Mindegy, mit tettél, ellenem tetted,
Sosem szerettél, ezt te is tudod, nem?
Persze, hogy tudod, tisztában vagy vele.
Hogy szépen megkeserítetted az életem.
Nem telt el úgy nap, egyszer sem,
Hogy ne kellett volna miattad könnyet ejtenem.
De honnan tudnád te ezt, hisz nem törõdtél velem,
Amikor kislány voltam, akkor sem érdekeltelek.
És most pedig, még legfõbb rutálóm is itt hagyott,
Itt, ezen a szörnyû, bûnös világon bizony.
Nem szóltál, csak egyszerûen nem lélegeztél többet,
Pedig szükségem lett volna még rád egy csöppet.
Hiába volt minden egyes könnycsepp,
Ha megérteni nem tudtál, még halálodkor sem.
Nem értetted miért hisztizek, sírok,
És hogy mért nem a végrendeleted írom.
Nem jöttél rá, én pedig nem mondtam,
Hogy szívem közben hevesen dobbant.
Nem mondtam, s nem is kérdezted,
Hogy szerettelek-e én téged.
Pedig minden egyes pofon után,
Azon könyörögtem hozzád,
Hogy bocsáss meg nekem, amiért rossz voltam.
De nem hallgattál meg, félretoltál csak
És sosem derült arra fény,
Hogy mennyire forrón szerettelek én.