CCLXIV. szonett
Óh, újra az öreg Sors szólított,
- "Látom, lelked újra lángra kapott,
Aztán vigyázd mind', mit sorsod adatott,
Mert ellobbanhat, mint ama száraz cirok!"
- Köszönöm, de nem élem a sorsod,
Mert már akkor, - mostohán megtagadott;
S hiába kértem õt, az Édest, hogy
Szorítson, s öleljen forrón magához!
Mert ha mostoha is a szeretet,
S csak mímeli a szeretett csókot, -
Sem kell már a sors, ha édes, - lehet
Sosem könyörögtem a múló holnapot
Csak a szeretõt, s eltelt perceket;
- Már nem kell! - A Sors, az Én magam vagyok!
20080919
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!