|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,200
Nem aktiváltak: 0
|
|
Minden gondolatom a körül forgott, hogy tudnám túlélni ezt a napot.
Csak arra vágytam, hogy végre otthon legyek, egy gőzölgő forró csokival a kezemben beülhessek a kedvenc kanapémra, és nyugodtan átgondoljam ezt az egészet. Nem tudom, hogy fajulhattak eddig a dolgok. Már korábban észre kellett volna vennem a jeleket. Miért pont ő? Miért pont én? Miért pont velem történik ez?
Mikor végre hazaértem, ledobtam a cuccaim, és beálltam a forró zuhany alá. Jólesett a meleg víz simogatása. Megmostam a hajam, felvettem egy kényelmes melegítőt, majd lekuporodtam a kanapéra. Magam alá húztam a lábaim és sírni kezdtem. De olya keservesen, mintha az egész világ fájdalmát készülnék kiadni magamból. Csak sírtam és sírtam. Záporoztak a könnyeim. Sirattam magam, őt, kettőnket. Azt, ami volt, és azt is, ami lehetett volna. De nem tudom, hogy is lehetne ezután. Üres lettem. Reménytelennek és elhagyatottnak éreztem magam. Végül újra álomba sírtam magam.
***
Mikor Tomot megismertem, főiskolás éveim végén jártam. Egy gyorsétterem előtt találkoztunk. Pontosabban egymásba futottunk, szó szerint. Én telefonon csacsogtam egy barátnőmmel kacarászva, s épp egy vicces sztorit meséltem, mikor hirtelen lendülettel kivertem egy srác kezéből a frissen vásárolt hamburgerét.
- Ó, te jó ég! Ne haragudj!
- Hát nem is tudom, haragudja e. Végül is csak az ebédem lett oda.
- Had hívjalak meg egy másikra. Kérlek. – olyan idétlenül éreztem magam, ahogy ott guggoltam előtte, és a hamburger maradványait próbáltam visszatuszkolni a csomagolásba. Lehajolt hozzám, és rám mosolygott.
- Hát lehet haragudni egy ilyen csinos lányra?
Tudom, hogy nyálasan és közhelyesen hangzott, de ott, akkor azzal a nézéssel azonnal levett a lábamról. Attól kezdve sokat találkoztunk. Moziba jártunk és minden hétvégén máshová vitt vacsorázni. Mire fél év után észbe kaptam, már együtt éltünk. Pontosabban ő költözött hozzám.
Minden tökéletes volt. A barátnőim irigykedtek is rám, hogy milyen jó képű hapsit sikerült kifognom magamnak. Boldog voltam.
A hónapok gyorsan teltek. A közös csavargások, a sok tévé előtt összebújós órák kicsit megritkultak. Közeledtek a záróvizsgáim, így rengeteget kellett tanulnom. Minden nap, mikor Tom hazajött a munkából, engem mindig a könyveim és jegyzetkupacok közt talált. Sosem neheztelt érte, bár nem várta friss vacsora, és a lakás sem nyújtott túl bizalomgerjesztő látványt.
- Szia drágám. Van egy kis spagettimaradék a hűtőben. Bocsi, hogy már megint ilyen kupi van. Ma takarítani akartam egy kicsit, de aztán elszaladt az idő, és ezt is még be kell fejeznem. Ne haragudj.
- Semmi baj, Julia. Tudom, hogy rengeteg a tanulnivalód. Majd én elmosogatok. – s nyomott egy hatalmas puszit a homlokomra.
- Olyan jó, hogy vagy nekem. Mi lenne velem nélküled? Szeretlek. – szóltam utána, de már ki is fordult a konyhába.
Tom mindig figyelmes és türelmes volt. Gyakran maradt bent túlórázni is, hogy én nyugodtan tanulhassak. Vagy estére kiment a haverokkal sörözni. Néha csak akkor jött haza, mikor már aludtam. S mivel reggel korán indult, itt-ott hagyott kis „legyen szép napod” üzeneteket a párnán, vagy egy szál virágot, esetleg csokit a konyhaasztalon.
***
- Ó, életem. Te is hiányzol. Ma este nem jó, egy szülinapi bulira vagyunk hivatalosak. Nem emlékszel? Hisz említettem a minap. Nem, tudom, tudom. Majd vasárnap, ígérem. Én is szeretlek. – Tom épp kinyomta a telefont, mikor kiléptem a fürdőszobából és egy törülközőt csavartam magam köré.
