Napkorong

Hajnal van, még teljes a sötétség. 3: 30 az ébresztõóra sípol. A lány felkel csendesen, nehogy a párja, ki mellette alszik, felébredjen. Elkezd készülõdni, megfürdik, megmossa a haját és beszárítja. Sikerül olyanra, amilyenre akarja. Szeretne viszonylag jól kinézni a nagy találkozáskor, lehetõségeihez képest. Eljött az idõ mikor indulnia kell. Lágyan, kedvesen csókot nyom párja arcára és útra kel. Nem sokat kell várnia és megérkezik a busz. Kicsit izgul, hiszen ilyet még soha életében nem tett. Felszállt a buszra, megvette a jegyet a Népstadionig, ugyanis az a végállomás, ahonnan még tovább kell majd utaznia, át a városon, s utána még valamennyi idõt Hévvel is kell mennie. Izgul, mert ahova most tart ott még soha nem járt. De már egy jó ideje vágyott rá, hogy eljuthasson oda. De egyelõre még csak a buszon ül, zenét hallgat, és arra gondol, hogy tegnap mit beszéltek ketten Skype-on. Jó neki visszaemlékezni azokra a dolgokra, kicsit erõt önt bele. Fél ugyanis attól, hogy milyen lesz a találkozás. Sokat gondolkodott róla, sok variációt elképzelt, de a valóság mindig más, mint amit az ember elképzel magának. Megérkezett a nagyvárosba. Pest ezen része még nem ismeretlen elõtte, de hamarosan olyan részre ér, ahol elkél a segítség. Ki is használja a telefonos segítséget, de egy kis idõ múlva ismét igénybe kell vennie. Végül is megtalálja a Hév megállót, fel is száll a közben beérkezett rvonatrar1;.Hamarosan elindul és most már még annyira sincs visszaút. A fiú felhívja, hogy mikor indul el a Hév, hogy tudja, mikorra kell Neki kiérnie a megállóba. Megbeszélték. Elindul a jármû, egyre fogynak a megállók a célállomás és közte. Minden egyes megállóval erõsebb lesz a menekülési vágy, mit a félelem gerjeszt, hogy csalódást okoz a megjelenésével annak a bizonyos illetõnek, aki már várja az állomáson. Mindjárt az utolsó megállóhely jön. Lassan feláll, magához veszi a cuccát és megáll az ajtóban. Mélyeket sóhajt, és a legszívesebben kiszaladna a világból is, annyira úrrá lett rajta a pánik. De már nincs visszaút! Meglátja Õt az ablakból a rvonatotr1; nézi, aztán észreveszi a lányt, ahogyan az ajtóban áll. A lány szíve hevesebben kezd el verni, megérkeztem gondolja és Õ is itt van, most már el nem menekülhetek, hát vágjunk bele. Leszáll, odamegy a fiúhoz, aki mosolyog. Hát megtörtént a nagy találkozás. Kölcsönösen megpuszilják egymást. Aztán elindulnak, a fiú viszi a lány szatyrát, egy darabig nagy a csend. Aztán a lány felteszi a nagy kérdést, mi attól kezdve nyomja lelkét, mióta leszállt a Hévrõl: - Mennyire vagyok csalódás, vagy nem csalódás, így élõben? - megkapja a választ, ami kicsit megnyugtatja. - Egyáltalán nem vagy csalódás. - ezt válaszolta fiú. Végre elkezdtek beszélgetni, megtört a hallgatás fala kettõjük között. Egyszer csak kicsit rossz érzés szállja meg a lányt, és ismét kérdez valamit - Hová megyünk? - bár a választ már sejti. Meg is kapja azt, amitõl tartott - Hozzánk. - válaszolta nemes egyszerûséggel a fiú. Ettõl kicsit felbolydult a lány lelke, ugyanis ez az, amitõl tartott, mert tudomása szerint a fiú családja nem igazán szeretett volna vele találkozni. Nem értették az egészet, hogy most voltaképpen, hogy történhet meg, ami éppen történik. Mivel a lány férjezett, idõsebb is, mint