Este csendes esõ öntözé a földet,
Csak a sötét éj ne lenne oly bús...
Szellõ nyújtja vigaszát a ködnek,
Ha a fû s a levél égi áldásban dús.
Mint harmat a talajt, ölelj te engem úgy,
Lágy ujjakkal körülfonva testem,
Míg csillag s a hold szemet be nem húny...
Hogy holnap új erõvel, tiszta fényt fessen.
Mint nappal a derût, nagyon szeress engem,
Törölj el minden kimondatlan szót,
Mit száj nem ejt, tudja azt lelkem,
Akárha pacsirta a kikelethez szól...
Verõfény, méla ábránd mit az égre ró,
Eltûnik, mert más évszakok jönnek...
Fagyos lábbal megérkezik a hó.
S ki él és szeret, hálát ad majd a földnek...