|
 Vendég: 1
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,199
Nem aktiváltak: 0
|
|
Ismételten 9 órára kaptam időpontot Kelemen doktortól, ugyanis második riportalanyommal lesz "randevúm". Most is pontosan érkezem, a doki már vár, kedvesen fogad.
- Kezét csókolom Veronika, látom nem vette el a kedvét a tegnapi incidens, örülök neki, nos ennél az esetnél nem kell a segítségem, nem leszek ott a közelben, de ha végzett csak nyomja meg a kis gombot, tudja, ahogy tegnap.- és már rohan mert dolga van.
Helyet foglalok a kis irodában, várakozom, előkészítem a kis magnetofonomat, bevetésre készen állok. Nyílik az ajtó, belép rajta egy csodálatosan szépséges nő - ilyen szép nőt még életemben nem láttam, pedig elég sok emberrel találkoztam már életemben, és biz'isten ha férfi lennék, azon nyomban beleszeretnék - és lehuppan a székre.
Nyújtom a kezemet felé, hogy bemutatkozom, lazán, hanyag eleganciával odaejti a kezét és azt mondja:
- Szólíts csak nyugodtan Virágszálnak, ez a "munkásnevem", mindenki így hív, és ha nem haragszol tegeződjünk, mert én roppantul utálok magázódni, oksa?- és néz rám közömbös ábrázattal, oda az illúzió, oda a szépség, egyetlen mondatával lerombolta a csodálatomat. No de én ökör, nem csodálkozni jöttem ide, térjek már észhez, nekem itt feladatom van. Éreztem, hogy rögtön levágja a döbbenetet az arcomról, ugyanis nekem meg sem kell szólalnom ahhoz, hogy a véleményem kiüljön az arcomra. De még az a szerencse ,hogy nem érdekli, különben magyarázkodhatnék.
- No szóval kíváncsi vagy, hogy miért lettem én alkoholista? Nem nagy ügy, már megszoktam. Ugyanis 5 éve vagyok alkesz, két évenként visszaesek, no de miért, elmondom. No de várj, összeszedem a gondoltaimat és időrendi sorrendben próbálom neked nyomatni a szöveget. Ezt az izét - rámutat a magnóra - sose kapcsolod be? Dehogynem, már régen bekapcsoltam, de nem magyarázkodom, mert látom, hogy nem is érdekli. Belekezd élete történetébe.
- Tudod, mi nagy szegénységben éltünk, anyám és apám is alkoholista volt. Apám halálra itta magát, 58 éves volt amikor bekrepált. Anyám is alkoholista volt, de igazából akkor vált a szenvedélyévé, miután apám "távozott". Nem sajnáltam, nem én, rossz ember volt, engem nagyon sokszor bántott, anyám nem tudott megvédeni, mert általában ő is ittas volt és nem igazán törődött azzal, hogy mi van velem. Nagy szegénységben éltünk, hiszen a szüleim minden kis keresetüket elitták, anyámat húzkodtam haza - már amikor olyan 16-17 éves korú lánnyá cseperedtem - a kocsmából. Húsz éves koromig így éltünk ketten anyámmal, anyám odáig jutott, hogy kénytelen volt pénzért elmenni a pasikkal, hogy legyen mit ennünk. Rászoktatott a piára, már csak azért is, mert azt mondta, hogy "lányom, pénzt kell keresned, nem tudok én már megfelelni a férfiak elvárásainak, friss, fiatal pipi kell nekik, át kell venned a szerepemet. Az alkohol segít, hidd el ezt az anyádnak". No és így kezdődött, nem is tudom, hogy hány pasi volt az életemben, pedig még csak 25 éves vagyok, tudtad te ezt, hogy még csak 25 éves vagyok?- néz rám egy pillanatra szép nagy szemeivel, melybe ha jobban belenézek, a legmélyén látom az iszonyatos fájdalmat, keserűséget, mely csak egy pillanat és újra a régi.
