Remeg a testem,
S remeg a lelkem,
Vérzik a szívem,
Valami összetört bennem.
Nem tudom élek e vagy halok,
De én már soha nem mosolygok,
Csak vagyok a világnak,
Bár rólam nem is tudnak.
Csak dobog a szívem,
Legalábbis úgy érzem,
De lehet, hogy csak álmodom,
S már rég volt a halálom.
Már meghaltam szerintem,
Már rég véget ért az életem,
De itt ragadtam,
Egyedül maradtam.
Halálomra nem emlékszem,
Nem tudom mi történt velem,
De mi volt elõtte velem,
Arra sem emlékszem.
Már azt sem tudom,
Hogy milyen az én hangom,
Arra sem emlékszem,
Hogy tegnap mi történt velem.
Vagy lehet, hogy nem tegnap volt,
S a nappal is éjszaka volt,
Vagy nincs is nappal s éjszaka sem,
Hogy is van a nyomorút életem?
Ki tudja mi az élet,
S ki tudja miért van szeretet,
Ki tudja miért élünk,
S a haláltól miért rettegünk?
Lehet, hogy éppen akkor születünk,
Amikor a Földrõl mi elmegyünk,
Lehet, hogy itt csak várakozunk,
S egy idõ után továbbállunk.
De ha mi itt nem élünk,
Akkor ennyire miért szenvedünk,
Vagy ezt csak mi érezzük,
Hogy a jó dolgokat feledjük?
Csak kérdések, és kérdések,
S tõlünk csak válaszokat kérnek,
Csak problémákkal foglalkozunk,
De semmi másra nem gondolunk.
Már nem élvezzük az életet,
Már nincs velünk a szeretet,
Mi már itt nem is élünk,
Mi már csak szenvedünk.
A bolygón nem csak én vagyok halott,
Mert választ nekem senki nem mondott,
Mindenki meg van halva,
Senkinek sincs saját gondolata.
Csak vagyunk a világnak,
S nekünk sokmindent mondanak,
Csak vagyunk s élünk,
S soha nem nevetünk.
Ki tudja mik vagyunk,
S ki tudja mi a gondolatunk,
Ki tudja hol élünk,
S egyáltalán mi létezünk?