Napkorong


Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáik	April 18 2024 15:10:24

Navigáció

Versek fõoldal

Impresszum

Alapszabály

Szerzõdés

Online felhasználók

Vendég: 10
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,200

Nem aktiváltak: 0

Tagjainkról-tagjainktól

- Weboldalak
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle

varika12: AMNÉZIA I. rész.

V

Hogyan lehet újrakezdeni az életet?

Egyetlen pillanat volt, hatalmas csattanás, frontális ütközés. Viktória vezette az autójukat, kirándulni indultak a hegyekbe. Férje Gábor és két gyermekük Tündi (8 éves) és Tamás (12 éves) szinte kéz-és lábtöréssel megúszták a balesetet, de Viktória súlyosan, életveszélyesen megsérült. Egy bedrogozott fiatalemberrel ütköztek, aki nem volt önmaga.
Szirénázva vitte őket a mentőautó a fővárosi kórházba.
Gábort és a gyerekeket aránylag kevés sérülés érte, persze köszönhető volt annak, hogy a biztonsági öv mindnyájuknál be volt kötve. Viktória szenvedte a legnagyobb balesetet, ő még kómában volt. Teltek a hosszú percek, órák, napok, Viktória nem tért magához. Férje és a gyermekek lassacskán már haza indulhattak gipszelt kezeikkel, lábaikkal.
Gábor naponta átlátogatott Viktóriához és a professzorhoz, hogy meg tudja felesége állapotát.
- Kedves uram - szólt a professzor - egyelőre semmi javulás nem tapasztalható a feleségénél és sajnos nem is tudom megmondani, hogy mikor következik be a változás. Egyelőre annyit tehetek, hogy türelemre intem Önt és várakozunk.
Gábor nagyon aggódott, és közben gyötörte magát, gyötörte a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás, hogy ő szorgalmazta ezt a kirándulást, ha nem tette volna, most más lenne a helyzet.
Ugyanakkor végtelenül dühös volt a bedrogozott fiatalemberre, aki nem volt tudatában cselekedeteinek. Vagy legalább ő vezetett volna!
Gyötörte magát, sorakoztak agyában a gondolatok, hogy mi lett volna ha...
Ekkor lépett a professzor a kórtermébe és magához intette.
- Jó hírt közölhetek, felesége felébredt a kómából, de egyelőre nem emlékszik semmire.- mondta a professzor - Gábor már gipszelt lábban "rohanni" akart, hogy végre lássa kedvesét, de a professzor még megálljt parancsolt.
- A rossz hír pedig az, hogy a felesége nem emlékszik semmire. Olyan értelemben, hogy amnéziás. Nem emlékszik Önre, nem emlékszik a gyermekeire, egyáltalán az eddigi élete egyelőre kiesett a tudatából. Ez lehet akár végleges is, de bízunk abban, hogy csak részleges lesz, és előbb-utóbb eszébe fognak jutni eddigi élete történései.- mondta professzor most már útjára engedve Gábort.
Mit is számított az most Gábornak, nem is figyelt oda igazából a professzor szavaira, csak az lebegett előtte, hogy él, él a felesége, és már nincs kómában. Belépett a kórterembe és akkor döbbent meg igazán és élte át az első nyomasztó perceket és tudatosult elméjében a professzor mondata. Amnézia. Látta már filmeken, olvasott róla, de most meg is tapasztalhatta.
Nézte feleségét, megpróbált vele kommunikálni, de a nő idegenként kezelte. Viktória megpróbált mosolyt erőltetni az arcára, de érezte, hogy feleslegesen teszi, mert ezt a mosolyt csupán csak illemtudása diktálja, semmi érzelem nincs mögötte, hiszen ő ezt az aggódó, gyötrődő embert nem ismeri. Nincsenek vele kapcsolatos emlékei. Sőt amikor a professzor elmondta neki, hogy van férje, két gyermeke, nem tudta elfogadni ezt a tényt, hiszen teljesen kiesett az emlékezete. Gyötrődött ő is, hiszen azt sem tudta, hogy ki ő valójában, az meg, hogy mi történt vele, szintén ködbe veszett.
Teltek a hónapok, Gábor a gyerekekkel már régen haza ment, Gábor anyukája költözött hozzájuk "ideiglenesen" amíg Viktória állapota javul. Ő látta el a gyerekeket, hiszen Gábor visszatért a munkájához, a gyerekeknek iskolába kellett menniük.
Elérkezett a pillanat, amikor Viktória is "haza" mehetett a kórházból. No igen, haza, de hol van az a haza? Annyira felkészítette már a kórházban a professzor, hogy meg kell próbálnia haza térni, hátha a lakás, az otthon, az otthoni körülmények segítenek "visszahozni" emlékeit.
Gábor haza vitte taxival, Viktória mosolyogni próbált, "először" látta gyermekeit, akik kitörő örömmel szaladtak elébe, Tündike egyből a nyakába akart csimpaszkodni - mint régen - és sok-sok puszit szeretett volna adni anyukájának, de Viktória kissé elhárította a gyermekei közeledését, hiszen idegenek voltak a számára.
"Bemutatkozott" anyósának is, aki megpróbált ugyan természetesen viselkedni, de nem sokáig sikerült neki, hiszen ilyen szituációban még nem volt része. Más dolog erről olvasni, mint megtapasztalni. Tanácstalanok voltak, mindenesetre Gábor felkísérte Viktóriát a hálószobájukba és leült mellé a franciaágyra.
- Kedvesem, ez a hálószobánk, kipakolom a cuccaidat, beszélgessünk egy kicsit, hátha előjönnek az emlékek.- mondta Gábor és átakarta ölelni feleségét, de az összerezzenve elhárította a férfi közeledését.
- De ugye, Te nem itt fogsz aludni velem, ugye nem, mert én ezt képtelen lennék még elviselni, ne haragudj rám, lehet, hogy majd ha visszatérnek az emlékeim, akkor másként fogom látni a dolgokat, de most kérem a türelmedet, mert egyelőre képtelen vagyok mindenre. Olyan idegen itt minden, a gyerekek, az anyósom, hidd el meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy ti hozzám tartoztatok, tartoztok.- mondta Viktória sajnálkozva.
- Természetes kedvesem, én nem erőltetek semmit, mélyen át tudom érezni gondolataidat.
Teltek a hónapok, Viktória kezdett megbarátkozni "új-régi" családjával, de még mindíg nem jutottak eszébe az emlékei. Szerette a gyerekeket, szerette az anyósát, talán szerette most már Gábort is, de nem szerelemmel. Csak úgy, mint általában a nagyon kedves embereket lehet szeretni, hiszen elhalmozták őt szeretetükkel, tiszteletükkel, ezt érezte Viktória.
De egyelőre ennél többet nem tudott kihozni magából.
Gábor szenvedett a legjobban, hiszen ő szerelmes volt - még mindíg - a feleségébe, vágyakozott utána, szerelmeskedni is szeretett volna feleségével, de tudta, hogy ezzel végképp elidegenítené magától az asszonyt, ha így közeledne hozzá. De türelmes volt, a végtelenségig, és bízott abban, hogy egyszer újra régi lesz a családja.
Gábor munkatársa gyakran meglátogatta a csalaádot, tette ezt azért, mert szerelmes lett Viktóriába. Gábor nem vette észre, csupán kollegális gesztusnak vélte azt, hogy elég gyakori vendég náluk.
Viktória szívét megdobogtatta a férfi, és eddig nem "tapasztalt" érzés kerítette a hatalmába.
Mi van velem, elpirulok, ha Gézával beszélgetek, alig várom a percet, hogy itt legyen, azt hiszem szerelmes vagyok - így töprengett magában Viki - de tudat alatt érezte, hogy ezt nem lenne szabad, hiszen neki "férje és családja van", nem szabad, nem szabad megtennie, pedig nagyon vágyott a férfira...