- Megismerkedtem a mostani párommal - természetesen ő is egy kuncsaft volt, nem volt durva, mint a legtöbb, nem volt semmilyen. Volt már összehasonlítási alapom, nem volt nagy férfi, de úgy igazából mint férfi egyik sem jelentett nekem semmit. Undorodtam tőlük mindegyiktől, ezért kellett a pia. De valahogyan ez a manusz - mármint a férjem - mégis csak más volt, volt lelke, azt hittem. Halálosan beleszerettem és hozzá költöztem, ő is akarta, azt mondta, hogy kiemel ebből a mocsokból, fertőből, hiszen én szépségem ettől többet ér, ezt jobban ki kell aknázni,. Na, ja!- mondta kissé flegmán.
- Rágyújtasz, megkínállak! Mentholos, ezt szívom, mert ennek a füstje nincs olyan büdi, mint a többi, Kelemen doki nem szereti, ha cigizünk, de ilyen gyengét engedélyez. - mondta kis mosollyal az arcán és megkínált. Egye fene, elszívok vele egy cigarettát, gondoltam, hátha nem kapunk ki a dokitól.
- Nos, akkor folytatom, nem nagy téma, nehogy azt hidd, hogy kitüntetést fogsz kapni azért, amiért megírod, de tudom, hogy nem azért írod.
Szóval összeházasodtunk, egy ideig jól - sőt nagyon jól meg voltunk, volt pénzünk, hogy honnan a franc sem tudja, nem is érdekelt, jól élhettem végre, nem volt gondom semmire, nem kellett a részeg anyámat húzkodni, egyébként is hamarosan meghalt miután férjhez mentem, ADS-es lett a drágám, no persze a sok igénytelen manusz megfertőzte.
Két évig szépen éltünk, de elfogyott a pénzünk. Én barom mennyire nem ismertem a férjemet, annyira beborított a rózsaszínű köd, mely már felszállt ugyan, de most már cseszhetem. Alkoholista vagyok, az is maradok, mert azt mondta a doki, hogy ebből nagyon nehezen - sőt szinte lehetetlen - lehet kigyógyulni és nem lehet meghatározni azt az időt, amikor ki lehet az mondani, hogy teljesen absztinens valaki, hallottál te már ilyet? Mert bármikor visszaeshet. No szép kilátások, de nekem már tök mindegy.
Nagyot szív a cigarettájából, elnyomja és azon nyomban gyújtja a másikat. Láncdohányos, ennyit meg tudok állapítani, most speciel ezzel pótolja az alkoholt, gondolom én, csak úgy magamban csendesen laikusan.
- Egyszer csak elém áll a férjem a farbával. "Édes kincsem" - így szólított mindig - dolgoznod kell, mert én nagyon beteg vagyok, nem dolgozhatom soha többé - beteg volt ő egy nagy frászt, becsapott, elvarázsolt kedves szavaival, meghódította szívemet lelkemet és azt - ugyanis a doki megtiltotta. Neked kell megkeresni a mindennapi betevőnkre a pénzt. Vállaltam, persze, hogy vállaltam - no egyébként azt hittem, hogy valami irodai munka lesz, mondjuk postázás, vagy boritékolás, vagy kézbesités, már csak azért is mert nem értettem semmihez -, hiszen végtelenül szerettem, no meg tutira hálás voltam neki amiért kiemelt a mocsokból. Szépen lassacskán adagolta, hogy mit kellene tennem azért, hogy éhen ne pusztuljunk. Akkor döbbentem rá, hogy folytatnom kell az eredeti mesterségemet, mert az legalább egy tuti jól fizető állás. Nekünk pedig - vagyis neki - sok pénz kellett, el volt adósodva, mgánvállalkozásai sorra tönkre mentek, becsődöltek, soha nem kérdeztem, hogy miért, mert nem érdekelt.
