|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,202
|
|
Gy
Egy novella arról, hogy mi történik a gyerekekkel, akik együtt nőttek fel.
Sötét éjszaka volt, a hold fényét felhők takarták el így nem volt mi megvilágítsa a macskaköves utat, ami átvezetett parkon. Az a kevéske szél, ami fújdogált arra volt csak elég, hogy meglebbentse a leveleket a fák tetején. Az a néhány élőlény, akiket még nem üldözött el a város zaja, lapult a bokrok és a padok alatt. Az ilyen éjeken minden idegen akaratlanul elkerülte ezt a helyet.
Egy ismerős árnyék lépett be a nyikorgó kapun. Régen lakat is volt rajta, de azt már leszedték, mert akik be akartak jönni, azok lakattal a kapun is bejöttek. A park visszajáró vendége célirányosan haladt az elkerített kis játszótér felé. Mielőtt belépett volna a gyerekek számára elkerített homokos részre, levette fekete, lakkozott cipőjét és ugyancsak fekete elegáns zokniját, majd mindkettőt letette a kerítés mellé. Meztelen talpai nyomot hagytak a száraz homokba, ami már hetek óta nem látott esőt. Leült a hintába és tekintetét a földre szegezte.
Egy világos pulcsiba öltözött középkorú hölgy lépdelt méltóságteljesen a játszótér felé. Makulátlanul fehér autójával közvetlenül a park bejárata előtt állt meg. Az autóban egy komoly férfi ült sofőrsapkában és szemével követte utasa minden mozdulatát, amíg el nem tűnt a fák között. Mikor meglátta a kis játszóteret, lelassította lépteit és vett néhány mély levegőt. A kerítés mellett megállt, hófehér magas sarkú cipőjét levette, s letette a fekete mellé. Mielőtt rálépett volna a homokra, felnézett az égre s a holdat kereste, de az még mindig a felhők mögött rejtőzködött. Ahogy a lába a homokhoz ért, lépései elvesztették bizonytalanságukat s céltudatosan vitték a mászóka fele, aminek a legalsó fokára leült.
A lány a harmincas évei elején járhatott. Légzése gyors és felszínes volt, ahogy futva közeledett a sötét park felé. Csupán egy pillanatra állt meg, hogy ledobja régóta használt szandálját. A lábbeli nagy csattanással ért földet a macskaköves úton. Lassítás nélkül beszaladt a játszótérre és a létrán keresztül felmászott a csúszda tetejére.
- Hát itt vagyunk- jelentette ki várakozással teli hangon az újonnan érkezett lány.
- Itt- felelte a középkorú hölgy.
-A többiek?- szólalt meg újra türelmetlenül a lány.
- Ők nem jönnek- felelte halovány hangon a hölgy.
- Miért nem?- kérdezte újra a lány.
- Mert nem tudnak- szólalt meg most először a hintában ülő férfi, majd lábával ellökte magát s elkezdett lassan hintázni. A lány érdeklődőn nézett egyikről a másikra. Ő ezt nem értette, miért ne tudnának a többiek eljönni? Hiszen megígérték egymásnak még valamikor régen.
- Lajos meghalt- mondta a férfi. A lány kérdő tekintettel nézett rá, nem tudta mi az a halál.
- Gábor börtönben van- mondta a hölgy. A lány ezt már értette. A börtön egy olyan hely, ahová az emberek hosszabb időre mennek nyaralni és nem jönnek vissza csak évek múlva. Luca és Vilmos is nyaralnak, csak ők akkor mentek el, mikor még minden nap összejártak. Lehetett annak már tizenöt éve is, vagy több.
Egy férfi közeledett a játszótérhez. A hűvös idő ellenére csupán egy lelkiismeretesen kivasal hófehér ing volt rajta. Nadrágja is élére vasalva, mint egy igazi üzletemberé. Első ránézésre nem is volt semmi furcsa benne, de ha az ember jobban megnézte láthatta, hogy cipőjét és zokniját a kezében cipelte. A kerítés mellett egyszerűen ledobta őket a földre és belépett a játszótérre. Nem nézett senkire csupán odasétált a csúszda mellé és leült a földre. Lábát kinyújtotta és a lábujjait belefúrta a homokba.
