|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,200
Nem aktiváltak: 1
|
|
Fantasy novella
(Hogyan lehet egy napszúrástól - kezdő lépésként - búsás anyagi hasznot varázsolni?)
A nyári szabadságomra készülődve, elhatároztam, hogy a sápadt bőrszínemet szép csokoládé színre fogom változtatni. Úgy terveztem, hogy már a délelőtti órákban elkezdem a napozást a lakásomhoz közeli Prospect parkban, ahol eszményi nyugalmat áraszt a természet szépsége egy kedves kis tó közelében, a vadlibák és gyönyörű hattyúk társaságában.
Szorongva készülődtem a nagy útra, a bőrszín cserém varázslatos helyszínére. Féltő szakértelemmel csomagoltam be néhány dobozos sört és több jól megpakolt szendvicset, hogy ha napozás közben megéhezem, bőségesen lakmározhassak. Magamhoz vettem a hordozható rádiómat, majd sietve átöltözködtem fürdőnadrágra. Gondosan bekészítettem a nélkülözhetetlen – a tv reklámokban agyonhirdetett –, különféle típusú napozókrémeket, és biztonságos fényvédő kenceficéket. Egy nagy plédet, és törülközőt még a terepszínű katonai hátizsákomba gyömöszöltem, és a rádiómmal a kezemben, vidám zeneszókísérettel elindultam a természet szépségét reprezentáló parkba.
Rövid időn belül, rogyadozó lábakkal megérkeztem nagy terhemmel a kellemes hársfa illatot árasztó napozó helyre. Alapos körültekintéssel kiválasztottam az optimális környezetet a hatalmas fák, és a sűrű bokrok között, hogy a nap káros, ultraibolya sugaraitól védve legyek. A szépen gondozott fűre leterítettem a plédet, majd előkotorásztam a napozáshoz szükséges kellékeket.
Először egy kellemes illatú, tejszerű pépet kentem fel magamra, a használati utasítást szigorúan betartva, a bőrömbe egyenletesen bedörzsöltem. Ez volt az erős hatású alapozó krém. Erősen koncentráltam arra, hogy szertartásos alapozási munkámat a kidolgozott szisztémámnak megfelelően végezzem. Az útközben vásárolt kókusztejjel, és zsenge mandarinnal ujjnyi vastagon bekentem mindkét könyökömet, hogy a bőröm puha és bársonyos maradjon, nehogy idő előtt kiszáradjon az erős naptól. A programomat úgy állítottam össze, hogy mindig a nap állását követve – mint a vasrúdra szúrt grillcsirke – forgok majd lassan a kincset érő sugarak felé, hogy garantáltan biztosítva legyen a tervezett kreol színem.
A napozásom első fázisa előtt, még farkaséhséggel nekiestem a hőségtől olvadozó szendvicseknek, és a biztonság kedvéért a dobozos söröket is elfogyasztottam, nehogy azok is felmelegedjenek. A jóllakottságtól és rádióm melankolikus zenéjétől, nemsokára elszunnyadtam a tűző napon. Valószínűleg pár órát alhattam a természet lágy ölén, mert amikor felébredtem, a nap még magasan fenn volt pályáján. Bágyadtan feltápászkodtam, és előkerestem a hat-nyolc féle fény- és hő koncentráló pasztát, majd bekentem a testem minden részét. Úgy éreztem, helyes úton járok, hogy megvalósuljon az álmom, a fehér bőrszínem átvarázslása.
Amíg le nem ment a nap, rendkívül óvatosan, kenőcsökkel bevonva többször megmártottam magam a tóban, majd sötétedéskor, megkönnyebbült hátizsákommal, hazaballagtam. Érdekes módon nagyon fáradt, és levert voltam. Úgy éreztem, mintha évtizedeket öregedtem volna, oly nehézzé vált minden mozdulat. Ennek ellenére, amikor otthon a nagyméretű tükröm előtt állva megpillantottam a pecsenye pirosra sült idegen tekintetemet, meg voltam magammal elégedve. Hamar lezuhanyoztam, és étvágytalanul, vacsora nélkül beestem az ágyamba, hogy – a beütemezett tervemet teljesítve –, a jól megérdemelt napi fáradalmaimat kipihenhessem. Igen rossz közérzetem volt. Úgy éreztem, percről-percre forróbb a testem. A nagy kánikula ellenére fázni kezdtem, a didergésemtől a fogaim vacogtak. Nevetséges módon, kénytelen voltam felvenni a téli melegítőmet, de az sem használt. A szekrényemből előkotorásztam a leghidegebb télen használt bundámat. A helyzetem ettől mit sem változott, a hidegleléstől szinte még jobban vacogtak a fogaim.
