Magyarnak születtem
Múltban, megannyiszor láncra vert börtönlakó,
Hatalmas sonka, harapdálva fogyó, csonkuló.
Lánctalp törte utakat, idegen csizma taposta,
Vérzõ, hû szíveket, könnyezõ lélek mosta.
Piciny hazám határait, szögesdrót körbefonta,
Tükörcserepeket, szilánkokat, más szél hordta!
Rabmadár, hogyha volt is népe, kitépte tollazatát,
Mintsem elárulja szeretett fekete hollóját, a hazáját.
Magyarnak születtem egykoron, s majd így is halok,
Az úr ítél felettem meddig élek, s hogy mikor is halok,
De addig sem engedek, nem dõlök jövevény szélnek,
Sem bel honi, ártani akaró, mennydörgõs jégverésnek!
Itt élek és szeretek, néha szenvedek. Viharos játék az érzelem,
Magam elé újra, szüntelen, a sok boldog órát örömest képzelem,
Nevetve sírok, könnygörgetegtõl nem látva, pislogva remegek,
Ám nyugodtan fekszem s álmodom, majd mosolyogva ébredek.
Mert magyarnak születtem! Ez az én hazám, a bölcsõm, s temetõm,
Itt él a fájdalmam, örömöm, sok barátom, szerelmes hû szeretõm.
Ha el is vetõdöm mások hazájába, soha el nem felejtem
Kivagyok, honnan jöttem, azt, hogy magyarnak születtem.