- Hát itt vagyunk- mondta az újonnan érkezett.
- Itt- felelte a középkorú hölgy.
- Gergő nem jön- szólalt meg újra a fehéringes férfi. A csúszdán ülő lány kérdő tekintettel nézett rá- két hete elvitte a szíve- mondta, olyan hangon, mintha az időjárásról beszélne- meghalt- tette még hozzá a lány értetlen tekintetét látva.
- Várunk még valakit?- kérdezte a hölgy a hintázó férfira nézve. A férfi továbbra sem emelte fel tekintetét a földről, nem felelt.
A játszótér újra csöndbe merült. A szál felerősödött s már nem csak meglebegtette a levelet, hanem táncoltatta is őket. A sötét felhők zárt csoportban vonultak az égen, nem adva lehetőséget a holdnak, hogy megvilágítsa a gondolataikba merült embereket.
- Emesét- szólalt meg végre a férfi- ő még azt mondta, jön. A lány szeme felragyogott ezekre a szavakra, a hölgy csak egyetértően bólintott. A fehér inges férfi, aki eddig ábrákat rajzolt a homokba, most felkapta a fejét.
- Hát ti nem hallottátok?- kérdezte csodálkozva, most először hallatszott érzelem a hangjában.
- Mit?- kérdezte a hölgy.
- Emese nem fog jönni- felelte újra közömbös hangon.
- Miért?- kérdezte a csúszda tetejéről a lány.
- Beleőrült a férje halálába- mondta a fehér inges férfi, miközben kezével újra ábrákat kezdett rajzolni a homokba- egyszer meglátogattam az elmegyógyintézetben- itt egy pillanatra elhallgatott- nem ismert fel. Újra csend borult a kis társaságra, amit hosszú ideig senki sem akart megtörni.
- Hát ennyien maradtunk-mondta a hölgy. A hinta megállt, de a benne ülő férfi még mindig nem nézett fel.
- Régen még nem nyikorgott ez a hinta- mondta lassan tagolva, mintha nem lenne biztos benne, hogy mit akar mondani -A tegnapi eső elmosta a homokvárat, amit építettünk- miközben beszélt a hold fénye utat talált a sűrű felhőréteg között- Lajos késett, mert nem engedték el az iskolából időben.
- Mire megépítettük a homokvárat ideért- mondta a hölgy, miközben a semmit fürkészte. Hirtelen életre kelt körülöttük a játszótér. Több mint tíz kölyök futkározott fel-alá a ragyogó napsütésben, az egyikőjük éppen most lépett be a kapun iskolatáskával a hátán.
- Merre jártál?- kérdezte a sötétbarna hajú fiú, aki a hintában ülve lassan lökte magát.
- Már megint benntartott a tanár- felelte bosszúsan- de sikerült édességet szereznem- tette hozzá vigyorogva.
- A homokvárat újra kellett építeni- mondta egy kislány, aki nem lehetett több hat évesnél.
-Akkor még mind itt voltunk- mondta a hölgy bánatosan, mikor a holdat újra eltakarta egy sötétebb felhő.
- Bence aznap délután tűnt el- szólalt meg a férfi, miközben újra meglökte magát a hintán.
A kislány térdét mellkasához szorítva sírt, nem tudta pontosan mi is az a halál, de gyűlölte, elvette tőle a barátját. Körülötte senki sem szólt, mindenki mezítláb állt a homokozó körül. A játszótér közepén egy kavicsvár állt tetején egy csokorral, a játszótér környékén növő virágokból. A barnahajú fiú felállt a hintából és a síró lány mellé térdelt.
