Grégoriusz és Tíria
Írta: Nona Dátum: Július 24 2007 05:19:19
A sziklabarlangban a szépen megvetett nászágy,
Teljesítették egymás álmát s minden kívánságát.
Teljes hír
Hol tarkafelh? s tenger kékje összeér,
Ahol növény,állat s ember együtt él,
Meleg szell? a hullámok táncára hív,
Mókára,nevetésre,dalolásra bír.
Sok száz harcot megélt,eltévedt utazó,
Fáradságtól,kimerültségt?l ájuldozó.
Megtörten köti ki faragott csónakját,
Bámulja szeme látta kietlen világát.
Sátrat üt az este,megpihen a Hold,
A világunkra is álomporából szórt.
Utazónk megpillant egy fényt,
Az mellett egy táncoló,csodaszép lényt.
Mézsz?ke fürtjei lebegnek a szélben,
Pillantásai Grégoriuszra néznek.
De mit sem tör?dve vele,tovább dalol,
A körülötte lev? táj csak úgy ragyog.
Tíria a szép lány,s annak varázsa,
A vérvörösen izzó tábort?z parázsa.
H?sünk azon nyomban szerelembe esett,
De csodák csodájára a lány már elment.
Másnap a part Napnak sugarával osztozott,
Grégoriuszunk a nagy melegben megszomjazott.
Pálmatörzsek alatt fehér liliomok,
S azokon túl vadgesztenye bokrok.
Azok mellett folyt egy sebes,buja ki patak,
Az ifjú a látvány hatására ott ragadt.
Sziklának szirtjén zuhogó vízesés,
Mindent áthidaló gyönyör s kísértés.
Tíria a patak habjaiban fürdött,
Aranyló hajára a Nap szelíden sütött.
Szemeiben tükröz?d? vízözön,
Kecsesen lépkedett s felöltözött.
Meglátta Grégoriuszt a szépség,
Aki titokban figyelte,oly nagy vétség.
Most nem rémült meg,megfogta er?s kezét,
A patakba vezette,s levette köntösét.
Bájosan,kedvesen lopott csókot kért,
Ez a hajótöröttnek kincseket ért.
Így lett az ifjú a lány örök rabja,
Ott állt el?ttük otthonuk kapuja.
A sziklabarlangban a szépen megvetett nászágy,
Teljesítették egymás álmát s minden kívánságát.
Anyja elveszett fiát tán még most is síratja,
De Grégoriusz szívét elrabolta Tíria.