Azzal áhítottak mindig veled lesznek,
De mikor baj történt elmenekültek.
Magadra hagytak a kies sötétségben,
A múló percek tõrt forgattak szívedben.
Könnyek áztatták az arcodat
Most érezted elfelejtve önmagad.
Most marták kígyók a lelked,
Szétmarcangolva teljesen a szíved.
Bár a sötétség gyermeke lettél,
A szeretet hiányától még mindig szenvedtél.
Sós könnyeid még marták arcodat,
Szemed könyörgött, beszélt a kín alatt.
Senki sem értette néma szavaidat,
Talán azért, mert nem ismerték valódat.
Vagy, mert nem akartak. Soha meg nem tudod,
Hiába könyörögsz, nem értik a mondatot.