- Gyere, hintázzunk!- mondta halkan, majd karjába vette, odalépett vele a hintához és beleültette. Mögé állt és gyengéden meglökte. A lány könnyeit a gyenge szél, amit a hinta kavart felszárította és mire a többiek túljutottak a gyászukon ő is mosolygott.
- Akkor azt hittük, hogy ez soha többé nem fog előfordulni- mondta a fehér inges férfi a fejét csóválva- naivak voltunk.
- Csupán gyerekek- mondta a hölgy. A lány a térdét a mellkasához szorította és szorosan becsukta a szemét.
- A kavicsvárat két nap múlva ledöntötte egy vihar, a viharcsokrot magával ragadta a szél, s mi elfeledtük gyászunkat- mondta a fehér inges férfi.
- A csúszdát egy hónapra rá hozták ide- mondta a hintázó férfi.
- Úgy örültünk neki, hogy két hétig elfelejtettünk homokvárat építeni- mondta a lány szomorúan, majd lecsúszott a piros csúszdán. A fehér inges férfi rögtön felpattant és elkapta még mielőtt a lába a homokhoz ért volna, mintha félne attól, hogy leesik.
- Vigyázz, megütöd magad- mondta gyengéden, majd megsimogatta a mosolygó kislány arcát.
- Nem vagyok már kisgyerek -mondta durcása.
- Bizony már nagylány vagy-mondta a hölgy mosolyogva, mint egy mindent tudó anyuka. A hold gyenge fénye megint átszűrődött egy kicsit a felhők sokaságán. A fény megcsillant a mászókát összetartó rozsdás csavarokon, a csúszda kopott felszínén és egy eldobott vodkásüvegen a játszótér egyik sarkában.
A két fiú leült a csúszda árnyékába és letették maguk mellé a válltáskáikat. Az egyike gy doboz cigit, a másik egy üveg likőrt vett elő.
- A kamrában találtam az üdítők mögött- újságolta lelkesen a fiú, miközben lecsavarta a kupakot.
- A szüleid nem fogják észrevenni?- kérdezte a másik aggódva, miközben a táskájában kutakodott egy doboz gyufa után.
- Már vagy ezer éve ott porosodhatott- mondta, majd belekortyolt és fintorogva folytatta - nem hiszem, hogy pont most jutna eszükbe elővenni.
- Elvettem tőlük a cigit és az italt- szólalt meg a hintában ülő férfi, miközben a két fiút kereste a csúszda árnyékában- azt mondtam nekik, hogy csak a játszótéren kívü l.A hölgy bólintott, ő is emlékezett erre a napra. Nem akarták, hogy ide is betörjön a külvilág pusztító ereje.
- Egy ideig nem jöttek- monda a lány-, de aztán nem bírtak távol maradni.
Ma Emese magával hozta a barátját. Először kinn hagyta a játszótéren kívül, s egyedül lépett oda a hintán ülő fiúhoz. A fiú ránézett, majd a kívülállóra és bólintott. Emese visszament és bevezette a barátját a játszótéren lévő két pad egyikére, és csak figyelték a nyugodt környezetet.
- Azután már sosem maradtak el- mondta a fehér inges férfi. Az ég kezdett tisztulni és néhány csillag is láthatóvá vált az éjszakai égbolton. A lány felállt és elkezdte körbejárni az elkerített homokos területet. Minden szemetet felszedett és a kerítésen kívülre dobta. Mikor a vodkás üveget akarta kidobni, akkor felszisszent. Mindenki felkapta a fejét és kérdőn nézett rá. Az újra a földre esett üveget most óvatosabban fogta meg a másik kezével és kihajította.
A hold fényében látszott, ahogy az ujjáról a vér a fehér homokra csöppen. A kislány odafutotta hintán ülő férfihez és az arca elé tartotta a megvágott ujját.
-Ne sírj, mindjárt, bekötöm- mondta a barnahajú fiú a szipogó kislánynak. A zsebéből elővette a tiszta, fehér anyagzsebkendőjét és gyengéden bekötötte a vérző ujjat.
