mandragora - Elveszve - Próza
Írta: nappalyazat Dátum: Szeptember 27 2008 16:03:58
H
Az angyal a sarokban kuporgott. Tehetetlenül bámult maga elé, üres tekintettel. Tehetetlennek érezte magát.
Teljes hír
Elveszve
""Ki magányra adta fejét, eléri a magányr30;" /Goethe/
Az angyal a sarokban kuporgott. Tehetetlenül bámult maga elé, üres tekintettel. Tehetetlennek érezte magát.
22 év telt már el. Az emberi életút legszebb évei: friss munkahely, haverok, bulik, szerelmek. Igen, szép is lehetett volna. Mégis régóta üresnek hatnak ezek a szavak. Egyre gyakrabban fordul elõ, hogy hirtelen megállva körbenézek, magam köré pillantok, és teljesen értelmetlennek tûnik minden, amit látok. A munka, haverok, bulik, szerelmek - az életem. Család? Nem emlékszem, mi is az. Csak az ürességet látom. Egy kimerevített, tiszta kép. Tudom az okokat, mi miért van ott, és miért pont ott van, ahol, és mi minden, de hamis képek ezek. Zavaros minden...
Aznap délután is ez volt. Ingerültség, levertség, szomorúság, magány. Állandóan ugyanazok a nyomasztó érzések és képek! Egyedül ebben a rohadt lakásban, és senki nincs, aki szólna hozzám! Csak a számítógép búgása... bár úgysincs kedvem beszélgetni... céltalan és üres ez az egész, kell valami! Amúgy is péntek van, a fõnök megint elõvesz, mert nem voltam bent ma sem. Na mindegy, beveszek 2 xanaxot, hátha alszom egy kicsitr30; Nem, nem használ már ez sem. Sétálok inkább, talán az segít, meg egy kis kaja sem árt majd valahol...
Éjszaka lett. Észre sem vettem, hogy rám sötétedett, nem is igazán emlékeszem arra, mióta is ücsöröghetek ezen a padon. De mit keresek itt egyáltalán? Zúg a fejem. A telefonr30; mintha szólt volnar30; vagy csak üzenet volt? Dereng valami, hogy ... és valóban. Haver írt, este buli. Na jó, végül is péntek van, nem?
Zene, partir30; s csak állok, mellettem a barátaim, de nem tudom, hogy mit keresek itt. Elég sokat járunk mindenfelé bulikba, de egyre kevésbé történik bármi is. Most is csak nézem õket magam körül. Kiábrándultnak és fáradtnak érzem magam huszonkét évesen, ami nevetségesen hangzik! Mindegy, azért megyek velük ma is. Talán várom azt a pillanatot, ami megváltoztatja az életem - hátha valaki majd megmondja a frankót, amitõl mindent másképp látok, vagy megtalálom istent, vagy valami hasonló baromság. De lehet, hogy találok egy csajt, aki leláncol... most már nem bánnám azt sem. De addig...
Az angyal felemelte fejét. Talán még van remény...
Eltelt egy újabb év, szülinapi buli, jeah... de minek? Nagyon melegem van. Lehet, hogy a whisky sem tesz jót, de már mindegy. Valaki leül mellém. Már nem is emlékszem, mikor láttam utoljára. Különben is, az utóbbi idõben egyre kevésbé emlékszem dolgokra. Mintha szép lassan kitörlõdnének... Beszélgetünk. Kérdezgetem a családjáról meg arról a lányról. Azt mondja, összeházasodtak. Az unokatestvérem és nem is láttam még a feleségét. Pedig régen egész közeli kapcsolatban voltunk... Azt mondja, várjak. Kiszalad, majd visszajön kézen fogva egy gyönyörû, magas, szõke lánnyal, és bemutatja nekem. Gratulálok. Csillog a szeme. Mintha egy könnycsepp keresné útját. Elfordul, mintha orrot fújna.
Zavarban vagyok... Elkiabálom magam, hogy adjanak valami keményebbet végre. Elhal a zsivaj egy percre. Majd felbukkan valaki, egy tükörrel, rajta két utca. Rám vigyorog, megkérdezi biztos vagyok-e. Hát hogy ne lennék?! Nyugalmat és jókedvet erõltetve magamra, megkérdezem még tõle, van-e valami jobb ötlete. Lesütött szemmel az arcom elé nyújtja a tükröt. Valaki megtámaszt. Nagyon fáradt vagyok már. Másvalaki egy összetekert ezrest ad a kezembe. Felveszem a csíkot, és hanyatt dõlök. Leöblítem a whiskyvel. Egyre álmosabb vagyok. Csodálkozom, hogy a por sem segített. Azt hiszem, épp elég ideig tartottam magam. Pihennem kéne egy picit. Talán megvárják, bár igazából tökmindegy. Elmondtam mindenkinek, amit tudtam. Most itt az ideje, hogy befejezzük. Körbenézek. Elmosolyodok. Lehunyom a szemem...
Mikor a haver beengedett s megláttam azt a cinkos mosolyt a szemében, egymásra néztünk és már tudtuk, hogy nagyon kemény éjszaka elõtt állunk. A második, vagy harmadik Bloody Marynél jártunk, mikor elõvett egy tükröt és egy gyûszûnyi világoskék port szórt az üvegre.
- MDMA - mondta, majd magyarázni kezdte - Na figyu, ekiztetek már ugye?! Na, abban három cucc van. MDMA, vagyis ez a kupac itt elõttünk, egy kis spuri és a hordozócucc, lehetõleg abból a legkevesebb. A hordozó vagy semleges, vagy egy kis hányingert okoz általában, a spuri megdob egy kicsit és az MDMA okozza az összes kevert az érzékeiddel és az érzelmeiddel. Ennyi. Persze ez sem teljesen tiszta, akkor nem lenne ez a kékes színe, valami hordozója van, de mocskosjó. Amikor az elõadása végére ért (amivel nem sok újat mondott), összetekert egy ötezrest, és egy kártyával elkezdte felosztani a cuccot. Jim Morrisonos telefonkártyát használt. Ironikusnak éreztem. Bár Jim biztos örülne, ha látná. Mindenki felszívta a maga utcáját, majd valaki betett valami jó zenét. Azt hiszem ez után volt egy kisebb szünet... most meg itt ülünk, és száguldunk! De hova? Igazából nem érdekel. Élvezem! Százhatvannal az éjszakában, és nincsenek határok, nincs senki, aki megállíthat! Suhannak a fák, a fények, autók, lámpák, házak, fák... jó ez a zene is. Kérek még egy kis piát hátulról, behunyom a szemem, kortyolok... kinyitom újra, de homályosan látok ... mi az ott? A haver nem látja? Ott van a semmi, egy szakadék, a világvége! Szólok rá, de csak legyint:
- Szerintem ne adjatok neki ma már semmit. Túl sokat lát, amit nem kéne...
- De nézd, ott a szakadék, mind meghalunk, fordulj jobbra, ott lesz egy ösvény!
- Figyelj, nyugi, ez egy fõútvonal, nincs szakadék, nem lehet jobbra fordulni, nézz már ki! Csak egy szalagkorlát fut mellettünk, meg fák! Mindjárt odaérünk a buliba, aztán megnyugszol, oké?!
- Ti nem vagytok észnél! Itt a szakadék! - ordítottam, átnyúltam, és bevettem a jobb kanyart...
Hideg van. Remegek és izzadok egyszerre. Utálom ezt a helyet. Örüljek, hogy túléltem, azt mondják... minek örüljek? Bárcsak meghaltam volna én is! Félek... és minden éjjel látok egy angyalt sírni a sarokban...