|
 Vendég: 8
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,202
|
|
Péter már hetedik napja bujkált a vekeri tavi kis tanyán. Tegnap elégette nyilaskeresztes egyenruhája utolsó maradékát, a kabátot is. Debrecen felõl már nem hallatszott ágyúzás. A város megadta magát a felszabadítóknak mondott barbár hódítóknak. A pákász, akinek a tanyáján bujkált és akinek a kopott ruháit hordta, tegnap ment be a városba de azóta nem került elõ. Most visszagondolva, már látta, hogy hol követte el a hibát. Mari... Ha gyerekes magamutogatásból nem áll be akkor Nyilaskeresztes Pártba csakhogy megkaphassa a gyönyörû egyenruhát, amivel parádézhat Mari elõtt, akkor most õ is otthon óvhatná a Mamát.
Igazából sohasem tudott azonosulni a Párt eszméivel, hiszen vele a zsidók mindig csak jót tettek. Grünn bácsi boltjában kellemes meleg volt, ha a Mama átküldte, hogy hozzon vajat hatért, esetleg egy süvegcukrot. Süvegcukor... Az öreg Grünn mindig feldarabolt egyet és úgy tette le a pultra, hogy véletlenül se lássa, ha a fázós gyerekek rlopnak" belõle. De ha elfogyott az utolsó szem, akkor a következõ kis kosztos már biztos lehetett benne, hogy mire beér a boltba újra tele lesz az apró tálka. Tavaly télen mikor a bombázások alatt a Mama rosszul lett az öreg adott egy szilke tejet. Ingyen. És rá egy hónappal neki kellett kivezetni a sárgacsillagos, megtört öregembert a Halálmenetbe. Surányi néptárs kemény bakancsa elõl sikerült elrejteni az öreget, úgy, hogy senki senki sem vette észre, hogy tulajdonképpen Õ takarja. Grünn bácsi észrevette ezt és hálás szemhunyorítással köszönte meg a gondoskodást. Akkor megszakadt a szíve.
A MÉRT-ek dübörögtek elfojtott agyában és elhatározta, hogy este megöli Surányit. A téglagyári kocsmában eltöltött részeg este után követte a botorkáló gyilkost, és a kisállomás romjai mellett hátulról tarkón lõtte, így maga is azzá vált, amit legjobban gyûlölt ebben a háborúban. Gyilkossá! Surányi megérdemelte a halált, hiszen saját szemével látta, amikor az állapotos fiatal zsidólányt röhögve hasba rúgta úgy, hogy a szerencsétlen két lábán azonnal véres lé kezdett el folyni. Még a melléjük kirendelt SS katona is elfordult erre a látványra. Már akkor tudta, hogy megöli ezt az állatot, és az öreg Grünn felé rugdosás csak megerõsítette ebben a hitében. Aztán ott van Sárika, a Kohnék tizenhárom éves kislánya. Õt egy este találta meg a bérházban a lépcsõforduló alatt kuporogva ott ahol egy macska is nehezen fér el. Kohnékat elvitték még az elején, de gazdag ember lévén állítólag Theresienstadba kerültek ahol jobbak a körülmények egy hajszállal, mint Aushwitzban. Sárikának a Mama régi ágyában lévõ ágynemûtartóban alakítottak ki egy kis sufnit a dunnák között, a razziák idejére. Nyilaskeresztes egyenruhája megvédte ezektõl a razziáktól, de jobb volt ilyenkor biztosra menni.
Egy hete a Mama kérte, hogy szökjön ki ide a nádasba, mert ha bejönnek az oroszok, akkor biztosan felakasztják. A pákász régi barátja volt Péternek, hiszen sokat járt ide pecázni kölyökkorában és apjától lopta a szivart az öreg halõrnek. Elõzõ életébõl már csak a kopott Luger oldalfegyvere volt, négy golyóval. Elhatározta, hogy nem adja meg könnyen magát, de az oroszok csak véletlenül bukkanhatnak rá, hiszen az út két kilométerre van innen. Meghallota az ismerõs füttyjelet és már szaladt is volna ajtót nyitni, mikor valami azt súgta neki, hogy nézzen ki az ablakrésen. Kilesett és látta az öreg pákászt az út felõl közeledni, de ekkor valami moccant az ellenkezõ oldalon is. A Vörös Hadsereg jellegzetes gimnasztyorkáját látta mozogni a nádasban. Bekerítették. De miért? - rohant lázasan az agyában a kérdés. Újra szólt a fütty. Ekkor már kibukkantak a nádból a katonák is és egyenesen az öreg felé tartottak. Az megállt és rámutatott a tóra
- Biztosan horgászni ment - mondta halkan. Az orosz tiszt tört magyarsággal válaszolt
- Csónakkal ment el? - ferdítette furcsán a szavakat
- Nem - válaszolt az öreg - annak itt a kötele, biztos itt a part mellett van valahol az átkozott nácija.
A tiszt a partra mutatott, tett egy kört az ujjával és azt mondta embereinek
- Davaj! - Azok szétszóródtak és elindultak
Péter a hátsó pitvarajtón lopózott ki és nem értette, hogy miért adta fel az öreg. És nem értette a nácit sem, hiszen esténként sokat beszélgettek errõl. Már majdnem elérte az erdõt, amikor lövés dördült. Földre bukott és hátra nézett. Nem az oroszok lõttek, hanem az öreg egy PPS dobtáras fegyverrel. Visszalõni nem volt szíve, inkább sebesen a nádas felé kúszott. Rohanó lábak dobbantak körülötte és érthetetlen orosz szavakat hallott. Hirtelen tüzes fájdalom mart a vádlijába. Hátranézett és a szovjet tisztet látta a kezében egy füstölgõ Zbrjovkával.
- Állj meg nyilas kutya - üvöltötte mellette az öreg. De Péter csak kúszott, mint egy eszelõs és közben Marira gondolt meg a pokolra, ahová bizonyára kerülni fog, hiszen gonosz nyilas dolgokat hajtott végre. Hátul felugatott egy PPS és egy ezredmásodperc múlva már a hátát rágták a lövedék sakálok.
Hirtelen a semmibõl Grünn bácsi lépett oda hozzá és azt mondta
- Gyere fiam, olyan helyre viszlek ahol az igazak pihennek!...
|
|
|
- October 02 2008 08:30:29
Nagyon jó a novellád, kedves Csaba!
Olan idõk jártak akkor, hogy az emberek nem tudták,a "köpönyeget" merre fordítsák. Kegyetlen idõk lehettek, jó hogy én késõbb születtem. Legalább ebbõl a szempontból jó!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- October 02 2008 08:52:51
Köszönöm Kedves Zsuzsanna. |
- October 02 2008 12:09:47
Kedves Csaba! Újabb dicsminuszt nem zengek, megtettem a másik novelládnál, csak csendben olvasom és az jut az eszembe, hogy hatvanév telt el és még mindig ad témát a világháború. Hosszú volt, kegyetlen és véres.
Gratulálok ehhez a novelládhoz is.
Szeretettel Joli |
- October 02 2008 12:41:09
Nagyon szépen köszönöm kedves Joli és boldog vagyok, hogy tetszik. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 25. Thursday,
Márk napja van.
Holnap Ervin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