No és mivel mérhetetlen hálát éreztem iránta, no meg szerelmes voltam mint egy barom, megtettem a kedvéért. Ittam, miért ne ittam volna, hiszen megmondom neked a frankót, ne nem élnél túl egy ilyen légyottot, lefogadom, te hiába innál, te nem lennél erre képes. No de most nem rólad van szó, szóval piáltam rendesen, máskülönben én sem bírtam volna elviselni ezt a gyomrot forgató melót. Gondolhatod, árgus szemekkel bámul a pasi, kocsányom lógnak a szemei, tépi le rólam a melltartót, a bugyit, közben csorog a nyála a pofámra és nekem tűrnöm kell, mert sok zsozsót ad, más egy hónapig dolgozik azért a pénzért kemény munkát végezve, én pedig megkerestem egy óra, vagy másfél óra alatt. Persze, hogy ittam, másképp nem tudtam volna. De legalább ez annyiban különbözött előző életemtől, hogy a pasik nem voltak büdösek, koszosak, no és óvszert kellett használniuk, mert ez volt a szabály. Az én szabályom, röhögnöm kell, még, hogy az én szabályom.
No szóval így éltünk évekig, amikor már annyira rabja lettem az italnak, hogy nem csak a "munkában" a munkahelyen munka közben ittam, hanem éjjel nappal. Olyannyira, hogy egyszer totál lerészegedtem mire a soron következő pasit ki kellett volna elégítenem, visszajáró befolyásos krapek volt, valahol valamelyik minisztériumban dolgozott, természetesen nős volt, családja volt, de a kis virágszálat kívánta. Undorodtam tőle, mert mindent kellett csinálnom, érted, ugye? Jó rengeteg zsozsót kaptam érte, mert állítólag nagyon jól csináltam "azt is", ugye érted mire gondolok? Már azért kérdezem mert döbbenetet vélek felfedezni a tekintetedben és valami azt súgja, hogy el sem tudsz képzelni egy ilyen szituációt. No nem baj, de talán érted.
Szóval mire ez a pasi oda ért hozzánk - mert a lakásunkon csináltam - totál részeg voltam, semmit nem tudtam kezdeni a manusszal és ő pedig berágott. Megparancsolta - hogy milyen alapon és milyen jogon a franc sem tudja, nem is érdekelt, engem akkor már csak a pia érdekelt -, hogy hadrafogható állapotba szeretne látni engem úgy mint régen, mert különben megszűnik a "jójárás" általa. No ekkor döntött úgy a férjem, hogy beutaltat alkoholelvonóra, ide, ebbe az intézetbe, hogy a doki egy kicsit helyrehozzon és én tudjam folytatni a munkámat. Helyrehozott olyannyira, hogy már másodszor vagyok itt, mert újra visszaesem. Megpróbáltam először kevesebbet inni - mert inni azért csak kellett, máskülönben nem tudtam volna csinálni azt a mocskot - de egy alkoholista, nem tud már kevesebbet inni, neki már nincs önkontroll, nem szólal meg kis csengő az agytekervényei között, hogy elég, nem szabad többet, nem, nehogy azt hidd, egy alkoholista eszméletlenségig iszik. Legalábbis én.
Nos, kedves Veronika, ez az én nagy élettörténetem, ez lesz a te nagy sztorid - egy frászt, vagy mégis, de különben sem érdekel -hogy hogyan tovább, látom a tekinteteden, hogy ezt akartad kérdezni. Tudom, te nem akarsz lelki fröccsöt adni, nem azért vagy itt, arra ott a doki, meg a pszichológusok, meg a szociális munkások, meg a franc sem tudja már, hogy kik.
Én úgy gondolom, hogy már menthetetlen vagyok, itt megint helyre pofoz egy kicsit Kelemen doki és indulhatok haza - ja, haza - kéjesen feltárva bájaimat minden csorgó nyálú pasinak, ez az én világom én erre születtem, mert tudtad te azt, hogy erre is születni kell? Hát hogyne! Azt mondta egyszer nekem az egyik kuncsaftom, hogy én ezt élvezem, látja a tekintetemen, kiolvassa a szemeimből, azok a nyögdécselések igaziak, nem megjátszott szituáció. Képzeld, ezt mondta, de lehet, hogy igaza volt? A fene se tudja, a géneket örökölhettem, hiszen anyám is képes volt mindenre, én is. Meg különben is, honnan a fenéből tudjam, hogy élveztem-e a dolgot vagy sem, amikor mindig be voltam állva alkoholból kifolyólag. Nem éreztem én semmit, csak a nyakamba lihegő pasasokat, és vártam, nagyon vártam, hogy vége legyen.
