Veled fekszem
és veled ébredek,
gondolataim mind
körötted bolyongnak,
akár a lepkék,
gyertya viaszlángján,
csak ne égetne oly nagyon.
Sötét szobámban napként,
ha felragyogsz,
emléked fonalából
szövöm meg leplemet,
s magamra vonom
a rút világ elõl,
legalább itt ne ûzze
elmémet félelem.
Éj szemed csókolom
a holddal, míg szél hajad
idézi sóhajom, s hajnal
testeden fülledt pára gyöngyöz,
mit száraz ajkammal
életként szomjazom.
Véremmé váltál,
bennem élsz,
s én belõled vagyok.
Beléd szerettem,
mirõl Te nem tehetsz,
s ha mennél, hát
menj, ne várj....
folyj el pirosló életem.