Szemedbe nézek, mely sötétlõ, mély kút,
mi csalón hív távol semmibe,
s én gyermeki szívvel, mint rég' mesékben,
hiszem, hogy benne meglelem.
Hiszem, hogy tiszta, hûs vizében
lelkem kínzó szomját olthatom,
s nem zúz halálra megannyi bánat,
mi e kút mélyén végül rám omol.
Mert a szemedbe nézek,
mi sugárzón tiszta, szép,
s csüngnék mosolyba hajló ajkadon,
mint kút káváján a megsárgult kötél.