De az az igazság, megmondom neked őszintén, mert te olyan jó fej csajnak látszol, megbízom benned, te megértesz, nem tudom miért érzem ezt, ne is kérdezd, no mindegy, hogy hiányzik az az életvitel. Most már hiányzik. Tutira alig várom, hogy "visszakerüljek" otthonomba, és következzen a csodálatos, varázslatos, mesés, alkoholmámoros élet. íNekem már mindegy, hogy mit kell csinálnom, a pia a jóbarátom, senki más nem érdekel. Érted, te ezt?- és újra cigarettára gyújt. Kissé elmereng, úgy a messze távolba, nem látok bele a gondolataiba, de mintha egy kislányos mosolyt vélnék felfedezni gyönyörű szép arcán, mely mintha azt mondaná, hogy milyen szép is lehetne az élete enélkül az iszonyatos kereszt nélkül - ami számára az alkohol -, azt olvasom még, hogy mennyire vágyakozik egy normális családi élet után, mennyivel másabb lett volna az élete ha a szülei nem alkoholisták, nem az ő példájukat követi.
De ezek a gondolatok csak egy pillanatra láttatják magukat számomra, mert ismét visszatér eredeti - mostani - énjéhez és megkínál egy újabb cigarettával. Rápillantok a faliórára, mindjárt letelik az időm, észreveszi és fájdalmat érzek a hangjában.
- Menned kell, ugye, sajnálom, pedig veled olyan jó volt dumálni, mit dumálni, hiszen én beszéltem csak, no mindegy, akkor is jó volt. Nem tudnánk találkozni "odakint" is, meghívnálak hozzánk, megigérem, hogy olyankor nem iszok. Nem, máris visszavonom az igéretemet, hiszen tudom, hogy úgysem tudom betartani. No nyomd meg a gombot Veronika, tudom, hogy így szoktad, és kapcsold ki a masinádat is, azt hiszem eleget beszéltem.
Feláll, átölel - melytől kissé meglepődök, de nem utasítom el a közeledését, vissza ölelem és akkor látom meg a könnycseppeket a szemében. A következő pillanatban már mint a záporeső úgy hullik gyönyörű arcára, zokogna, de visszafojtja - ekkor lép be a doki - és megpróbál egy enyhe mosollyal búcsúzni tőlem, de ez inkább egy torz vigyorrá formálódik.
Össze kell szednem magam, mélységesen megérintett lelkileg ez atragédia, mert ez sajnos tragédia.Az ő életének a tragédiája. Nagyon szomorú szívvel és lélekkel hagyom ott az intézetet, legszívesebben - ha tehetném - magammal vittem volna ezt a kis virágot és öntöztem volna kedvességemmel, szeretetemmel addig, amig minden száradt virág a szárakon újjá nem éled, megérdemelne egy esélyt. De csak akkor lenne lehetséges, ha ő is akarná, de ő egyelőre - vagy már? - nem akarja. |
|
|
- August 28 2012 06:56:58
Évikém!
Majdnem biztos voltam, hogy riportalanyaid egyike ebből a rétegből fog kikerülni.
Olyan remekül írtad meg ezt az epizódot is, hogy őszintén megmondom olyan érzésem volt, hogy valóban ismered ezeknek a nőknek az életét. A szójárást a viselkedést, a minden mindegy a beletörődését ennek a szerencsétlen lánynak.
Szerintem van és lehet visszaút, ha képes a környezetéből kiszakadni esetleg elmenni egy másik országba. Én nem tudom elfogadni a pénzszerzésnek ezt a módját. Másként is lehet pénzt szerezni. Erre valóban születni kell. Alkohollal sem lenne gyomrom ehhez az élethez.
Szeretettel olvastam és várom a következő történetedet. 
Ölellek: Marika |
- August 28 2012 11:09:44
Marikám!