a fiú jócskán, ráadásul egyedül jön az Õ fiukhoz. De amint megérkeztek ez a kétség elmúlt azonnal, mikor a fogadtatás nem olyan volt, mint amitõl a lány félt. Kedvesek voltak vele, igaz eléggé körbe kérdezgették a dolgokat, de nem durván vagy tolakodóan. Szerették volna megismerni azt, aki a fiuk barátjának érzi magát, és ekkora utat megtett, hogy találkozhasson Vele. Leültek a konyhában az asztalhoz, és a lány megmutatta a rajzokat, amiket a fiúnak készített. Nagyon tetszettek Neki és megköszönte. Megreggeliztek, utána a két barát felment a fiú szobájába. Beszélgettek, a fiú megmutatta az eddigi összes munkáját. A lánynak nagyon tetszett szinte mind. Aztán nagy nehezen rávette magát a lány, hogy odaadja az ajándékot, amit hozott a fiúnak. Elõvette a csomagjából a kis tasakot, ami két dolgot rejtett: egy lézergravírozott üvegtömböt, aminek a belsejébe a Skorpió csillagjegy képe lett belegravírozva, ugyanis a fiú Skorpió, valamint egy pici lógós izét, ami egy kék tûzzománcon egy aranyszínû rénszarvast ábrázolt, mindkét oldalán, ezt külföldrõl hozta. Az elõbbi jobban tetszett a fiúnak, bár örült mindennek, de a lány látta a különbséget, de nem bánta. Örült, hogy a fiú örül, ugyanis amit kapott, már régóta szíve vágya. Leültek egy kicsit a géphez, mert a lány hozott még valamit USB - én a fiúnak, a Skorpió jellemzõ horoszkópját, meg a sajátját is. Jól mulattak a dolgokon, szinte minden igaz volt a fiúra egy-két apróságot kivéve. Még az is benne volt, a kedvenc állatai között, hogy dobermann. A fiú ezt nem akarta elhinni. Ugyanis imádott kutyusa egy dobermann. Azt mondta: - Tuti, hogy Te írtad bele nem létezik, hogy ez benne legyen. - A lány megesküdött mindenre, hogy tényleg benne volt és hajlandó volt megmutatni a fiúnak az eredetit, ahonnan kimásolta, de végül is nem volt rá szükség. Megismerkedett a fiú húgával is, aki közben felkelt. Kedves kislány, ez futott át a lány agyán. Ezek után elmentek kutyát sétáltatni, közben sokat beszélgettek, mire visszajöttek kész volt az ebéd, megebédeltek, utána hárman - a fiú, a fiú húga és a lány elindultak a városba. Ugyanis a fiú táncol - akrobatikus rock & rollt - és a Majálison fellép. A fiú húga egy idõ után elvált tõlük, mert a barátnõjével találkozott. Most már csak ketten mentek oda, ahol a fellépés lesz. Közben egyfolytában csak beszéltek és beszéltek, mintha már ezer éve ismernék egymást. Ez a lánynak annyira jó volt, már régen tudott ilyen felszabadult lenni. Talán soha életében nem is tudott igazán az lenni. Aztán megérkeztek oda ahova tartottak, megkeresték a fiú táncoktatóját és társait. Ekkor a lány kicsit furcsán érezte magát, hisz a fiún kívül, mindenki ismeretlen volt számára. Sok fiatal lány furcsán nézett rá mikor látták a fiúval, és amikor köszönt a lány nem köszöntek neki vissza. Az egyik kis táncos fiú volt az egyetlen, aki fogadta a köszönését. A fiú elment átöltözni, a lány pedig örömmel vigyázott a ruháira utána. Elkezdett bemelegíteni a fiú, hogy ne legyenek olyan merevek az izmai, mire majd Õ és a párja következnek. A lány idõközben lement közvetlen a színpad elé és nézte a mûsort, bár elég feszült volt, mert most ismét teljesen egyedül volt ebben az ismeretlen közegben. Végre eljött az a pillanat, amikor a fiú és a párja következett. A