|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_A történet igaz. A szóbanforgü kisfiú és az apja
sokáig lakott nálunk. Az õ életükbõl való az alábbi epizód.
Zolika nemrég múlt négy éves. Keménykötésû, eleven, cserfes kis ember. Tündéri tájszólással beszélt. Szív alakú kis arcában mindig ragyogtak a kíváncsi, hatalmas kék szemek, melyeket, hosszú, sûrû szempillák kereteztek. Csendesen játszott az udvaron. Néha odaszaladt a kapuhoz, hogy megnézze jön-e már az apja. Még kora délután, már csaknem három órája elment. Megígérte, hogy töltött paprikát vesz neki az üzletben. Ez volt Zoli kedvence, ez a konzerv paprika.
Hiába kínálgattam, semmit nem fogadott el.
- Nem kérek! - mert ha jóllakok, és nem eszek abból, amit apu hoz, nagyon mérges lesz, és megint kiabál.
Aztán lassan eljött az este is. Jani az apa, még mindig nem volt sehol. A gyereket végre sikerült rábeszélni a vacsorára. Megfürdettem és vártunk. Késõ volt, és egy ekkora kis srácnak ilyenkor már ágyban a helye.
- Jól van, lefekszem. - egyezett bele. De megengeded, hogy nálad aludjak?
- Hát persze. Majd átviszlek, ha apád elõkerül.
- Már nem jön. Ha eddig nem jött, most már nem is jön. Láttam, hogy sok pénze volt. Ilyenkor sose szokott jönni.
- Ne beszélj bolondságokat!
- Nem beszélek. Tudja, hogy most te vigyázol rám.
Egyszerûen megdöbbentettek ennek a kisfiúnak a következtetései, melyek nyilvánvalóan tapasztalatból fakadtak, csak akkor, azt én még nem tudtam. Nem olyan régen laktak nálunk, albérletben. Jani az apa, vékony szikár fiatalember volt. Valaha ígéretes sportolónak indult, de túl fiatal volt, és az öregek, alaposan kihasználták a hiszékenységét, s majd amikor bajba került miattuk, mind hallgatott, és benne hagyták a pácban. A felesége elvált tõle, de a kisfiút egy undorító csalással el sikerült perelnie az asszonytól. Azóta albérletrõl, albérletre jártak, és õ egyre többet ivott. Sajnos be kellett látnom, hogy a gyerek valóban igazat beszélt. A harmadik nap délutánján állított be az apja. Holt részegen.
Zolika nagy örömmel odafutott hozzá, és azonnal nyaggatni kezdte:
- Hoztál paprikát?
- Nem! Csattant a válasz.
- De megígérted! - nyafogta. Miért nem?
- Mert nem volt rá pénzem!
- Nem igaz! - kiabált a gyerek, és minden dühével az apjára támadt. Magából kikelve kiabált. - Láttam, hogy volt nálad sok pénz! Megint bort vettél, és nem jöttél haza! Töltött paprikát kartam enni, utálom a töpörtyûs pogácsát amit a néni ad a kocsmában minden nap! Más gyerekek igazi ebédet esznek. Azt ígérted, hogy igazi ebéd lesz!
Kiabálva olvasta az apja fejére a sérelmeit. A férfi egy ideig tûrte fia kirohanásait, aztán hirtelen elege lett. A szeme sarkát résnyire összehúzta, és lassú, vésztjósló mozdulattal fordult újra a gyerek felé.
- Fogd be pofádat! Hallod? Csak nem képzeled, hogy egy ilyen kis szarházi kölöknek tartozok elszámolni? - odalépett hozzá és az arcába hajolva ordított vele. Zoli megijedt, és sírni kezdett de érezte, hogy neki van igaza, és nem hagyta abba. Kiadta magából az utolsó, adunak szánt mondatot is:
- Megmondlak!
- Mit csinálsz!? Kinek mondasz te meg? Hol járatod te el a szádat? Megfojtalak te kis szemét! Visszaadlak az anyádnak! Agyonverlek! Te.....! Te.....!
