Jaj kimondaná valamikor itt
Virágok voltak színesek
Fülemüle, szerelmes gerlék, kedvesek.
Az életkedvünk oly nagy ott a kezdetben,
Nagyapó unokájával kint a tavasz padján
Meséket hallgatva kis szemekkel, nesztelen.
Azok az esték, hol feketén bólogató jegenyék,
Rabszolgaként járkáltunk a szépben
Hallgatva jámbor alattvalóként, hárs alatt a zenét.
Mint egy érdekes érzet
Valami, valaki akarná hogy elkéssek
Hol a múlt utolérhet.
Csak sétálok egy sírban
Ott, hol hallgat az agyag
Mindent bánok, begöngyölve, az õszi szél kint kacag.