Csak tizenhat múltál nemrég,
most az éjszaka vándora lettél,
jársz buliról-bulira, ûz a véred.
Alkohol mámorban a hangod nagy,
és úgy érzed, te már nagyfiú vagy.
Mit neked apai szigor,
anyád könnyes szeme,
tiszta fejjel már nem élvezed az életet,
rég elszívtad elsõ füves cigidet,
marihuánás gõzbe karcolod nevedet.
Már nem csak hétvégén téped magad,
remegsz a fájdalomtól, ha tisztul az agyad,
pénz kell, minden áron, elvenni, ha kell,
a nagyi féltett kincsét, anyja régi láncát,
érezni kell újra a kábulat varázsát.
Már remeg tested, kezed, lábad,
nem ismered meg szülõ anyádat,
fájdalmas kín torzítja arcod,
tág pupilládon át, kerek a világ,
a vad kendernél nincs szebb virág.
Utolsó lövés egy koszos illemhelyen,
a földön fekszel élettelen,
már hiába robog a mentõautó,
a túlvilág árnyai ölelnek szorosan,
kitisztul a fejed hamarosan.
Megkondul a lélekharang,
egy asszony zokog a sír felett,
a gondok vájta barázdákon
könnye mint zuhatag szalad,
neki már csak a bánat marad.
Kisfiú, miért nem éltél tiszta fejjel?
Miért nem vártál egy égi jelre,
pedig sokan nyújtottak segítõ kezet.
Nem érezted akkor, a halál vezet?
S ellökted azt ki, szívbõl szeret.