Ezeknek a nőknek az életét ismerem olvasmányaim alapján, illetve filmek alapján, úgy igazából személyes élményen nem alapul a róluk alkotott kép. Viszont nem régen olvastam Alberto Moravia: A római lány c. regényét - ismételten -, no ebből is merítettem egy kicsit a jellem megformálásához.
Tény, hogy nem igazán szeretek olyan témákról írni, melyek szomorúak, mert ezt a hangulatot is át kell élnem ahhoz, hogy nagyjából jól tudjam megírni, vagy rosszul, de az majd kiderül a hozzámszólások és megnyitások számából. (Gondolom, vagy nem!)
Tudod, az utolsó bekezdésemet majdhogynem sírva írtam, annyira szíven ütött ez az emberi sors. Persze, hogy mindenből van kiút, vagy visszaút, csak nem mindegy, hogy milyen jellem az illető. Ha nagyon gyenge, nem biztos, hogy segitséggel is ki tud mászni!
Egy erős jellem, erős akaraterő igen, ott látok esélyt, de ez a lány nem ilyen volt. Ő annyit szenvedett alkoholista szüleitől (is) utána gonosz férjétől (is), hogy nem látott más kiutat csak az alkoholizmust.
Köszönöm szépen, hogy meglátogattál értékes véleményeddel.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- August 28 2012 11:11:01
Javítok: A rólunk alkotott kép, nem személyes élményemen alapul. |
- August 28 2012 15:45:38
Évikém!
Visszajöttem, mert látom sokakat érdekel ez a téma. Aztán lehet nem jól fogalmaztam, nem gondolom, hogy személyes tapasztalatod alapján írtad a novelládat. Vagyis sejtettem, hogy valamilyen irodalmi műből, kívülről ismered az életüket. Volt egy kolléganőm ő a Rákóczi tér sarkán lakott és ő bizony nagyon is ismerte az utcalányokat, mert mindennap kénytelen volt találkozni velük amikor hazament. Az ablakból is hallgathatta mit beszélnek, mert a földszinten lakott és az utcára nézett az ablaka.. Gyakran el- mesélte a sztorikat. Én ilyenformán gondoltam a Te jól tájékozottságodat. Remélem nem sértettelek meg.
Ölellek: Marika |
- August 28 2012 16:08:40
Marikám, hogyan gondolhatsz ilyet, hogy megsértettél? Dehogyis!
Értettem én, hogy biztos, hogy nem feltételezed rólam, hogy személyesen ismerem őket?!
Én egyébként csak akkor láttam a Rákóczi téren őket, amikor munkából mentem haza a villamosról.
Igen, gondolom, akik ott a közelben laktak, mint a kolléganőd is "betekintést" nyerhettek az életükbe, ilyenfomán a választékos szövegüket is hallhatták. De egyébként nagyon sajnálom őket, természetesen azokat, akik önhibájukon kívül kerülnek ebbe a helyzetbe. Mondjuk akik még élvezik is - nem tudom, hogy van-e ilyen - azok közömbösek a számomra, mert végül is ha nem esik nehezükre ez a fajta "munka", akkor tényleg a legjobban fizető "szakma", gondolom én. Bár most nem tudom, hogy mi mennyi, - no persze látod, most is úgy beszélek, mintha régebben tudtam volna, persze, hogy félreérthető amit írok - de tudod, ha olyan helyzetbe kerülnék, akkor inkább kukáznék, mint...
Bár ki tudja, lehet, hogy kellő mennyiségű alkohollal elviselhető. No nem akarom magam rábeszélni, de tényleg nincs az a pénz amiért hajlandó lennék bármire is. Akkor inkább éhen pusztulnék! Moravia könyve nagyon tetszett egyébként és valahol ott a főszereplő élvezte egy kicsit a dolgot. Érdekes szituáció.
Köszönöm, hogy visszanéztél és eszedbe ne jusson, hogy én haragudnék Rád!
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 16. Tuesday,
Húsvét, Csongor napja van.
Holnap Húsvét, Rudolf napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
