Alszom, hiszem, s vallom
Írta: csak-fater Dátum: Szeptember 14 2008 12:26:11
H
Alszom, s mélyen, egy szép virágos réten,
Elkerül messzire most, mitõl eddig féltem.
Reszketõ, szelíd vágyak csókzápora fedi testem,
Álmomban a tündérlányt, tûzecsettel, színesre festem.
Teljes hír
Alszom, hiszem, s vallom
Alszom, s mélyen, egy szép virágos réten,
Elkerül messzire most, mitõl eddig féltem.
Reszketõ, szelíd vágyak csókzápora fedi testem,
Álmomban a tündérlányt, tûzecsettel, színesre festem.
Izzó testem, láva vérem, lázas szenvedély a takaróm,
Tûzhegy felõl szól réghallott, mámorítóan édes altatóm,
Heves, szerelmi ölelés, múlhatatlannak tûnõ ringatóm,
Csók ül számon, forróvágyú, mézédes nyugtatóm.
Ó! Csak kerülne az ébredés akár örökre, ha kell,
Nem bánnám, ha eme álomból soha nem ébrednék fel!
De bizony jõ a reggel, a rideg valóság és ébredni kell,
Minden szépálom véget ér egyszer, sietve távozik el.
S jön, a hideg, szürke, hétköznapi élõ valóság,
Hinni, hogy mindig zöld a fû és kék az ég, butaság.
Ám beletörõdni a sovány sápadtságba lustaság!
Akarni, tenni, menni kell, hogy megtaláljon a boldogság.
Mert hiszem, hogy rózsaalagútba izzadt gõzmozdony járhat,
Hogy a havas hegycsúcsról is szép virág mosolyoghat,
A béna, eldobva mankóját, még büszkén, biztosan járhat,
A vak, kinyitva szemét, élesen, színpompásan láthat.
Mert vallom, a kõszív is megpuhul, s érzõembert takar,
Jeges lélek is megolvad, mert nem mást, szeretetet akar.
Az ágrólszakadt koldus is adhat, noha éhségtõl falat kapar,
S ha viszket, de nem éred el, hát majd más megvakar!