A tükröm előtt szánakozva méregettem magam, s mosolyt erőltettem, mikor a téli expedícióra beöltözött képmásom tekintett vissza rám. A világ legszerencsétlenebb emberének éreztem magam abban a pillanatban.
– Istenem, ne hagyj el! – könyörögtem, miközben a kárörvendően lebukó napot pásztázta a bágyadt tekintetem. Elhagyatottan a földre kuporogtam, és valami misztikus, túlvilági segítségre vártam.
– Teremtőm, ne hagyj megfagyni a 40 fokos kánikulában! – hüppögtem elérzékenyülve.
A bőröm úgy feszült, mint egy túltöltött hurka. Ráadásul olyan tüzes, égető érzésem volt, mintha egy nyárs felett forgattak volna a pokolban. A halántékom gyötrelmesen lüktetett.
– Uram, mit vétettem, hogy így büntetsz? – ismételgettem gépiesen akönyörgésemet.
– Mi van velem? … Mit tegyek?! – töprengtem tanácstalanul.
Orvost nem hívhattam, hisz késő este volt. Majd megfagytam, úgy remegtem. A bundám gallérját felhajtottam, és beletemettem fejemet. A 40 fokos hőség ellenére védekeznem kellett a hidegleléstől. Úgy éreztem, beleőrülök a fájdalomba. Elvesztettem az önuralmam, és jajveszékelve kirohantam a folyosóra. A megrémült lakók hanyatt-homlok menekültek előlem. Amikor rájöttem, hogy a dühkitörésem semmit sem segít helyzetemen, bevágódtam lakásomba, és meztelenre vetkőzve ledobtam magam a kincset érő, hűvös konyhakőre. A sok jajgatástól kimerülve azonnal elaludtam, és csak a kora hajnali órákban ébredtem fel. A hidegrázásom semmit sem csillapodott.
– Napszúrást kaptam! – állapítottam meg félreérthetetlenül a diagnózist. – Beperelem a rohadt gyógyszertárat! A fényvédő kotyvalékukat nem emberre, hanem elefántra tervezték! – üvöltöztem a kijátszott balek keserves fájdalmával. Farkaséhség kínzott, de már minden tartalék élelmiszeremet elfogyasztottam, ami félre volt téve „jobb időkre.” Nagy megpróbáltatás várt rám.
– Le kellene mennem vásárolni. De hogyan? – morfondíroztam tanácstalanul.
Hosszú töprengés után zseniális ötletem támadt: egy kiszuperált, katonai terepszínű, vizes lepedőbe csavartam magam, hogy megpróbáljam álcázni a szerencsétlen formámat az emberek előtt, majd kígyó ravaszsággal leosontam a hátsó lejárati lépcsőn a szomszédos boltba.
Amikor a vásárlók megláttak, a rémülettől mindenki százfelé spriccelve csörtetett ki a boltból. Csak egy tömegpusztító fegyverrel lehetne elérni azt a hatást, amit az én jelenlétem okozott. A hirtelen elnéptelenedett, ürességtől kongó üzletben, egy láda zacskós tejet vásároltam, melyet nagy nehezen a liftbe cibáltam. Begyömöszöltem a hűtőgépbe, és az orromat befogva, literszámra vedeltem a hideg tejet. (A pocsék löttynek képtelen voltam elviselni a kellemetlen szagát, mert nem a kedvenc Martini italom megszokott, varázslatos illata volt.) Mindent elkövettem, hogy a bennem lángoló tüzet némileg lokalizáljam.
Nehéz napok jöttek. A gondterhes helyzetem végtelennek tűnő három napig tartott. Az idő alatt még mozogni is alig tudtam, úgy feszült rajtam a bőr, hogy csak a vizes borogatás sűrű váltogatása enyhítette némileg az elviselhetetlen fájdalmat.
A negyedik napon csoda történt. Újra egészségesnek éreztem magam. Csupán egy kis jelentéktelen problémám volt: minden porcikám viszketett. Ez a bizarr érzés kezdetben kimondottan kellemes, kéjes csiklandozásnak tűnt, de pár óra elteltével már szétvertem hátamon a súrolókefét, mert képtelen voltam abbahagyni a vakarózást. Kínomban a hideg konyha kövén fetrengtem, mert azt hittem, hogy rögtön megzavarodom. A húsklopfoló kalapácstól a kerti ollóig mindennel próbálkoztam, és véresre vakartam, szurkáltam magam. Kétségbeesésemben, az összes, jobb napokra félretett, magas alkoholtartalmú italt magamra locsoltam, amitől még jobban ordibáltam a fájdalmamban.
