Hóhércsók
Írta: Inis Corphlo Dátum: Szeptember 09 2008 05:08:03

---

T

Eltûnt árnyékom a falról,
Azt is te õrzöd már.

---

Teljes hír

---

Eltûnt árnyékom a falról,
Azt is te õrzöd már.
Vérzõ emlékem nézi,
Ahogy rád hópihe száll.
Rám madártoll, és suttogás,
Egy fáról futó bénulás
Mely névjegy a tegnapnak,
Hogy tudja ki voltam.
Szél-sugarak felkapnak,
Ahogy röppennek a kátrányból,
És feketén csillognak,
Mint tollak a szakrákból.
Hóhércsók a pillantásod,
Hangod pedig alabárd,
S vágyam lett az elítélt,
Ki ártatlanul alá állt.
Akarom, hogy karmám,
Az éjben rád pillantva
Vájja falba karmát,
Belevésve mindazt,
Mit elképzeltél, kimondtál,
Belevájva azt, mi elrepül,
Messzire siklik, hegyre száll.
Csókolj álomba!
A szendergés, csak lárva,
Ki, mámorban azt várja,
Hogy gyenge testében a pille
Tüskés szárnyait kitárja.
Ejakulált foltok csak a csillagok,
Az ég részei, mint éjfekete paplanok,
Kerülnek a kozmoszba,
S megakadnak végleg,
Tényleges gombócként a torkomban.
Kéjesen csókolom a nikotinfelhõt,
Bájosan, mint rozsdát a vascsõ.
Rajtam a bõr is oxidált réteg,
Karcolva, perforálva.
Mit hallok, csak sárkacaj,
Mit látok, üres panoráma.
Olyan magason állnék,
Hogy a felõ eltakarjon,
S oly mélyen szállnék,
Hogy rám a víz ragyogjon,
Ne a nap.
Én egy tollban élek tintaként,
És Te, mint lap
Tartasz firkaként.
Elmaszatolsz, elmosod az álmaim,
Majd összegyûrnek, kidobnak,
Együtt halnak vágyink,
Sorvadó szárnyaink.
Gyertyából csöppenõ viasz,
Apámból csöppenõ sejtbõl lettem vigasz.
Egy élet, egy ember.
Ki boldogan kacag,
De volt, hogy sírt a tükörrel szemben.
Van, hogy felkel álmából,
Van hogy visszatér oda.
Mert Te kimented a kátrányból,
S tudja: Érdemes pilledni,
Érdemes bíznia abban,
Hogy egyszer majd fog hozzád illeni.
De szétfoszlik a tükör halálvékony
Tükrözõdõ hártyája,
Elszakad végleg az éjjeli,
Harmat-torony gyenge bástyája.
Én ott búrjánzok gyomként,
A romok között keresve
Õt, kit azúrkék álmából,
Még senki sem látott felkeltve.