A barátság becses dolog.
Nem tûr ármánykodást,
a kétszínûség sem vezet jóra,
nem bír képmutatást.
Ami félreértés, talán az elején még
megbeszélhetõ, s rendezhetõ,
de a fáról is lehull a levél,
ha túlszalad az idõ...
Hiába zeng egyik oldalról
a rágalom, a befeketítés,
a burkolt, majd nyílt megalázás,
ezzel arányosan nõ a másik oldalról
az agyonhallgatás, s ki ezt teszi,
tartja egyre a másik arcát...
befejezésben reménykedve,
hisz másnak már nincs értelme,
túljátszott, lepörgött minden,
mi túllépte a tûréshatárt.
Ám a hallgatás csak dühíti,
csak tovább bõszíti a rágalmazót,
pedig célt - ha lenne egyáltalán -
soha nem fog érni.
Soha nem fog még egyszer mûködni
az a barátságnak képzelt
- de sosem volt - valami,
mint ahogy az
õszi fáról ugyanaz a levél
sem fog még egyszer lehullani.