Simon Roland
Elsõ csók
Talán élelmes szarka cserreg,
felhõbájoló piros tetõk felett,
visszhang-harangot ver,
festménnyel kirakott kék terem.
Talán vérmes varjú korrog,
ében szárny mégsem rebben,
éji mezõre mohón nem omol,
dombra nem vetül árny-jelenet.
Ihletadó tavaszt idézõ,
rigó helyett kicsoda trilláz,
lomb rezdül, nézd ott fönt.
huncut szajkó ûz fura tréfát.
Oh, te vattacukor illatú,
varázsfényû kábult Május,
mohás fához félve lapulj,
szürkévé, átlagossá sose fásulj.
Oh, te szépséges emlék,
ülj le ide a padra mellém,
érezzed, lássad, halljad,
az elsõ csók utánozhatatlan.