- Kivel beszéltél? – kérdeztem ártatlanul.
- Á senki, csak egy barátom. Tudod, egy durva szakításon van túl, és társaságra van szüksége. Egy kis sörözés biztos segítene rajta. – hadarta Tom, miközben gyors mozdulattal zsebébe csúsztatta a mobilt.
- Milyen szuper, ha ilyen jó barátai vannak az embernek, mint te. – Tom nyaka köré kulcsoltam a kezeim, és kajánul nekidörzsöltem a csípőm. Ő kihátrált az ölelésből, s rosszalló tekintettel, mint egy gyereket dorgáló szülő csak annyit mondott – Erre most igazán nincs időnk Julia!
- Na, csak tíz perc. Gyere, nem bánod meg. – ledobtam a földre a törülközőt, s incselkedtem tovább.
- Majd később bébi. Tudod, hogy anyád nem szereti, ha elkésünk. Siess, lent megvárlak. – s már ki is sietett a szobából. Én még ott álltam egy percig a szoba közepén, teljesen meztelenül és próbáltam feldolgozni, hogy mi is történt.
Az este folyamán még sokszor gondolkodtam a délután történteken. De mindig arra jutottam, hogy nem érdemes nagy ügyet csinálni belőle. Végül is, én is elhanyagoltam őt az utóbbi hetekben. Nem várhatom el, hogy azonnal ugorjon, ha épp megkívánom. Vagy mégis?
Tom másnap már kora délelőtt indult is. Azt mondta, közös programot tervezett a barátjával, majd este elviszi egy kiadós sörözésre, hogy elfelejtesse vele az őt ért csalódást.
- Szerintem csak későn jövök. Nem kell megvárnod bébi. Legyen szép napod.
- Rendben. Mulassatok jól. Szeretlek.
Ha már egész napra egyedül maradtam, nekiláttam kicsinosítani a lakást. Utána elmentem a barátnőmhöz egy kis délutáni traccspartyra.
***
Mivel a vizsgáim nagy részét sikerült letennem, így most pár lazább hét várt rám. El is határoztam, hogy kiengesztelem Tomot, és mindent megteszek, hogy a kedvében járjak. Elmentem shoppingolni. Venni akartam pár új szexi fehérneműt, hátha újra sikerül elcsavarnom Tom fejét. Olyan izgatott lettem az ötlettől, mint egy elsőbálozós kislány.
Egyik délután sikerült mindent szépen elrendeznem. Az asztal megterítve, a bor behűtve. Én az egyik új csipkés szerzeményemben és egy könnyű spagettipántos ruciban vártam, hogy Tom hazajöjjön. Bármelyik percben itt lehet. De a percből fél óra lett, a fél órából órák. Mire Tom este tíz után hazajött, én már elszenderedtem a kanapén. A zajra felriadtam.
- Szia. Vártalak.
- Szia. Ne haragudj. Hívhattalak volna. Tudod, rengeteg a meló, és a főnök megkért, maradjak bent.
- Semmi gond. – próbáltam elrejteni a csalódottságom egy halvány mosoly mögé.
- Holnap bepótoljuk. Rendben? Gyere, feküdjünk le. Késő van.
Tom másnap sem jött időben haza. A vacsorája megint érintetlenül várakozott az asztalon. Csalódott voltam. De nem róhattam fel neki. Hisz arról nem tehet, hogy túlóráznia kell. Egész héten szinte alig találkoztunk. Ő későn jött és korán már ment is. Vigaszdíjként egy-egy kedves apró ajándékot mindig hagyott nekem. Azzal vigasztaltam magam, már biztos nem tart sokáig ez az állapot. Tom szeret engem, és én is őt. Jobb lesz, biztosan éreztem.
De nem lett. A romantika lassan megkopott közöttünk. Hiába próbálkoztam, a drága szexi fehérneműk sem hozták meg a kívánt hatást. Ha hétvégéken szeretkeztünk, az is sablonosan, szinte kötelességtudatból történt. Pedig én kívántam őt. Akartam őt. De bárhogy is éreztettem vele, Tom mindig fáradságra panaszkodott.
***
- A hétvégét Rebekával tölteném. Ugye nem bánod szivem? – Kérdeztem Tomot egyik este. – Születésnapja lesz, és már rég megbeszéltük.
- Dehogy bánom. Örülök neki. – S egy hirtelen lendülettel az ölébe kapott, amin kicsit meg is lepődtem, de már nagyon vágytam az érintésére. – Én valószínűleg hétvégén is dolgozom, azután lehet, áthívom a fiúkat pókerezni. Hová mentek? – olyan lelkesedéssel kérdezte, szinte izgatottabb volt, mint én.