Agyát elborította a köd, és nekiesett a gyereknek. Minden erejét beleadta abba a két hatalmas pofonba, amit ennek négyéves fiúcskának adott. A gyerek elesett, de odaugrott és felkapta a földrõl, és úgy rázta, mint egy darab rongyot. Fröcsögött a nyála, ahogy üvöltött vele.
Eddig a pillanatig csendben álltam, és a nyitott konyhaablakon néztem õket. Egyszerûen nem lehetett szó nélkül hagyni, közbe kellett hogy lépjek. Alig volt idõm hogy kirohanjak. Remegtem az idegességtõl, és torkom szakadtából kiáltottam rá.
- Abba hagyni! Érti? Érti, amit mondok?!
Egy másodpercre meglepõdött, rám nézett, és én pedig azt mérlegeltem, hogy a következõ pofont vajon én kapom - e. A feszültségtõl képtelen voltam vele halkan és nyugodtan beszélni. Magam sem tudom honnét vettem a bátorságot, de kikaptam a kezébõl a rémült gyereket.
Hatalmas kék szemei a duplájára tágultak, és rázta a zokogás. Az apja szó nélkül engedte, hogy elvegyem.
- A gyerek most nálam alszik. Megértette? Ha kijózanodik, holnap majd beszélünk, ezzel megfordultam és otthagytam.
Az ölembe vettem és kicsit babusgattam, nyugtatgattam a felzaklatott gyereket. Zolika csak sokára nyugodott meg. Nem tudott elaludni, egészen odabújt hozzám és úgy szorította a nyakamat, azt hittem megfojt. Végül is így aludt el a karomban. Sokáig néztem a szív alakú szép kis arcát, hosszú szempilláit. Néha megrándult a teste, álmában még mindig hüppögött.
|
|
|
- március 16 2008 13:18:46
[b]Kedves Zsuzsu...rendkívül torokszorító a történet...könnyeket csaltál a szemembe...nagyon érzékenyen és szemléletesen tártad elénk a kisfiú tragédiáját...és mindazt ami a lelkedben zajlott....
.kifejezett jó stílusban...élethûen...remélem olvashatunk még arról is,hogy hogyan rendezõdik ennek a "szív alakú arcú " kisfiúnak a sorsa...
nagyon-nagyon tetszett az írásod!!szeretettel[/b] szí.  |
- március 17 2008 11:52:19
Úgy olvastam volna még, vártam a happy end-t, vártam valami feloldozást...de nem volt. Persze a történet így kerek, most már látom.....de úgy szeretném hinni, hogy boldog vége lett!!!
Persze tudom,hogy nem és ez elszomorít!
Csak talán az vígasztal, hogy kitaláltad a történetet, de....tudom, hogy nem! Ettõl még szomorúbb lettem. Érzelmeket kicsalni az emberbõl az az igazi nagy feladat, Te a feladatot jól megoldottad!
Gratula: Madi |
- március 17 2008 13:02:38
Ez borzalmas...illetve nem ez,hanem az,hoy ilyen történetek naponta játszódnak le,millió helyen...
És valyon mi történi ott,ahon senki nem néz a konyhaablakból,ahogy senki nem lép közbe.... Vajon mi... |
- március 17 2008 13:26:14
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok a történetet.
szoszi: igen, folytatni fogom a történetet, Örülök, hogy hozzó-
szóltál. köszi.
madi69.: a történet igaz. Minden szava, ahogy én ide leirtam,
s hogy mi a vége, nem árulom el. Majd megirom
és felteszem. Köszi hogy itt jártál és olvastál.
Goldika: Én is nagyon nehezen éltem meg. Volt olyan, hogy
otthagyattam vele a kisgyerek kajapénzét, nem azért
mert nem jut neki egy tál étel, hanem azért hogy ne
igya el. Szokja meg, hogy gondoskodnia kell róla.
Örülök, hogy kiváncsi voltál az irásomra.
Szeretettel: zsuzsu |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 22. péntek,
Cecília napja van.
Holnap Kelemen napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