Istenverte sorsomba igyekeztem férfiasan beletörődni. Kötőtűvel a kezemben feküdtem le, és henteskéssel a kezemben közlekedtem egész nap a bezárt lakásomban.
– Ilyen állapotban nem mehetek az emberek közé! – mormoltam a fájdalmas szentenciát. Teljesen reménytelennek láttam a helyzetemet. Magamra zártam az ajtót, és igyekeztem a lakók elől eltitkolni a szánalmas sorsomat. A spájzom sajnos nem hosszú távra volt berendezve élelmiszerre, ezért az összes konzervet és befőttet – az örökké félretolt rossz ízű lekvárjaimmal együtt! – rekordidő alatt feléltem a kényszerbörtönömben.
– Fel kell adnom az önkéntes szobafogságomat! – határoztam el. Vissza kell menni a viszketésmentes társadalomba! Be kell vásárolnom azonnal, mert tök üres a spájzom! – mértem fel a tragikus helyzetemet.
– Be kell jutni az ABC-be! Észrevétlenül, úgy, hogy ne ismerjen fel senki! – fakadt ki belőlem a létfenntartási ösztön egyetlen alternatívája.
Úgy döntöttem, hogy választékos eleganciával fogok felöltözni és vidáman, mosolyogva lépek majd be a boltba, nehogy megint az ütődött kétlábúak elpucoljanak előlem. Elővettem a legszebb esküvői öltönyömet, mely több mint tíz évig árván pihent a bőröndömben. Felvettem, s tükröm előtt a csokornyakkendőmet izgatottan megigazítottam a nagy alkalomhoz méltóan. A célom az volt, hogy megnyerő legyek még a legfanyarabb pofáknak is. Biztos voltam abban, hogy átütő sikert érek el a haditervemmel.
Éppen a csúcsforgalmi időben érkeztem be a boltba. A türelmetlen vevők tucatjai idegesen, a pénztárak előtt, hosszú, kígyózó sorokban törték-taposták egymást.
– Azért sem rühellem magam! – parancsoltam meg, annak ellenére, hogy kibírhatatlan viszketési roham jött rám.
Megpróbáltam a csinos, fiatal nőkre jobban koncentrálni, hogy a nyomorult rühelőzési ingeremet érzékibb irányba tereljem. Nagy megdöbbenésemre, ettől az ötlettől még jobban viszketett minden porcikám.
Olyan érzésem volt, ha még egy percig visszatartom magam, belehalok az elviselhetetlen szenvedésembe. A tűrőképességem felmondta a szolgálatot. Görcsös, idegbeteg mozdulatokkal kicibáltam a nadrágomból ingemet, időhiány miatt a gombokat egyetlen szakítással letéptem róla, majd a tíz körmömet kéjesen belevágtam testembe. Gyorsan ledobáltam a bevásárló szatyrokat, és nagy élvezettel nekiestem a viszkető pontjaimnak. Közben észre sem vettem, hogy az a sor, ahol álltam, az egyik pillanatról a másikra eltűnt előlem. Mindenki a távolabbi pénztárakhoz menekült, hogy minél messzebb kerüljön tőlem.
A pénztárosnő, amikor meglátta a „nagyjelenetemet”, nyúlcipőt vett, és fizetés nélkül magamra hagyott. Bizonytalan sorsára hagyta a napi bevételt. Rákvörös lettem a szégyentől. Alig vártam, hogy kihúzzam a csíkot az üzletből. Mint a tolvaj, úgy osontam ki a hátsó ajtón, és hazáig meg sem álltam. A nagy kudarcom miatt otthon görcsös zokogással az asztalra borultam.
– Úgy számoltam, hogy körülbelül egy-két hétig biztos el fog tartani ez a veszedelmes tünet rajtam. Súlyos letargiába esve a földi pályafutásom befejezésének gondolata járt az eszemben. Egyszer csak egy ördöngös ötletem támadt, ami az életemet gyökeresen megváltozatta: – Ha az ABC-ben mindenki menekült előlem, valószínű, hogy hasonló szituáció lesz mindenhol, ahol megjelenek – meditáltam a briliáns matematikai képletemmel: „ha a kétlábú teremtvények majréznak tőlem, az egyenes arányban áll az én fényes jövőm megteremtésével!”
