könyveket, amelyek bölcs és néma tanúi voltak a lezajlott mészárlásnak. Látom a hatalmas boltívet, melyen a freskók az örök nyugalmat árasztják. Látom a beszűrődő csillagok fényét, amelyek harmat-könnyeiket ontják az ártatlanokért. A szemem fátyolossá válik, hiszen ez a hely sosem lesz már olyan, mint azelőtt volt. Betört a fertő és beszennyezett mindent. Az alvadt vér áporodott illata fullaszt, a mocskos, kínokat tükröző gránitpadló facsarja a szívem. Lehunyom a szemem, és felidézem azt a képet, amely oly hosszú időn keresztül oltalmat és menedéket nyújtott. De nem látok mást, mint tucatnyi veszett szempárt, villanó agyarakat, kíntól vonagló testeket a földön és az elkeseredett küzdelmet a halállal. Kinyitom a szemem és egy halk imát mondok mindazokért, akik ma áldozatul estek.
Hozzászólások
Torma Zsuzsanna - február 14 2012 12:34:01
Kedves Petra!

Most értem a történeted végére. Elolvastam, bár nagyon borzalmas cselekmény játszódott le, olyan volt, mint egy thriller.
Nagyon jól fogalmazol, nem találtam egyetlen hibát sem benne!
Az ilyen véres, horrorszerű történeteket ugyan nem nagyon kedvelem, de most azért kíváncsívá tettél, hogy a "farkas-szerű" szörnynek mi lesz a következő lépése?
Ha a bevezető és a záró fejezetből indulok ki, akkor azt veszem ki belőle, hogy a főhősnő életben maradt, másként nem lehetett volna egyes szám első személyében írni a történtekről. A kettő közti rész pedig egyes szám második személyében íródik, amit mintha egy kívülálló, a cselekedetet végignéző mondaná el.

Szeretettel: Zsuzsa
smileysmileysmiley
GerzsenyiPetra - február 14 2012 14:10:04
Kedves Zsuzsanna!

Köszönöm a dicsérő szavakat, igazán jól estek. És jól következtettél, valóban életben maradt a főhősnő, nem is lehetne máshogy, ha már folytatásos novella. smiley Nemsokára jön a következő rész, remélem, az is elnyeri majd a tetszésedet!
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Pontos idő
Mai névnapos
Ma 2020. április 03. péntek,
Buda, Richárd napja van.
Holnap Izidor napja lesz.
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Helen Bereg
03/04/2020 18:06
Szép estét Napkorong! smiley

Manon
03/04/2020 15:10
Szia Gyöngy!

Gyongy
03/04/2020 15:09
Szép napot Napkorong smiley

Manon
03/04/2020 08:16
Szép napot mindenkinek!

KiberFeri
03/04/2020 08:03
Remélem mindenki jól ébredt? Legyen jó a napotok!

KiberFeri
02/04/2020 10:18
Szép napot; lakótársasak!

Manon
02/04/2020 08:12
Szép reggelt mindenkinek!

KiberFeri
02/04/2020 08:11
A bezártságban is legyen szép a napotok!

Helen Bereg
01/04/2020 19:12
Szép estét Napkorong! smiley

KiberFeri
01/04/2020 08:24
Legyen szép napotok és ebben nincs semmilyen április elsejei trükk!

Gyongy
31/03/2020 16:52
Szép délutánt Ica! smiley

Helen Bereg
31/03/2020 16:49
Csodás délutánt Koronglakók! Szioa Gyöngy! smiley

Gyongy
31/03/2020 16:42
Szépséges délutánt Napkorong smiley

hazocsa
31/03/2020 14:33
Üdv minden Korongosnak! Most sercegnek a tollak. Vírus sokunkat bezárt képzelet mindent bejárt. Készülnek a művek, szellemesek frissek.

Helen Bereg
30/03/2020 19:11
Szép estét Napkorong! smiley

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes