Napkorong

Egy egyszerû nap az Ember elõtti idõkbõl

-Nem mozdulni... Most lassan, csak figyelj! Nagyon, nagyon figyelj!
Néha lehet csak úgy élni bele a világba, olykor minden olyan lágy és finom, de most nem...
Most csak figyelj!
Az a rossz kõ ne nyomna ott az ügyes lábamnál, mert már nagyon fáj és rossz itt a
lyuk a hasamban, ahol finom ételnek kellene lennie, nem ennek a fájásnak...

De csak lassan, csak nyugodtan...

Az emberizik már negyedik órája vár mozdulatlanul az itatógödör egyik ösvényénél, beolvadva a fa törzsébe. Mereven, fáradtan, de telve az éhség adta erõvel és vadsággal. Mozdulatlanul tûrve a bogarakat, a nyakába pergõ, kínzóan viszketõ száraz levéltöreket, mert kellene az a hús nagyon... huu de nagyon.

Gyökeret ásni, rügyeket csipegetni egy hímnek vadászat közben nem lehet, hisz az elriasztja a vadat. De õ erõs és kemény, már egészen férfi, aki a tizenharmadik tavaszt éri meg. Tûrnie kell és nincs fáradság, sem fájdalom.

-Erõs és kemény férfi, aki húst fog hozni, mert kell, nagyon kell. Shiunak, akire olyan finom gondolni és a Kicsinek, akinek még nincs neve, mert még nem élt eleget. De élni fog, mert lesz hús, sok-sok hús mert...

A gondolataiba feledkezõ Uhrr kirobbant ugyan a bozótból, ütésre emelt kezében görcsösen szorítva a követ, melynek a hegye olyan jól öl, de már hiába, a kicsi Fûevõ messze járt.
Fölényesen magasra dobálva farát felmeresztve farkát, melyen a világító világos folt is mintha kiröhögte volna Uhrr, aki dühtõl elvakulva még rohant,
Még remélt

- Hátha megbotlik, vagy elfárad, és lesz hús, mert nagyon kéne...
Vége
Hiába már .., ne fuss te barom! Ne csapj akkora zajt!

Uhrr lassított, érezte hogy ebbõl már nem lesz hús. Kicsi Fûevõ azért fut ilyen hányavetien, mert sok az ereje és megteheti. Jó neki, mert fû mindenütt van, de Uhrr hasát az nem tölti meg. Uhrr már gyenge egy kicsit. Régen nem volt már hús és hát egy férfi nem szed gyökeret mert az asszony dolog, a férfi bírja mert erõs.
Az alig harminc-negyven kilós ember, aki már Ember, halkan osont, az idõk elõtti vadon fényfoltos, ligetes erdejében.

Nem olyan erdõ volt ám ez, mint a mai. Ez az erdõ élt. Életet adott és vett el, csak úgy. Neki nem számított ki él és ki hal meg. Senkinek sem számított, ki él és ki hal meg.
Ma az erdõnek van eleje és van vége. Át lehet menni rajta, ki lehet vágni, fel lehet gyújtani. Mert az ember ma erõs. Túlságosan is erõs. Nem fél, tõle félnek.
Akkoriban ez az erdõ maga volt a Mindenség. Ereje volt és titkai. Hatalma és játékai. Néha adott, néha elvett. Néha ölt, néha nem ölt. Mintha élne, mintha akarata lenne és hangulatai.

Uhrr, az ember elõtti ember itt élt.
És ment, mert menni kell. Mindegy merre, csak legyen étel, ha lehet hús, mert az sok erõt ad. De a sûrûbe menni nem szabad, mert ott már nem vadász õ, hanem zsákmány, ott már õ a hús.

-Brr...

Mint Ghrr aki bolond volt, és talán bátor. Õ nem félt, õ mindig közelebb ment a sûrûhöz mint Uhrr, és most hús, véres hús. Akit a Nagy Ölõ lábánál látott utoljára, amikor már meg mert állni.
Mert Ölõ elõl futni kell, nagyon futni, de nem sokáig, mert késõbb már lassú és megáll hamar. Látja, hogy Uhrr erõs és gyors.
Akkor kicsit bolond volt õ is, mert visszalopakodott. Vagyis nem volt bolond, mert ha Ölõ sokat evett akkor már lusta, elfekszik, és ilyenkor mindig ott marad valami finom.

De ez olyan furcsa.

-Ghrr akkor már hús volt, csak hús és a hús az jó. Az a hús azonban nem volt jó, rossz most rágondolni. Igaz, akkor még inkább Ghrr volt és csak kicsit hús.

Uhrr gondolatai már megint elkalandoztak, de figyelt és halk volt, nagyon halk. És nyugodt, mert egy férfi nem fél. Ha futni kell, ha ölni kell, az nagyon gyorsan történik. Aki fél az ugyan gyors, de vak is és hamar hús lesz belõle.