lány szorgalmasan fényképezett, hogy legyenek kézzelfogható emlékei is ne csak az, amit az agyában elraktároz. A mûsor után kicsit nehezen találtak egymásra, de végül is sikerült. A fiú visszaöltözött hétköznapi ruhájába. Egy kicsit még nézték a mûsort, lent a téren a színpad elõtt. Közben néhány ismerõs lánnyal beszélgetett a fiú, akik egy kis idõ múlva elmentek. Nem sokkal késõbb a lány azt mondta a fiúnak, hogy menjenek, mert nem igazán jó a mûsor. Így hát elindultak visszafelé, közben szintén beszélgettek. Mikor visszaértek felmentek a tetõtérbe. Gépeztek egy kicsit, utána zenét hallgattak a gépen. Majd bementek a fiú szobájába leültek az ágyra és beszélgettek. Késõbb rajzoltak együtt, bár a fiú a nap folyamán még nagyon sokat rajzolt és nagyon jókat. A lány úgy gondolta, hogy a fiú, sokkal tehetségesebb, mint õ. Hamarosan eljön az idõ mikor a lánynak indulnia kellene a szállásra, amit lefoglalt, hogy ne kelljen pár óra után elbúcsúznia a fiútól. De ahhoz még a hévvel kellene utazni egy pár megállót, ugyanis elõzetesen a fiú szülei nem egyeztek bele abba, amit a fiú szeretett volna, hogy a lány ott aludjon. Folyton a menetrendet böngészte már a lány, hogy mikor induljon, mikor lehívták a fiút. Pár perc múlva mosolyogva jön fel a fiú, és azt mondja: - Nem kell elmenned, anyáék megengedték, hogy itt aludj nálunk. - A lány elkezd telefonálni a szállásra, hogy nagyon sajnálja, de mégsem tud elmenni, mert közbejött valami. A fiú közben röhögött és azt mondta: - Látszik, hogy rohadtul sajnálod! - Utána együtt nevettek, és most már nyugodtan folytatták a beszélgetést. Elõtte még a fiú azt mondta, hogy idõben akar lefeküdni, fél kilencnél nem késõbb. A lány egyszer csak az órájára nézett már elmúlt nyolc óra. Megkérdezte a fiút: - Nem akarsz még aludni, mert azt mondtad, hogy nem akarsz sokáig fennmaradni?- erre azt válaszolta a fiú: - Már nem, az akkor volt. - A lány azt gondolta, hogy a fiú csak könnyebbé akarta tenni az elválást, ezért, mondta akkor azt a lánynak. A lány telefonált a párjának, mert jó éjt szeretett volna kívánni Neki, de eléggé rosszra sikeredett, mert a lány párja, pár morcos szó után kinyomta a telefont. A lány ettõl magába zuhant és a sírás kerülgette. De ekkor a fiú elkezdte vigasztalni, hogy ne aggódjon, mert nem lesz semmi baj. Egy kis idõbe telt, mire a lánynak sikerült összeszedni magát, és újra olyan tudott lenni, mint a telefon elõtt. Egyszer csak csörgött a lány telefonja. Az apja volt, érdeklõdött, hogy mi a helyzet, mert hallotta, hogy nagyon belejött az utazásba, ugyanis a lány tegnapelõtt jött haza külföldrõl és egy napi otthonlét után ismét útra kélt, oda hova nagyon vágyott már a szíve egy ideje. Nem sokkal késõbb az anyja is telefonált, hogy másnap rokonok jönnek és mikor óhajt a lány hazamenni. A lány mondta, hogy csak délután valamikor tervezi a hazamenetelt. Erre az anyja azt mondta, hogy szerinte inkább jobb lenne, ha minél korábban indulna visszafelé. De a lány kitartott az õ verziója mellett. Mondta a fiúnak, hogy mit mondtak neki. Erre ennyit reagált a fiú: - Csúnya lenne, ha úgy lenne! - Ezzel lezárták a témát, és folytatták egymás belsõ világának feltárását. Egyszer csak a fiú hirtelen felállt, levette a trófeái közül a gravírozott üvegtömböt, és