- Wellnessezni fogunk. Három nap lazítás, pezsgővel, jakuzzival. Nemsoká úgyis folytatódnak a vizsgáink. – mosolyogtam, majd beletúrtam a hajába, mélyen Tom ölébe fúrtam magam, majd csókolózni kezdtünk. Abban a pillanatban elszállt az előző hetek szürkesége, s újra boldognak éreztem magam.
***
Szombat délelőtt már a kocsiban ültünk Rebekával, és izgatottan haladtunk uticélunk felé.
- Rebi, biztos jól érzed magad? – kérdeztem barátnőm aggódva. – Nem festesz túl jól. Olyan sápadt vagy.
- Nem, igazán jól vagyok. Csak a fejem fáj és émelygek egy kicsit. De mindjárt elmúlik, ne aggódj.
- Még visszafordulhatunk. Bepótolhatjuk a jövő héten is.
- Nem! Semmi esetre sem! Most van a szülinapom, és már olyan régóta vártuk ezt a hétvégét. - Jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Majd feljebb tekerte a rádiót.
De Rebeka nem lett jobban, még két órával később sem. Hiába minden tiltakozása, végül belátta, hogy jobb, ha visszafordulunk. Felhívtuk a szállodát, és lemondtuk a hétvégi foglalást.
Délután kettő körül értünk vissza. Miután kiraktam Rebekát, hazamentem. Gondoltam, ha már így alakult, meglepem Tomot. De engem is ért meglepetés. Nem is akármilyen.
Mikor beléptem a lakásba, feltűnt, hogy halk zene szól, pedig úgy emlékeztem Tom azt mondta, dolgozni megy. Leraktam a táskám az előszobában, és mentem a hangok után.
- Tom? Bébi, hazajöttem. – válasz nem jött. – Tom?
Óvatosan belöktem a hálószoba ajtaját, és teljesen lemerevedtem. Tom az ágyunkban feküdt, háttal az ajtónak. És nem volt egyedül. Meztelen hátát idegen kezek simogatták, s a szobát halk kéjes nyögések töltötték meg. Ekkor a kulcsaim kiestek a kezemből.
- Mi a fene? – Tom hirtelen félreugrott az ágyon, magukra rántva a takarót. – Julia?! Mit-mit keresel itt? – kapkodott levegő után.
Én a döbbenettől mozdulni se bírtam. Főleg miután megláttam a takaró alól előbukkanó másik alakot. Egy férfi volt. Tom egy másik férfival csalt meg engem.
- Julia! Julia, megmagyarázom! Várj! – kiáltott utánam Tom, de én szó nélkül futni kezdtem. Minél előbb ki akartam jutni a lakásból.
Azt se tudtam merre megyek. Csak vittek a lábaim előre. Futottam, futottam, míg a tüdőm sípolni nem kezdett a megerőltetéstől. Megálltam egy félreeső utcácskában, nekidőltem a falnak, és zokogni kezdtem. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni a látottakat. Nem elég, hogy mással bújt ágyba, de hogy egy férfival, azt nem tudtam elhinni.
Lassan kezdett összeállni a kép. A sok visszautasítás, mikor szeretkezni akartam; a rengeteg túlóra; a sok esti kimaradás a fiúkkal. Nem értem tette, hogy nyugodtan tanulhassak. Miért? Hogy tehette? Hogy nem vettem észre? Én bíztam benne! Szerettem! Mit csináltam rosszul?
Egy idős házaspár sétált el mellettem, és látva a nyilvános kiborulásom, nagy ívben kikerültek a járdán. Annyira megalázottnak éreztem magam. Nem tudtam, mit kéne most tennem.
Sötétedésig bolyongtam az utcákon. Nem akartam Tom szemébe nézni. Látni se akartam. De nem tehettem mást, így lassan hazamentem. A lakás üresen fogadott. Csak egy cetli hevert az asztalon.
„Julia! Nem akartam, hogy így tudd meg. El akartam mondani. Sajnálom.
Tom”
Nincs szó, ami leírná azt az érzést, amit ott akkor érezem. Összegyűrtem a papírt és a sarokba dobtam. De a földön nem csak Tom utolsó hozzám intézett szavai hevertek. Hanem az életem egy része is. A szívem egy darabja. ...
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 18. Thursday,
Andrea napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
