Gõsi Zoltán hõsi halott lettél,
Mikor két életet kimentettél
Görög honnak mély tengervízébõl,
Kóstoltál a szerelem ízébõl.
Emberré már nem születhetsz újra,
Angyalok vittek el új utadra,
Közelrõl láttad a csillagokat
szárnyaiddal tetted meg az utat
Oda, honnan nincs visszajövetel,
Ahonnan majd csak az Isten jön el
Ítélni a holtakat, s élõket,
Vígaszt adni az istenfélõknek.
Nézz anyádra lelki szemeiddel,
Soha nem felejt el Téged, hidd el,
Büszke lesz Rád mindörökre Õ is,
És akit itt hagytál, az a nõ is,
Kivel boldog életet terveztél,
Kivel akkor göröghonba mentél,
Ki hallotta utolsó szavadat,
Majd Istennek ajánlottad Magad.
Megmentettél már több életet is,
Örökre áldják nevedet õk is,
Számukra Isten küldötte voltál,
Erõsebb voltál a bõsz haboknál.
De a sors könyvében meg van írva,
Kinek mikor kell elbúcsúznia,
S földi életétõl megválnia,
Mindegy kinek volt szeretett fia.
Úgy érezzük, csak a jók mennek el,
Gyászában sok ember így énekel,
Így búcsúztatott el édesanyád,
Szeretettel gondol mindig Reád.
Itt az õsz, és hullnak a levelek,
Ma reggel felötlött bennem neved,
Épp e napon, s nem tudom hogy miért,
Az elmúlás lehelete kísért?
Talán Te tudnád a választ: Miért?
Torma Zsuzsanna 2008. október 3.