Csaló mosolyok, hazug ölelések
A megsápadt kép az ágyon hever.
Álcák mögé bújtál, féltél való magadtól,
Mondd csak, meddig akartad még elrejteni a tükör elõl az arcod?
A hamis leplet hiába húztad fel.
Már nincs semmi, ami eltakarhatna elõlem.
Védelmet nyújtó pajzsaid nincsenek többé.
Lehullottak a szõnyegre és eltûntek örökké.
A kést mintha, beleszúrtam volna egy forró piskóta közepébe.
Úgy érzem most, mintha Te testedbe
mártottam volna késem, hogy ellenõrizzem szíved még a helyén van-e?
De nem találtam belül semmit sem
Üres volt és jéghideg.
Vége, tovább nincsen,
Már elegem van belõled.
Mondd hát ki bátran végre
Már nem szeretlek,édesem!
Linir - november 22 2008 21:32:22
Hûha! Hát igen, ezt csakis ezzel lehetne jellemezni: Vége... vége mindennek és hatalmasat csalódtál.
De... a maga nemében szép és szókimondó!