elkezdte nézegetni. Tele volt ujjlenyomattal és elkezdte törölgetni a pólójával, ami tartott vagy fél óra hosszáig. Utána ismét megnézte, megelégedett a tisztaságával. Törölgetés közben azt mondta a lánynak: - Valóra váltottad az egyik álmomat, és annyira örülök neki. - A lány nagyon boldog volt attól, hogy a fiú ennyire örül. Sokat jelentett számára az, ha boldognak láthatta a fiút, mert úgy érzi, hogy sokkal több van köztük, mint haverság. Igazi, tiszta, õszinte barátság, ami annak idején is hiányzott a lány életébõl, mikor õ volt annyi idõs, mint most a fiú, és az óta sem igen volt része ilyesmiben, mint ami most volt igazából kialakulóban, bár már régebben elkezdõdött, de most teljesedett ki. Addig beszélgettek, míg már éjfél elmúlt, és mindketten eléggé elálmosodtak. Elmentek fürödni, utána elbúcsúztak egy rJó éjt!r1; - tel. A lány a fiú szobájában aludt, míg a fiú a nappaliban kellett, hogy aludjon. Másnap a lány már nagyon korán felébredt, és még rajzolt egy pár rajzot a fiúnak. Nyolc, fél kilenc körül lemerészkedett a lány az emeletrõl, a fiú még ágyban volt, de már felébredt. A lány elment a fürdõbe a reggeli tisztálkodás elvégzése céljából. Mire kijött addigra a fiú elkezdett öltözködni, de még nem sikerült neki teljesen, mert a nadrág még nem került fel rá. A lány kicsit zavarba jött ettõl, lehet, hogy el is pirult, mert eléggé hajlamos az ilyesmire. De nem lett téma köztük a dolog. Egy kicsit késõbb elõkerült a gitár, és egy dallamot játszott rajta a fiú a lánynak, és megkérdezte, hogy felismerte, hogy mi ez. A lány azt mondta, hogy ismerõs, de nem jut eszébe. Aztán a fiú megmondta és tényleg teljesen az volt, csak leblokkolt a lány agya, mert nem igen gitározott még neki senki. Megreggeliztek hárman, a fiú, a hugi, meg a lány. Közben a hugi és a lány beszélgettek, és rájöttek, hogy nekik is vannak közös pontjaik például az indián zene, meg a fogból készült tárgyak, konkrétan nyaklánc. Reggeli után a fiú megkérdezte a lányt, hogy van - e kedve sétálni. Elõtte még felmentek az emeletre egy - két dologért, s közben szóba került megint, hogy a fiú nem vett ajándékot a lánynak, amirõl azt mondta elõzõ este, hogy majd legközelebb vesz neki, bár a lány nagyon örült a rajzoknak, amiket a fiútól kapott. Annyit mondott a fiú: - Nem lesz legközelebb. - A lányt ez szíven ütötte, de nem mutatta ki. Elindultak sétálni a kutyussal együtt. Most kicsit több volt a hallgatás, mert a fiúnak a táncon járt az esze, hogy mit kell jobban csinálni. A lány pedig néha kicsit bepárásodott szemmel, belülrõl könnyezett, hogy a fiú mégsem akar vele többet találkozni, pedig tegnap még ez volt a helyzet. Megkérdezte, hogy most hova mennek, erre az volt a válasz, hogy a piacra. Mikor odaértek a lány megkérdezte, hogy miért jöttek ide. A fiú azt mondta, hogy ajándékot akar a lánynak venni. Míg bement az egyik kis üzletbe, a lány vigyázott a kutyára. Nagyon fájt a szíve, majd megszakadt, ha arra gondolt, hogy mégsem sikerült a dolog, és vége a barátságnak. Leguggolt a kutyához a lány, simogatta és magához ölelte. Egyszer csak azt hallja a háta mögül: - Visszakaphatom a kutyámat? - A fiú állt a háta mögött egy szatyorral a kezében. Elindultak tovább kimentek a Duna holt ágához, ahol elõzõ nap is sétálgattak. Elértek egy olyan