Vágyod a nyugalmas vizet,
hol hajódat nem bántják az égiek,
mert te vagy, aki mindenért megfizet,
hát hagyod, hogy sorsodról döntsenek.
De addig érezned kell szörnyû erejét,
égig érõ hullámok kapaszkodnak a szélbe,
égetõ villámok korbácsolják tested,
míg hajód eljut nyugodt vizekre,
De nem. Még nem látod a napot.
Vár még ezer küzdelmes vihar,
hajód darabokra törik a sziklás parton,
vad cápák éles foga gyenge húsodba mar.
Tomboljatok ti átkozott gyûlölt elemek,
ide az összes kínt, szenvedést nekem,
ha darabokra téptek, akkor is csak nevetek,
kiáltod a semmibe- én a csendet szeretem.
Már nem tudod, merre jársz,
vitorlád régen elszakadt,
egy jelre, bíztató szóra vársz,
hisz a kivégzés most elmaradt.
Még élsz, bár megcsókolt a halál,
kaszája lebegett fejed felett,
de gyõztél, itt senki nem kaszál,
nézd az ég is veled nevet.
Vörösen izzik megint a nap,
víz fodrán a múlt tova szalad,
a cápa is szelíd, már nem harap,
s életed újra csendes vízen halad.