Tudd a sorsod, vadvirág!
Rád nem vár sokáig fény,
ékszerként ragyogsz védtelen,
csillagként tündökölsz még,
míg ragyog rád a nyár,
s ha zápor ûzi el
szirmaidról a port,
boldog virágmosollyal
apró arcodon
örömöd végtelen,
s hiszel örök létedben...
Mi végre is élsz, tudod tán?
Egy pillanat - s letépnek...
ragyogsz pár percig
egy szerelmes lány haján,
s aztán nem marad belõled más,
mint préselt emlék
két itatós között...
kire ha évek múltán
rábukkan az a lány,
száraz tested fölött
talán csodákra emlékezik...
Vagy meglehet,
tán makrózott
fotóként
õrzi nyomod
egy számítógép
Képek címû
mappája.