Rég volt, tudom jól, de nyoma maradt.
Ha te szívedben nem is, nálam fennakadt.
Érzem heves verését minden áldott reggel,
És minden este, mielõtt leszáll az éjjel.
Utána csendben nyugovóra térek,
S a fájdalomból semmit, de tényleg semmit sem érzek.
Nyomtalanul elhagyják szívemet, lelkemet,
S csak reggel emlékszem vissza rá, hogy valaha létezett.
Létezett egy gyönyörû, hegyeket megmozgató szerelem,
S most már az igazi párom soha nem keresem.
Hisz megtaláltam oly sok vágyódás, gyerekes érzelem után,
Te vagy az édes, kedves szerelmem ám.
A te szíved dobogására ébredtem hajnalban,
De másnap már csak a kakas kukorékolását hallgattam.
Kihûlt a testem minden egyes éjszaka,
S nem suttogott senki a fülembe szép szavakat.
Mikor vége lett, te már nem szerettél,
Tudtam, hogy az érzés elmúlt, elégtél.
Az én szívem tüze viszont még lobog,
S legbelül egy éhes oroszlán morog.
Rád gondolok akkor is, ha mással vagyok,
S ez a szûnni nem akaró érzés bennem ragyog.
Sokkal fényesebben, mint ezernyi csillag,
De remélem egyszer itt is kiég a villany.
Csak legyen már vége a kínzó gyötrelemnek,
Beteljesületlen szerelmem ízes gyöngyének.
Nem akarok egész életemben szenvedni,
Egy olyan férfi mellett, aki csak meg tudott nevettetni.
Csak egyszer, egyszer mondd a szemembe,
Ha nem is nagyon, egy kicsikét szerettelek.
Nem nagy ár ez tüzes szerelmemért,
Mely sajnos még mindig bennem él.
De egyszer eljön a nap, mikor vége lesz,
S akkor majd többé nem érdekelsz.