– Fergeteges hatást érek el, ha nagyhorderejű tervem beválik, mert nem kell többé sorban állnom sehol sem, ha valamit akarok vásárolni. – Ha pedig a sors valahova vet, nem kell aggódnom, hogy a félművelt fickóktól nem kapok kellő megbecsülést, mert a vakarózásomtól rettegve fog mindenki előlem elpucolni. Végre kényelmes ülőhelyet kapok a metrón és a buszokon az udvariatlan fráterektől. Káprázatos ötlet! Csodálatos perspektíva! – ugráltam ujjongva gigászi tervemen és azonnal kidolgoztam a stratégiámat.
Másnap reggel a bankból sietve kiváltottam az összes összekuporgatott pénzemet, hogy, a helyzeti előnyömet kihasználva, minden kurrens árut összevásároljak a későbbi éveimre, majdani „egészséges” időszakomra. (E tervemmel megszámolhatatlan hálapénzt és időt takaríthatok meg.) A szunnyadó színészi tehetségem folytán rájöttem arra, hogy minél szánalmasabb a kinézésem, a munkám sikere annál jobban biztosított. (Megint bejött a Johnny Fürst-féle egyenes arányosság képlet!) A meggazdagodás felé vezető utat az istenadta szisztémámmal, úgy éreztem, hogy megtaláltam és könnyen járhatóvá tettem.
Nem vesztegettem feleslegesen a drága időmet, azonnal nekiálltam beöltözni „munkásruhába”. Borostás arccal, a kukákból guberált rongyos ruhában, és csámpás, fűző nélküli cipőben elindultam szerencsét próbálni az első nagy állomásomra, az előkelő New York-i Times Square környékére.
Reméltem, ha a „főpróbám” sikeres lesz, akkor megismétlem a nagyobb stadionoknál is művészi alakításomat, hogy a híres nemzetközi koncertekre felvásárolhassak többtucatnyi olcsó jegyet, melyet később óriási profittal, körülbelül tízszeres áron játszi könnyedséggel eladhatok.
Minden a beütemezett terv szerint történt: befurakodtam a zsúfolt metrókocsi közepébe és szűnni nem akaró asztmás, tüdőbajos krákogást imitálva előkotorásztam a kötőtűimet, és nekiálltam kéjes pofát vágva rühellni magam. A kezemet remegtetve – mint egy utolsó kenetre előkészített aggastyán – feltettem a sötét napszemüvegemet, hogy a körülöttem hemzsegő naiv balekokat ne lássam.
A hatás bámulatos volt! Először, mély megdöbbenéssel, mindenki sunyin méregetett, majd egymásnak suttogva, szapora léptekkel menekültek minél messzebbre tőlem. A következő megállónál, mint megbolygatott hangyaboly, úgy futkostak ösze-vissza az emberek az előttünk lévő szerelvényekbe. Pillanatokon belül üres lett a túlzsúfolt kocsi, magamra maradtam pár rosszul ápolt utcakölyökkel.
Égett az arcom a szégyentől, mert olyan utálattal néztek rám a másik kocsiból, hogy félreérthetetlenül megértettem, mire gondoltak: családtagjaimnak tartották a tetves cigányrajkókat, kik körülöttem a megtébolyult vakarózásomat imitálták kipukkadó vigyorral.
– Jó vágányon haladok! – örvendeztem a sikeres profi munkán. Komótosan végig dőltem a kényelmes műbőr ülésen, ahol végre igazi nyugati kényelemben érezhettem magam.
– Vége az első résznek –
|
|
|
- January 29 2009 12:03:03
Kedves Johnny Furst!
Azt már én is tudom, milyen szörnyű érzés, ha napszúrást kapunk. Mikor én voltam egyszer így, már nagyon régen, én is dideregtem, fejfájásom volt és össze is csuklottam (elájultam).
De hogy hogyan lehet busás haszonra szert tenni, azt még nem tudom, ezért igyekszem elolvasni a folytatást is!
Tetszik, ahogy írsz!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- January 30 2009 00:35:59
Kedves Zsuzsa,
örülök, hogy felkerestél a kíváncsi kérdéseddel, melyre rövidesen megkapod a választ, hogy milyen zseniális alternatívákból lehet választani addig, amig... eljut hozzád az Isten igazsága! Biztos vagyok benne, hogy a dús fantáziámtól nem fogsz unatkozni!
A folytatása már útban van New Yorkból. (Készülj fel a hollywoodi stílusú gazdag cselekményekre, hátha ismét napszúrást kapsz a jövőben, hogyan lehetséges a nagy fájdalmat egyhíteni némi profittal Johnny-módra...
Továbbra is szeretnék örömet szerezni a fanyar humorommal, ha
akarjátok.
Szeretettel: Johnny |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 20. Saturday,
Konrád, Tivadar napja van.
Holnap Konrád napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
