|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Egy bukott "kertész" panasza
Virágom, virágom
Talán a szél fújta ide… A kertemben már régóta nem nőtt semmi. A reményt is feladtam, hogy szép, díszes lugast teremthetek öreg napjaimra, amikor észrevettem a földből kibújó kis csírát.
Érdeklődve nézegettem, vajon mi lesz belőle? Gyönyörű virág, egyszerű kis növény, vagy gaz? Gondozni kezdtem miközben Ő lassacskán leveleket hajtott. Éjt nappallá téve tápláltam, öntöztem, védtem a földben bújó rusnya gyökérrágóktól, a leveleire telepedő tetvektől, a széltől, a fagytól, az erős naptól. Büszkén néztem erősödő szárát, simogattam apró leveleit, reszkető kézzel csipegettem vadhajtásait és meséltem neki esténként arról, hogy egy nap csodás virág lesz belőle. Néha kemény, mérgező tüskéket növesztett, melyek fájó és vérző sebeket ejtettek rajtam, de simogatásomtól ezek gyorsan elszáradtak. Aztán lassan bimbókat hajtott, s a bennük lapuló vastag szirmok egyre erősebben feszegették börtönük falát. Illata csalogatta a repdeső lényeket mindenfelől. Mérges darazsak, éltető nedveit kiszívni, Őt elsorvasztani vágyó bogarak dongták körül. Sokszor bántották, sok fájdalmat elszenvedett és gyógyító kezeim érintésére akaratlanul is tüskékkel válaszolt. De ha ránéztem, mindig eltűnt a sajgás, hisz láttam erős, törzs-szerű szárait, harsogó-zöld nagy leveleit, a feslő bimbóban rejtőző csoda-virágot, lugasom ígéretét.
Eljött a várva-várt nap! Ott állt előttem egy lélegzet elállítóan gyönyörű virág!!!!! Szirmai szivárványt halványító színorgiában tobzódtak, erős szára büszkén nyúlt az ég felé, dús levelei meleg tenyérként simogatták arcomat, tövénél ülve csöppnyi árnyék hűsítette homlokomat. Büszke és boldog voltam. Örömmel mutogattam szomszédoknak, járókelőknek, az egész világnak a kerítés mögül az égre törekvő kis kincsemet.
Gyorsan nőtt. Egy nap észrevettem, hogy már az utcára hajlik, s bólogató fejecskéi üdvözölnek minden arra járót, s még nagyobb tündökléssel viszonoznak dicséretet, otromba bókot, színlelt gyönyörködést. Illata messziről is vonzott jó és rossz szándékot egyaránt. Éjszakánként rettegve hallgattam az utcán kopogó lépteket, a szűnni nem akaró döngicsélést. Féltettem, nehogy bántsa, megtépázza, megtörje valaki vagy valami.
De Ő csak nőtt és terebélyesedett egyre. Már áthajolt a kerítésen, virágjai az utcán nyíltak, szirmai és levelei cirógattak minden arra járót, érdemest és érdemtelent. Ha kártevők bántották és segíteni akarta, csak újabb tüskéket növesztet. Ahogy próbáltam fékevesztett burjánzását megállítani, vadhajtásait nyesegetni, úgy tört ő egyre jobban az utca felé. A kertben nem maradt más belőle, mint egy haragos-zöld, tüskés őserdő. Az ablak mögül, könnyezve néztem, ha buta kölykök megtépdesték, ha leveleit tetvek szállták meg, ha szél cibálta, ha nap égette. Néha még leültem a kertben a közelébe és halkan duruzsolva vagy zokogva-ordítva kértem, hogy engedjen közel, hogy forduljon vissza, felém. Én is láthassam csodás virágait, érezhessem illatát, élvezhessem árnyas hűvösét. Miért másoké már csak mindez? Nekem nem marad belőle semmi! Hallhatom idegenek csodálatát, lehetek büszke a látványra, az illatra, az enyhülésre, mit másoknak nyújt, de nekem nem lesz már lugasom, búvóhelyem
Most itt ülök az ablaknál és vágyom egy erdőbe, ami ugyan nem az enyém, de enyhet, nyugalmat adhat. Ahol elbújhatok a világ elől és sirathatom reményeimet, vágyaimat. |
|
|
- június 15 2010 07:59:49
Kedves Bobebaba!
Azt hiszem, a kis növénykéről elmondott történetedet egyenesenfelfoghatom szimbólikus értelműnek. Nem tudok másra gondolni. Hiszen, ha nem így volna, és valóban igazi növényke lenne, Te biztosan úgy próbáltad volna az ágait úgy irányítani, hogy csak Neked adjon hűsöt, csak neked illatozzon a kerítésen belül.
Azt értem ki belőle, hogy gondoskodtál valakinek az életéről, kezdetektől fogva, és hiába az a valaki, ha mégis olyan után vágyakozol, ami nem a Tiéd ugyan, de nyugalmat, enyhet mégis csak máshol találsz.
Elhiszem, hogy van ilyen.
Írásod nagyon tetszett!
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
 |
- június 15 2010 09:06:28
Remek az írásod, nagyon jó volt olvasni. Valóban szimbolikusnak érzem én is. Eszembe jutott egy tanítás, amit az első lelki vezetőm vert a fejembe. "Amit nagyon akarunk, az menekül előlünk". Ha önzetlenül tudunk örülni annak, hogy valami hozzánk közel álló másoknak nyújt valamit, akkor szeretjük igazán, s ezt meg is érzi.
Szeretettel. Léna |
- június 23 2010 21:30:40
Köszönöm dicsérő soraitokat. Valóban szimbólumnak szántam. A világ legértelmetlenebb, legfájdalmasabb tevékenységének, az anyaságnak a szimbólumának. |
- augusztus 23 2010 18:18:45
nekem már az elsõ sor után Exupéry Kishercegje jutott eszembe és a rózsája... a védõ és a védelmezett... a túl védelmezett... aki egy idõ után belemar abba a kézbe, akitõl a legtöbb jót kapta! ez a novellád is megfogott! egyelõre az a véleményem, hogy nem hiába reklámoztad burkoltan magad! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