Az ember elõtti vadon eme szülötte már ember volt. Bonyolult gondolatai a szerszámkészítésnél jártak, messze meghaladva az állat szintjét. Nem volt azonban ez olyan egyszerû, mint gondolnánk, mert azért, amikor távoli õse elõször fölállt két lábra, egyszerre több és kevesebb is lett. Négy lábon gyorsabb volt, de nagyon komoly dolog ám a kéz, ami szabad. Követ ragad, és nagyot üt. A faágból dárdát hegyez, ami nagyon jó, mert távolról öl, ahol már nem éri el a ragadozó karma. Két lábon járt ugyan, de kezeit még gyakran letette és ez segített neki a gyors fordulásban, ha futnia kellett.
Mert futni sokat kellett.
Hol a préda után, hol meg, hogy prédává ne váljon, a ragadozó elõl. Nem büszke vadász volt Õ, hanem ügyes tolvaj. Ette, amit talált, és amit el tudott lopni az erõsek elõl. Számára terített asztal volt az erdõ, a mezõ. Nem túl dúsan, de azért terített. Minden ennivaló volt, ami mozgott és nem volt mérgezõ, csak hát nem volt ám olyan sok az a minden.
Egy marék rügy csemege volt, és egy bogár, egy lárva ínyencség. A gyûjtögetéssel túl lehetett élni a két vadászat közti idõt. Ha az nem volt túl hosszú.
Nem olyan egyszerû ám úgy szedegetni, hogy bármikor a nyakába szakadhat valami erdei veszedelem, és akkor vége. Ebben a játékban csak addig dobhat az ember amíg nyer, utánar30; az már neki mindegy. Csapatban és ahol beláthatták a terepet. És ahol ismerték mikor merre kell menekülni, mert idegen terepen csak meghalni volt könnyû, élni nem. Ha azonban már ismerõs volt a hely, az már üres is volt.
Ezért akarta hát ennyire Uhrr az ember elõtti vadász, az erejére büszke hím, azt a bizonyos húst. Ideje nem volt gyûjtögetni mert az zajjal jár és bizony minden, ami élt nagyon akart akkor élni. Vigyázott is rá nagyon. Ne azt nézzük, hogy Õ milyen fiatal volt és milyen görnyedten járt és juj hogy néz ki. Õ volt a Hím, az erõs férfi, aki bizony, ha nem tud hazavinni valamit, akkor Shiu és a Kicsi nagyon éhes marad. Azonban akkor is amikor éhes marad úgy fog nézni Uhrra ahogy egy gyönyörû és szeretõ nõ néz az õ párjára. Aki ugyan most nem hozott semmit, de hozni fog, ahogy eddig is mindig hozott. Hoznia kell, mert ha nem, nincs élet.
Éhség van és halál.
Fájdalom és szenvedés.
És a Kicsi sírni fog sokat és meg fog majd halni. És utána Shiu is meg fog halni, de õ már lassabban, mert õ még erõs.
Bár már nem nagyon.
Elõzõ nap Shiunak már fájt az éhség és sokat gyalogolt Kicsivel a hátán (nehéz volt a Kicsi, de olyan finom volt érezni piciny testének melegét) és talált is kevés gyökeret, gombát. Finom volt a gomba és evett is, de nem ám mindet, nem, nem, nem szabad. Kell ugyan az ennivaló mert éhes és hogy legyen tej a Kicsinek, de vinni kell Uhrrnak is, mert ha Õ gyenge akkor vége mindennek.
Ghrr is milyen bátor volt.., nagy vadász és jó volt Liuhh élete. Ghrr azonban meghalt és Liuhhnak most nincs párja, nincs hús. Férfi van aki este elviszi hajjaj, de még mennyi de, párja az nincs.
rUtána" mindig maga alszik, pedig az veszélyes és nem jó.
Már nagyon éhes.
És csúnya is. Mert az éhes ember csúnya és rossz látni õt. Shiu adott volna neki gyökeret, de nem volt szabad, mert kell a Kicsinek, kell Uhrrnak, és végül kell neki is.
Este evett Uhrr de csak keveset.
Nem volt több.
Kemény idõk jártak a kicsiny kis családközösségre.
Kevés volt már az erõ is, de mindez nem számít. Aki férfi, az ott is talál erõt, ahol nincs.

Osont hát Uhrr, aki bátor volt és félt. Kicsi volt õ ott legbelül, mégis odakint maga volt a Vadász Aki Ölni fog. Elveszi egy másik lény életét, mert akkor õ és az övéi életben maradnak. Bátor volt, ha annak kellett lenni és gyáva, ha az volt a jó. Túlélõ volt a szó nemes és nemtelen értelmében. Ment elõre éberen és csendben. Érzékei hihetetlenül kiélesedtek, minden pici kis hang, moccanás jelenthet valamit. Aki egyszerre zsákmány és reménybeli vacsora, annak kifinomulnak ám az érzékei. Ment és próbálta befogadni a mindent, ami körülvette.