helyre, ahol volt pad és asztal is. A fiú elment a kutyával a vízhez, a lány leült a padra, nézte a fiút és egyre mélyebbre süllyedt a kétségek tengerébe. A hullámok összecsaptak a feje felett. Nem sokkal késõbb elindultak visszafelé. Mikor visszaértek egy kicsit még leültek a géphez, de elõtte még a fiú odaadta az ajándékokat. Annyi mindent vett a lánynak, hogy a lány teljesen zavarba jött és szégyellte is magát, hogy õ csak olyan kevés dolgot hozott a fiúnak. A lány összepakolt és útra készen állt. Lassan elérkezik az idõ mikor indulnia kell, de nehezen hozott döntést a lány, hogy mikor induljon el, mert nagyon szeretett volna még maradni. Olyan érzése volt, hogy legszívesebben örökre ott maradna. Most jött rá, hogy mennyire hiányzik neki ez a dolog, amiben itt e kis idõ alatt része volt és nagyon jól esett neki. Szinte fizikai fájdalmat okozott számára az elválás gondolata. Végül is eljött az a pillanat mikor már tényleg indulni kellett. Elbúcsúzott a szülõktõl a lány, megköszönte a vendéglátást és azt mondta: - Viszlát! - A fiú, már az elõtérben volt és öltözött, a lány is kiment és azt mondta a fiúnak: - Most egy baromságot mondtam! - mire fiú: - Miért? - a lány: - Azt mondtam, hogy viszontlátásra, pedig a büdös életben többet nem látom õket! - erre a fiú szomorúan: - Miért nem szeretnél többet jönni? - a lány: - De igen, de nem Te mondtad, hogy nem lesz legközelebb? - erre a fiú annyit mondott: - Azt az ajándékra mondtam, hogy nem legközelebb veszek. - Ekkor a lányt megszállta a nyugalom, bár az elválás fájdalma ettõl nem csökkent benne. Sõt, most, hogy tudja, hogy a fiú komolyan gondolta a barátságukat és nem csak eddig tartott még inkább nõtt a fájdalom a szívében. Kimentek a Hévhez volt még pár percük, míg megérkezik, így még beszélgettek egy picit. Mikor megérkezett a rvonatr1; gyors puszi váltás, a lány gyorsan felszállt, és még le sem tudott ülni igazán és indult is a Hév. A fiú kereste tekintetével a lányt, s mikor megtalálta elmosolyodott, és búcsút intett, s mikor már nem látta a lányt elindult hazafelé. A lány még kicsit tovább látta fiút, mint a fiú õt és nagyon szomorú lett. Egyfolytában csak azokra a dolgokra gondolt, ami ebben az elmúlt majd két napban történt, s mikor visszaemlékezett elmosolyodott, de belül könnyezett, mert úgy érezte, hogy ebben az életben lehet, hogy soha többet nem lesz része ilyen élményben. Mikor felért a Népstadionhoz épp elért egy buszt, ami hazafelé indult. Felszállt, felhívta párját, hogy most indult, de a párja most is mogorva volt és kinyomta a telefont. Egy darabig aggódott ezen, de utána visszamerült friss emlékei közé és boldogságtól és szomorúságtól vegyes érzelmek között töltötte a következõ két órát.
Mikor hazaért a párja nem várta, mikor hazament és találkoztak akkor is hidegen viselkedett, de nemsokára megenyhült és véget ért a nap. A lány álmaiban ismét ott járt, ahol olyan boldog volt, s míg álmodott mosolygott. Ez a mosoly kíséri tovább most is mindennapi életében, mert tudja, hogy van még valaki a világon, akinek számít, és aki szereti õt, mint egy jó barát. A kapcsolat megmaradt és él a remény a lány szívében, hogy elkíséri élete végéig ez a barátság, mert mióta élt erre várt, az álom valóra vált és elhozta neki az örök boldogságot.