Foly. köv...

Hozzászólások

Dellamama - April 30 2012 07:48:55
Kedves Barátnőm!

Egy agyonrágott csontra leltél!
Viszont ebbe a köntösben ahogy előadod, nagyon érdekfeszítő és emberközeli.

Annyira felcsigázta érdeklődésemet a történet, hogy már alig várom a folytatást. Viktóriának csak a múlt történési estek ki az emlékezetéből, az érzés, hogy milyen a szerelem az nem.

Gratulálok érdekes történetedhez: Marika

gyongyszem555 - April 30 2012 08:09:48
Kedves Marika Barátnőm!
Köszönöm szépen, hogy már meg is látogattál kedves véleményeddel. Lehet, hogy "lerágott csont", de most ez jutott az eszembe. Igen, mert én úgy godolom, hogy a szerelem az ösztönszerű, nem tudatos érzelem. Egyébként először gondolkodtam, hogy egy részbe sűrítem, de annyi a fejemben az ezzel kapcsolatos gondolat, (mely fikció) hogy megérdemel még egy részt, hogy teljes mértékben kibontakoztathassam amit elképzeltem. Egyébként holnap folytatom, mert én így szeretem a folytatásos történeteket, így még megmarad az olvasóim fejében, nem kell "visszalapozni", hogy miről is van szó.
Nagyon örültem Neked, hogy olvastál és véleményeztél.
Hosszúra pedig azért nem akarom egy részben, mert én tudom magamról, hogy ha az első 3o-4o oldal