Napkorong

? csak ült a tengert bámulva. Éjjel volt, a hold majdnem hogy érintette a víz tükrét, s ? csak nézte, hallgatta a víz morajlását. Érezte, bár nem hallotta, hogy valaki áll mögötte, ezért megszólalt.
- Ki vagy s mit akarsz?- kérdezte alig hallhatóan.
- Tudod te azt Zorasis - válaszolta.
- Szóval ?t keresed. Bevallom, nem jársz rossz helyen, bár kicsit elkéstél-, mondta már valamivel hangosabban.
- Akkor ki vagy?- kérdezte, majd mellé sétált. Az illet? olyan magas volt, mint ?, enyhén hullámos sz?ke hajjal és zöld szemekkel.
- Csak egy áldozat- suttogta.
- Benned élt Zorasis igaz?- kérdezgetett tovább a lány.
- Igen, bennem élt- mondta sz?kszavúan.
- Tudod ki ??- tette fel újabb kérdését.
- Aki megad nekem mindent, az utolsó egy hónapombar30; nyugalmat, pénzt, szerelmet, és szenvedélytr30; mindent, amit eddig nélkülöztem. A többi nem érdekelr30;- suttogta halkan továbbra is.
- Pedig kellener30; mi lesz veled egy hónap múlva?- kérdezett tovább.
- Ne érdekeljenr30; én döntöttem és választottamr30; mégis ki vagy te? r11;kérdezett vissza.
- Zorasis megölte az ükanyám, de miel?tt meghalt volna, megígérte, hogy a családja üldözni fogja. Átkot szórt rá, ami nem is olyan rég feloldódott- magyarázta.
- ? is említett valamilyen átkotr30;- mondta kicsit elgondolkodva.
- Megérdemelter30; de mivel elpusztíthatatlan, s az átok sem tarthat örökké eljött az én id?mr30; az életed kérte igaz?- tért a lényegre.
- Igen, és meg is kapjar30;- válaszolta kicsit határozottabb hangon, de ugyanolyan komoran.
- Tudod, mit indítasz el, hogyha odaadod neki?- kérdezte ingerülten.
- Az már nem az én dolgomr30; engem az már nem fog érinteni- suttogta nyugodt hangon.
- Csak magadra gondolsz?!- kiáltott fel, mire Cameron a szemébe nézett, s közbeszólt.
- Ki más gondolna rám?... egy senki vagyok, aki nem akar szenvedni. Megkaptam ezt az egy hónapot, hogy meg tudjam mit?l fosztott meg a sors eddigi életemben. Igen, önz? vagyok, csak magamra gondolok, mert más senkir30; ítélj elr30;- folytatta, majd újra a tengert bámulta.
- Még visszavonhatodr30;- kezdte, de Cameron, megint a szavába vágott.
- Felejtsd elr30; megígérte, és teljesíti a reá es? résztr30; aztán én az enyém.
- A haláloddal több száz Zorasishoz hasonló démon fog feléledni, s az árnyékból kilépni. Újra káosz lesz a világonr30; ezt akarod?- kérdezte.
- Én csupán egy normális életet akartam, és egy férfit, aki szeret, s viszont szerethetek. De ez túl nagy kérés volt, ezért nem akarok már semmit. Zorasis megadta, amit kértem, cserébe ? is kért valamit, ez így fair. Megkapja.
- Ha meghalsz, véred feltámasztja a zenekar tagjainak testét, s ?k újra az árnyékvilágba lépnek. Zorasis azért Egyiptomot jelölte ki, mert ott nyugszik, a 13 fels?bbrend? démon, akik hozzá hasonlók. Hogyha ?k felélednek, nem lehet ?ket megállítanir30; el tudod képzelni, hogy mi lesz itt?- kérdezte.
- Az már nem az én problémám lesz-, mondta sz?kszavúan.
- El?tted az élet- suttogta most ?.
- Milyen élet?- kérdezte, majd választ nem várva folytatta- mindenképp, megtartom a szavam.
- És a szeretteid?- kérdezett vissza.
- Mint mondtad, önz? vagyokr30;- suttogta, érzelemt?l mentes hangon- a világ megérdemli, ami rá vár. Lásd ber30;
- Megküzdök Zorasisszalr30;- mondta határozottan.
- Csak tessékr30; az sem az én csatám leszr30;- nyugtázta.
A lány látta, hogy nem tudja meggy?zni, ezért otthagyta és hazament. Otthon bezárta az ajtót, bár tudta, hogy ez sem védi meg a Karvezet?t?l, mégis biztonságosabbnak érezte.
Nyakában lógó kulcsot levette és kinyitotta vele a titkos rekeszt a szekrényében. El?vett egy 12.-13.- századi vaskos könyvet. Az ágyra tette és rögtön egy bizonyos helyre lapozott. Újra és újra átolvasta azt a részt, de nem talált semmit. Próbált a sorok között olvasni, új értelmet találni a jóslatnak és az átoknak, de azok egyértelm?en fogalmaztak.
- Leonis nem gondolt rá valószín?leg, hogy a világ megéri az ezredfordulót- szólalt meg a démon, aki az ajtó el?tt ált, pár másodperce. A lány riadtan nézett fel.
- Zorasisr30; nekem végre megadatott, hogy ne más testében lássalak, s szavaid ne más hangján hallatsszon-, mondta.
- Érezd magad megtisztelve-, mondta, majd közeledett felé, mire a lány el?vett egy keresztet s feléje mutatta:
- Távozz t?lemr30;- kiáltotta, de Zorasis közbevágott.
-r30; Sátán?- kérdezte- én démon, vagyok, ami nagy különbségr30; de szerintem ne keverjük bele az égieket. Ez a mi harcunk. A mi világaink harca. Emberek kontra démonok.
- És most akarod a harcot?- kérdezte.
- Én az Átkozottak kódexét akarom- majd a könyvre mutatott- az én tulajdonom, az én örökségem- mondta.
A lány becsukta a könyvet, és magához szorította.
- Kellene a szertatáshoz mi?- kérdezte.
- Benne van az igézet ami kell hozzá, igen. Jogtalanul van náálad. Én sem viszem el a Holtak könyvét, ami titeket, boszorkányokat illetr30; na akkor ki a gonosz?- suttogta.
- Elpusztítom a könyvedet-, suttogta.
Erre Zorasis nem szólt semmit, csak a lányra mutatott és összeszorította ökölbe tenyerét, mire az elkezdett fuldoklani. Kezével a torkához, kapott, hogy lazítson a láthatatlan kéz szorításán, s így a könyv leesett. ? a másik kezével hívta a könyvet, mi lassan a lába elé csúszott. Felvette azt, majd elengedte a lányt, mire ? térdre zuhant és leveg? után kapkodott.
- végezhetnék veledr30; de nem teszemr30; tudod miért? Kíváncsi vagyok mennyi er?t, örököltél Leonistól, mennyire hasonlítasz rár30; ? méltó ellenfél volt, remélem te is, az leszel- majd elt?nt, a könyvel együtt.

Teltek a napok, s hetek. Közeledett az utolsó napja az áldozatnak, s ? is tudta ezt. Aznap éjfélkor a zenekar elkezdi játékát, s a végén tapsvihar helyett sikolyok fogják koronázni el?adásukat.