- rBalra mintha reccsenne valami állj,várj, csak a szél.
Kár.
Tovább, csak csendesen , - csak finoman, mert kell a hús r30; - de félre gondolat, el innen!
A Vadász nem gondolkodik, hanem benne van a dolgokban, része annak.
Elõre hát vagy inkább... mintha erre, balra... kis moccanás, rebbenésr30;
Csak nyugodtan, csak halkan, mert Shiu és a Kicsir30;
Figyelj! Cssssss
Már látta nagy tisztás szélén legelészõ nagy Fûevõt. Milyen szép és kövér.

- rHuh de még milyen szép kövér, de erõs, nagyon is erõs.
Veszélyes!!!
Egy ember az semmir30;, az kevés., megöl, vagy elszalad, mert õ is nagyon szeret ám élni! Ha a többiek itt lennének...?? De nincsenek itt, mert kevés nagyon a zsákmány és most szétszóródva keres mindenki.
Csak halkan, csak nyugodtan.

Egyre közelebb jutott a nyugodtan legelészõ állathozr30;, még egy kicsit ..., még egy ...

- Jaj milyen gyönyörû és nyugodt.
Hátha sikerülr30; nagyon kéne, hogy sikerüljön.
Nem jó, messze van. Vége a bozótnak és nincs tovább. Innen nem lehet elérni.

A nyugodtan legelészõ állat azonban egyre közelebb jött. Egyre közelebb, de még mindig távol. Ha itt lenne a dárda, ami messzirõl öl, már elérné, de a dárda ügyetlen dolog a bozótban, beakad nem jó csak a ...

Villanásszerû sebességgel valami szürke vágódott ki a sûrûbõl és az õskori gyilkos, párducszerû lény, hörrenve teperte le az óvatlan fûevõt, aki már hiába ugrott meg., késõ volt. Gyilkos karmai elérték a farát és véres nyomokat szántva rajta lefékezték. A nagy testû antilop fájdalmával nem törõdve visszafordult és nyársszerû szarvaival beledöfött a magafeledten tomboló párduc hasába. A két állat egy hörögve tomboló porfellegbe burkolódzott a dermedten álló vadász elõtt, kinek agyán viharsebes gondolatok rohantak végig.

-Veszély!...
Rohanj!...
De a zsákmány .. hátha...
Nem!!! Az Ölõ erõs, megöl ..., Shiu, a Kicsi , dögölj meg teeeeeeeee!!

És Uhrr, ökölkövét rádermedve szorítva, belevetette magát a gomolyagba.
Nem tudott már várni.
Nem tudott már tervezni és meggondolni, dögevõkkel osztozkodni a maradékon. Hím volt Õ, meggondolatlan, õrült és vakmerõ. Aki meghal, ha csak halni lehet, mert elég volt már a félelembõl, elég volt a reménytelen kiszolgáltatottságból.

-Elééééééééég!!!

Üvöltve ütött és tombolt, nem törõdve sebekkel, fájdalommal..., ordítva és õrjöngve r30;, sebeket osztogatva és kapva harcolt.
Nincs félelem, nincs gondolat, harc van és halál..., És fájdalom .. megint csak fájdalom,
sok-sok fájdalom

-És halál lesz nemsoká... Nem lehet már kibírni ., de a Kicsi és Shiu....., bírni kell, ha nem lehet akkor is

És...?!?!

Lassan.

Fájdalmasan lassanr30; csillapodott a mozgás. Elült a por. A három véres test mozdulatlanul feküdt, csak a párduc lába rándult meg néha felhasított gyomra felé moccanva.

Az õskori vadász sem mozdult.

Fáradt volt, nagyon-nagyon fáradt.
Nem a fájdalom, nem a félelem, mert aki férfi az bírja.
Az öröm
A nagy, nagy öröm, ..
Mert az is fáraszt ám, de az már jó fáradság., az már nagyon jó fáradság.
Reszketõ, de egyre biztosabb lábbal Uhrr lassan felállt és körötte dermedt csöndben várt a világ.
Mert megint halál volt és ilyenkor még mindenki vár. Mindig van erõsebb, mert a világ az már csak ilyen.
És Uhrr sikoltásszerû, de gyõzedelmes hangon hívta társait, hogy segítsenek.

- rUhrr megint zsákmányt ejtett.
Kettõt.
Mert az Ölõ is finom, de finom ám..

Bár nem tudja igazán mennyire, mert mióta ember az ember, Ölõt még nem evett senki.

És Uhrr a vadász, a hõs és a gyáva, most megint megcsinálta. Van zsákmány, van hús, de még mennyi... Ehet mindenki és lesz holnap is, nem kell félni.
A család erõs lesz újra!
Nevetni fog Shiu és kacagni a Kicsi, akinek talán lesz neve is, mert élni fog már sokáig. Lesz ereje a vadászoknak, és könnyû lesz zsákmányt szerezni, mert ez nagyon sok hús és sok erõt ad.

És megint eltelt egy nap.

Egyetlen egy egyszerû nap, az ember elõtti idõkben.

Volt ilyen már sok, és lesz is ilyen sok, csak hát...

Ez sikeres volt, és ez, ami nagyon nem mindegy !

Élet vagy halál oly kicsi a különbség!