- Már jobb?- kérdezte lágy hangon. A lány még mindig szipogva, de bólintott, majd elmosolyodott, mikor a fiú megpuszilta a vérző ujját.
- Nem hiszem el, hogy vége- mondta a fehér inges férfi- régen azt hittük, hogy örökké tart.
A hold újra elbújt a felhők mögé és így már csak a fák körvonalait tudták kivenni. A szél egyre viharosabban rázta a fákat, s a fehér inges férfi összerázkódott a hideg szélben. A lány mellette feküdt a homokban elnyúlva. A nagy meleg miatt kihozták a napernyőt és a játszótér közepén felállították. A lány fürdőruhában feküdt a meleg homokban. A csúszda alatt két karton víz állt, amit folyamatosan pakoltak arrébb, hogy mindig az árnyékban maradjon. Három fiú és egy lány ült a napernyő alatt és kártyáztak. A barna hajú fiú a hintán ült és figyelte a játékot. Mindenki örült a nyárnak, mert ez azt jelentette, hogy sokkal több időt tölthetnek itt, mint a külvilágban. Ahogy közeledett az este és a homok kezdett kihűlni a fürdőruhás lány felvette a sortját, a fehér pólóját és odaült a kártyázókhoz.
- Nyertem- mondta a fehér inges férfi mosolyogva. A régi hinta nyikorgott, mert már rég nem olajozta senki, de ez nem zavarta a barna hajú férfit. Mind magasabbra lökte magát, mintha az eget akarná elérni. A közelben pislákolt egy lámpa áttörve a sötétségen.
- Én már többet nem fogok jönni- mondta a hintában ülő férfi, s kezeit összekulcsolva tartotta maga előtt, a hinta nem mozdult. A lány felkelt a homokról és rémült tekintettel nézett rá.
- Miért?- kérdezte a hölgy.
- Fél évem van hátra- mondta továbbra is földre szegezett tekintettel. A fehér inges férfi felkelt a csúszda mellől és odalépett hozzá. Kezével megszorította a vállát, majd kisétált a játszótérről, felvette a cipőjét és elsétált. A hölgy felkelt a mászókáról és a férfi elé térdelt, megszorította a kezét, majd kint, felvette a cipőjét és elindult a kocsijához. Mikor meglátta a sofőrjét, mosolyt erőltetett az arcára és hátra se nézve beszállt a kocsiba. Mikor az autó befordult a sarkon, még egy pillanatra megpillantotta az elhagyott játszóteret s tudta, hogy többé nem fogja látni. A lány felállt a homokról és odalépett a mozdulatlan hintában ülő férfihoz. Mély lélegzetet vett, majd szorosan magához ölelte, a férfi megsimogatta a vállát, majd lerázta magáról az ölelő karokat. A lány köszönésképpen bólintott, majd kisétált a játszótérről. A szandálját már futás közben kapta fel, s nem is bajlódott azzal, hogy felvegye. A park kapujában még visszafordult és búcsút intett a gyerekkori emlékeknek.
A férfi lassan állt fel a hintából, mintha még maradna, de az ég alja már vöröslött és világosban már nem akart itt lenni. Ahogy a kerítés felé tartott végigsimította a csúszdát, a mászókát és letérdelve felkapott egy marék homokot, ami aztán fehér folyamként hullott ki kezéből. A kapun kívül felvette fekete zokniját és feketére lakkozott cipőjét. Lassan elindult a park széle felé, s mikor kiért a betonútra visszanézett, s eszébe jutott minden egyes pillanat, amit e helyen töltött. Mikor leintett egy taxit az utcán már nem nézett vissza, soha többé.
A park helyére fél év múlva egy társasház került, s már senki sem emlékezett a kis játszótérre, ahová régen gyerekek menekültek a valóság borzalmai elől. S már senki sem emlékszik a gyerekekre, akik hajdan elválaszthatatlanul itt töltötték mindennapjaikat.
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 25. Thursday,
Márk napja van.
Holnap Ervin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
